Gyergyószentmiklóson a Mi Atyánk kiállítás

Szakács Imre László szentendrei festőművész, az erdélyi alkotótáborok gyakori vendége nagy visszhangot keltő Mi Atyánk sorozatát a gyergyószentmiklósi közönségnek is bemutatja. A tárlatot, amely lapunk művészetkedvelő közönségének figyelmére is érdemes, a Szent István-templomban nyitották meg ünnepélyesen június 19-én a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál nyitóeseményeként. A méltatók egyike, Nagy Miklós Kund művészeti író szövegét közöljük az alábbiakban.

Képi fohász fényözönben

A változó helyszínek olyan sajátosságokkal is telíthetik a Mi Atyánk kiállítás üzenetét, és növelhetik lelki, érzelmi kisugárzását, amikre elmélyült alkotómunkája idején Szakács Imre talán nem is gondolhatott. A hely szelleme s az abból fakadó hangulati jellegzetességek mégis annyira felerősítik a tárlat nyújtotta összhatást, hogy ez esetben is az a szemlélő benyomása, mintha a művek éppen ide, a gyergyószentmiklósi Szent István-templomba születtek volna. A felszentelt hajlék hatalmas, napfényes belterében a fénnyel átszőtt festmények akárha egybekapcsolódnának a magasból érkező napsugarakkal. A méretes képek egyébként tényleg oda illenének a formájában a Szent Koronát idéző templom királyipalást-szerű falrészeire, de azokon már domborművek örökítik meg a Keresztút stációit. A Miatyánk kéréseit képi fohásszá átlényegítő sorozat hét jelkép erejű kompozíciója azok előtt elhelyezett állványokon került a nézők elé. Könnyen megközelíthetők, bensőséges párbeszéd is kialakítható a mű és befogadója között, távolról is szervesen illeszkednek az összképbe, ha olyan rálátásból is szeretnénk az ősi ima vizuális megjelenítése révén a szakralitás részeseivé válni. Az Atyát megszólító, nyolcadikként megfestett, alakjában is elkülönülő, imakezdő alkotás külön falon szólítja meg a belépőket. 

Fotó: N.M.K.

Szerencsések a gyergyóiak, egy év teltével ismét találkozhatnak Szakács Imre László rendkívüli hatású, mívességében is különleges kvalitású festészetével. Tavaly az Út menti keresztek jegyében megálmodott metaforikus kompozícióiból mutatott be válogatást. Az idei szentév égisze alatt, a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál nyitóeseményeként hozta el ide ezt a páratlan sorozatát, amely közel hat évtizedes gazdag, sikeres művészi pályájának betetőzéseként is értelmezhető. Merész, rendhagyó alkotói vállalkozás, szavak nélkül, festői nyelven sugallni, érzékeltetni mindazt, amit az ige konkretizálva, pontosan megfogalmaz. Az utóbbi századok magyar képzőművészetében aligha találhatunk példát ehhez hasonló jellegű és fogantatású festői kihívás felvállalására. Szakács Imre is sokáig érlelte magában a gondolatot, amíg bele nem vágott ebbe az ember- és festőpróbáló feladatba. De aztán annál nagyobb lendülettel és alkotó szenvedéllyel dolgozott, teológiai tekintélyek, a szakrális művészet legavatottabb személyiségei nyilatkoznak elismerően összegző munkájáról, amely – mint mondani szokás – elindult diadalútjára. 2024-ben az Esztergomi Keresztény Múzeumban nyitott kiállításon kapott igazán kiemelkedő méltatást a Mi Atyánk festménysorozat. Az erről készült, Ferenc pápa magyarországi látogatásának első évfordulójára kiadott reprezentatív, sorszámozott reprodukciós ajándékmappának még Őszentsége is örülhetett. De ezt a különleges kivitelezésű reprodukciós kiadványt múlt ősszel Borospatakán, a Gyimesi Skanzenben is megismerhették a jelenlevők. Szakács Imre ugyanis ragaszkodik erdélyi gyökereihez. Ez magyarázza a Gyergyószárhegyi Művésztelep közvetítésével szervezett gyergyószentmiklósi kiállítást június elején megelőző gyergyóalfalvi tárlatot is. Ezután ismét kiemelkedő helyszín, a pécsi püspöki palota következik.

