Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-02-09 16:00:00
Nehéz volt helyet találni szombaton délután a marosvásárhelyi Vártemplomban, ahol az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) ifjúsági évének megnyitóját tartották a Vár rád ifjúsági zenés istentiszteleten. Bár a rendezők elsősorban fiatalok részvételére számítottak, az eseményre, amelyen ft. dr. Kolumbán Vilmos József teológiai tanár, az egyházkerület püspöke hirdette az igét, a különböző nemzedékekhez tartozó hívek is kíváncsiak voltak, így jobbára vegyes korosztályúnak töltötték meg a padokat.
Kolumbán Vilmos az egyházkerület nevében a legnagyobb tisztelettel köszöntötte Erdély középső régiójának fiataljait. Elmondta, őszinte örömet jelent számára, hogy erre az alkalomra a szervezők olyan programot választottak, amivel együtt ünnepelhetik meg fiatalságukat, a közösséget és az együttlétet. Majd bejelentette, hogy a 2025-ös esztendőt az ifjúság évének jelölte ki az egyházkerület. A vártemplomi együttlét pedig az ifjúság évének a meghirdetése, hivatalos megnyitója. Az év igéje a Zsoltárok könyve 103. fejezetének 5. verse: „Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé”.
*Fotók: Nagy Tibor
A továbbiakban örömének adott hangot, hogy a jelen lévő fiatalok választásukkal Isten mellett szavaztak, majd az István, a király rockopera sorait idézte: „Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget,/… Valakinek holnap át kell írni a régi meséket,/… Valakinek holnap meg kell váltani ezt a világot,/… Valakinek holnap le kell tépni magáról a láncot,/ Ó, mondd, te kit választanál?”
Az idézetet azért ajánlotta a fiatalok figyelmébe, mert az életben folyton választási helyzetbe kerülünk, és dönteni kell, hogy merre menjünk, előre- vagy visszalépjünk, és mit választunk életcélnak. A továbbiakban fontosnak és értékesnek nevezte őket nemcsak szüleik, barátaik, hanem az egyház és Isten számára is. Szükség van rájuk, bár-
milyen szakmát, hivatást is választanak, mert a nagy egész szempontjából mindenki fontos. Emlékeztette őket, hogy mit jelent Isten szerint élni, majd arra biztatta, hogy használják ajándékaikat Isten és a társadalom javára, szüleik örömére, örvendjenek az életnek, szárnyaljanak, mint a sas, mert a keresztyénség nem jelent búskomorságot. Az ember boldogsága mindig attól függ, hogyan érzi magát ebben a világban, hogy örömmel tölti-e el az, amivel foglalkozik, és tud-e örvendeni annak, amit kapott Istentől.
Az istentiszteleten részt vett Szegedi László Tamás püspökhelyettes, akit Jakab István, az EREK missziói előadója köszöntött. Jelen volt Pap Ákos, az EREK ifjúsági szövetségének elnöke, Henter György, a Vártemplom lelkipásztora, dr. Nagy Éva, az EREK presbiteri szövetségének elnöke, a nőszövetség elnökségének tagjai, az IKE, valamint az ifjúsági szövetség elnöksége, esperesek, egyházmegyei ifjúsági előadók, lelkipásztorok, környékről és távolról érkezettek.
Érkezéskor a tömeget látva a püspökkel azt latolgatták, hogy befér-e a várkertben várakozó fiatalok sokasága a templomba, és mi lesz azokkal, akik kint maradnak, majd arra gondoltak, hogy bárcsak mindig ennyien lennének – jegyezte meg köszöntője kezdetén Jakab István, az EREK missziói előadója. A továbbiakban megemlítette, hogy felszentelése óta a püspök első istentisztelete a marosvásárhelyi, majd háláját fejezte ki, hogy a gyönyörű és hatalmas Vártemplomban minden hely megtelt. Köszönetet mondott Birizdó Szabolcs Mihály vártemplomi segédlelkésznek a szervezésért. – Számítunk rátok, és ti is számíthattok ránk, üzente a fiataloknak, azzal a biztatással, hogy közösen ismerjék meg Isten csodálatosan megteremtett világát, amelyben mindenki meg kell találja a helyét, feladatát, küldetését. Az idősebb nemzedékek feladata az, hogy meghallgassák a fiatalokat, próbáljanak válaszolni a kérdéseikre, a jó úton kísérni, a jó célok teljesítésében irányítani őket. A fiatalokat pedig arra kérte, hogy ne a lelátón és ne is a kispadon foglaljanak helyet, hanem a hit pályáján együtt járják be az utat.