Összegzést említettünk, de semmiképpen se gondoltunk visszafogott, lazító folytatásra. A 77 éves szentendrei művész alkotóereje és -kedve teljében jön, megy, cselekszik, szervez, tervez, keres tovább. Mostani kiállításán egy újabb alkotással lepte meg közönségét, az előbbi nyolc nagy festményhez stílusában, szellemében, egész égi, földi minőségében szervesen kötődő Ave Maria kompozícióval. Ebben talán a korábbiaknál is nyilvánvalóbb a színárnyalatok hihetetlenül finom, könnyed, éteri harmonizálása, a képzelet ködéből kibontakozó kifejező és nemes formák, áttetsző alakzatok fel-felsejlő dominanciája. És még inkább tetten érhető az a Szakács Imre-i technika, amit Harmati Béla művészettörténész „háromdimenziós ecsetkezelésnek” nevezett. Ennek nyomán mindenik képről kiderül, hogy összetettebb, mint első látásra gondolnánk, a kiemelkedő festékfelületeken megtörő fény felragyogtatja a tónusok „színjátékát”, más-más szögből nézve más árnyalatok válnak rajta uralkodóvá, több reális figura villan elénk, esetleg másképp, mint amilyennek kezdetben látni véltük és így tovább. Kereszt, templom, kenyér, lovas, lándzsa, angyal, sárkány, aszerint, hogy ez az ég és föld, isteni és emberi világ közt „közvetítő művész” (az író Jókai Anna meghatározása) mire összpontosítva sűríti ihletett, reménykeltő sejtetéseit, lélekerősítő társításait. Többnyire szürreális, jelképes megközelítésben, látványteremtő képzeletünkre is alapozva.

Nem kétséges, a szemlélő élménye azzal is feldúsul, hogy jól érzékelheti, a festő maga is hasonló érzésekkel telten formálja meg művét, és képes abból a felfokozott alkotói lelkiállapotból is átadni valamennyit, amit munka közben önmaga is intenzív élményként él meg. Ilyen értelemben kettős ráhangolódásról beszélhetünk, amit másfajta összetettség, értelmi, érzelmi, hitbeli összefonódás is jellemez. Szakács Imre festményein nem csak szavak lényegülnek át képi beszéddé, belső muzsikát is kihallhatunk a látottakból. Ezt a tárlatnyitó közönségében kimondatlanul is tudatosította a valóságosan is megszólaló ének és muzsika, a Tarnóc Daisy Laura operaénekes, illetve a Glory zenekar által két változatban előadott Ave Maria, amely a Szent István-templomban fenséges hangulatot teremtve, hosszú időre berögződött a jelenlevők memóriájába.

tyánk kéréseit képi fohásszá átlényegítő sorozat hét jelkép erejű kompozíciója azok előtt elhelyezett állványokon került a nézők elé. Könnyen megközelíthetők, bensőséges párbeszéd is kialakítható a mű és befogadója között, távolról is szervesen illeszkednek az összképbe, ha olyan rálátásból is szeretnénk az ősi ima vizuális megjelenítése révén a szakralitás részeseivé válni. Az Atyát megszólító, nyolcadikként megfestett, alakjában is elkülönülő, imakezdő alkotás külön falon szólítja meg a belépőket. 