Hogy mit jelent 2025, az ifjúság éve? A kérdésre Pap Ákos, az EREK ifjúsági szövetségének elnöke válaszolt. „Első látásra olyannak tűnik, mintha az idei év minden napja arról szólna, hogy a fiatalokat ünnepeljük.” De nem őket, velük szeretnénk ünnepelni, örömmel együtt várni Istent – fordult a fiatalokhoz. Hozzátette, hogy szeretnék elmozdítani őket egymás felé és az Isten felé, hogy szeretnék kimozdítani saját magukat is a fiatalok felé, hogy közösen várakozzanak és vegyenek részt a Vifi szervezésében, hangzott el az ifjúságnak szóló felhívás.
A műsorvezetők köszönetet mondtak Henter György vártemplomi lelkipásztornak a szervezésben nyújtott segítségért, aki üdvözölte a vendégeket, a híveket, a gyülekezet elöljáróit a Vártemplom és a Marosi Egyházmegye nevében. Nagy ünnepnek nevezte az ifjúság évének a meghirdetését, bibliai példával is igazolva azt, hogy azok a fiatalok, akiket megtanítottak az elméletre, akiknek példát mutattak, a gyakorlatban is megcselekszik azt, amire tanították őket. Kiemelte a segédlelkész és csapatának munkáját, áldást kívánt az együttlétre.
A kérdésre, hogy mi is a Vifi, Birizdó Szabolcs elmondta, hogy Marosvásárhely református gyülekezeteinek a közös ifjúsági csoportja, más néven városi ifi, amely összekapcsolja a református fiatalokat. A városi ifi keretében havonta tartanak nagyobb alkalmakat zenéléssel, áhítattal, játékokkal, előadásokkal. Heti rendszerességgel pedig hitépítő alkalmakat, ahol a résztvevők fel merik vállalni kérdéseiket a hitről, Istenről, önmagukról. Mindezt Isten dicsőségére és közösségeink épülésére.
Vallomásokat hallottunk arról is, hogy mit is jelent a Vifi a vifiseknek. Ezekből idézünk egyet.
„Számomra a Vifi egy olyan közösséget jelent, amely támogat engem a hitben, reményt ad a nehéz helyzetekben, és bizalmat ad önmagamban, másokban és Istenben.”
Az elmondottakhoz az ifjúsági csoport vezetője hozzátette, hogy az elmúlt évben elindult a Vifi YouTube-csatornája, ahol fiatalok tesznek bizonyságot, megosztják kérdéseiket társaikkal. – A podcastcsatornánkon egymással beszélgetnek, és együtt keresik a választ kérdéseikre, valamint az Instagram- és TikTok-csatornán próbálják megszólítani azokat a társaikat, akik elidegenedtek a közösségtől. A Vifi összekapcsolja Marosvásárhely ifjúságát, és várják az újabb jelentkezőket – hangzott el az ismertetőben.
– Ha megpróbáljuk felhasználni szerény képességeinket Isten dicsőségére, akkor csodálatos dolgok születnek. Birizdó Szabolcs beszédében kifejtette: a lényeg az egység, a hitben való növekedés közösségként, egységként – mondott köszönetet az istentisztelet résztvevőinek, majd játékra hívták a fiatalokat, akik közül háromnak a rendezvény végén ajándékcsomagot sorsoltak ki. A rendezvényen vifis fotókiállítás is nyílt Polgár Dávid István fényképeiből.
A zenés istentisztelet négy zenekar fellépésével folytatódott: a Marosvásárhely Alsóvárosi Református Egyházközség Tálentum ifjúsági zenekarának tagjai mély átéléssel fejezték ki hitvallásukat. A cserealji ifjúsági zenekar lelkes tagjai az utóbbi időben a cserealji református templom gyülekezeti istentiszteletein végeztek zenei szolgálatot. A kövesdombi gyülekezeti zenekar Isten végtelen szeretetének és kegyelmének dicsőítését tűzte ki célul.
Végül a Vártemplomi Református Egyházközség zenekara, a fiatal, mindössze négy hónapja alakult Varify lépett fel, amelynek vezetője, Birizdó Szabolcs segédlelkész elmondta, hogy izgatottan készültek a Vár rád rendezvényre, hogy társaikkal együtt dicsérjék az Urat.
A rendezvény végén Miclea Andrea Szidónia és Iszlai Bálint mondott köszönetet a támogatóknak, és a vetélkedő három nyertesének átadták az ajándékcsomagot.
A Népújság nevében pedig arra kértük Kolumbán Vilmos püspököt, a rendezvény díszvendégét, hogy mondja el, milyen benyomásokkal távozik a nyitóünnepségről.
„Nagyon nagy öröm ennyi fiatalt látni egy helyen, a marosvásárhelyi Vártemplom tömve volt fiatallal, ami arra biztat, hogy érdemes tenni a dolgunk, mert van jövőnk.”