Szerencsések a gyergyóiak, egy év teltével ismét találkozhatnak Szakács Imre László rendkívüli hatású, mívességében is különleges kvalitású festészetével. Tavaly az Út menti keresztek jegyében megálmodott metaforikus kompozícióiból mutatott be válogatást. Az idei szentév égisze alatt, a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál nyitóeseményeként hozta el ide ezt a páratlan sorozatát, amely közel hat évtizedes gazdag, sikeres művészi pályájának betetőzéseként is értelmezhető. Merész, rendhagyó alkotói vállalkozás, szavak nélkül, festői nyelven sugallni, érzékeltetni mindazt, amit az ige konkretizálva, pontosan megfogalmaz. Az utóbbi századok magyar képzőművészetében aligha találhatunk példát ehhez hasonló jellegű és fogantatású festői kihívás felvállalására. Szakács Imre is sokáig érlelte magában a gondolatot, amíg bele nem vágott ebbe az ember- és festőpróbáló feladatba. De aztán annál nagyobb lendülettel és alkotó szenvedéllyel dolgozott, teológiai tekintélyek, a szakrális művészet legavatottabb személyiségei nyilatkoznak elismerően összegző munkájáról, amely – mint mondani szokás – elindult diadalútjára. 2024-ben az Esztergomi Keresztény Múzeumban nyitott kiállításon kapott igazán kiemelkedő méltatást a Mi Atyánk festménysorozat. Az erről készült, Ferenc pápa magyarországi látogatásának első évfordulójára kiadott repre-

zentatív, sorszámozott reprodukciós ajándék mappának még Őszentsége is örülhetett. De ezt a különleges kivitelezésű reprodukciós kiadványt múlt ősszel Borospatakán, a Gyimesi Skanzenben is megismerhették a jelenlevők. Szakács Imre ugyanis ragaszkodik erdélyi gyökereihez. Ez magyarázza a Gyergyószárhegyi Művésztelep közvetítésével szervezett gyergyószentmiklósi kiállítást június elején megelőző gyergyóalfalvi tárlatot is. Ezután ismét kiemelkedő helyszín, a pécsi püspöki palota következik.

Összegzést említettünk, de semmiképpen se gondoltunk visszafogott, lazító folytatásra. A 77 éves szentendrei művész alkotóereje és -kedve teljében jön, megy, cselekszik, szervez, tervez, keres tovább. Mostani kiállításán egy újabb alkotással lepte meg közönségét, az előbbi nyolc nagy festményhez stílusában, szellemében, egész égi, földi minőségében szervesen kötődő Ave Maria kompozícióval. Ebben talán a korábbiaknál is nyilvánvalóbb a színárnyalatok hihetetlenül finom, könnyed, éteri harmonizálása, a képzelet ködéből kibontakozó kifejező és nemes formák, áttetsző alakzatok fel-felsejlő dominanciája. És még inkább tetten érhető az a Szakács Imre-i technika, amit Harmati Béla művészettörténész „háromdimenziós ecsetkezelésnek” nevezett. Ennek nyomán mindenik képről kiderül, hogy összetettebb, mint első látásra gondolnánk, a kiemelkedő festékfelületeken megtörő fény felragyogtatja a tónusok „színjátékát”, más-más szögből nézve más árnyalatok válnak rajta uralkodóvá, több reális figura villan elénk, esetleg másképp, mint amilyennek kezdetben látni véltük és így tovább. Kereszt, templom, kenyér, lovas, lándzsa, angyal, sárkány, aszerint, hogy ez az ég és föld, isteni és emberi világ közt „közvetítő művész” (az író Jókai Anna meghatározása) mire összpontosítva sűríti ihletett, reménykeltő sejtetéseit, lélekerősítő társításait. Többnyire szürreális, jelképes megközelítésben, látványteremtő képzeletünkre is alapozva.

Nem kétséges, a szemlélő élménye azzal is feldúsul, hogy jól érzékelheti, a festő maga is hasonló érzésekkel telten formálja meg művét, és képes abból a felfokozott alkotói lelkiállapotból is átadni valamennyit, amit munka közben önmaga is intenzív élményként él meg. Ilyen értelemben kettős ráhangolódásról beszélhetünk, amit másfajta összetettség, értelmi, érzelmi, hitbeli összefonódás is jellemez. Szakács Imre festményein nem csak szavak lényegülnek át képi beszéddé, belső muzsikát is kihallhatunk a látottakból. Ezt a tárlatnyitó közönségében kimondatlanul is tudatosította a valóságosan is megszólaló ének és muzsika, a Tarnóc Daisy Laura operaénekes, illetve a Glory zenekar által két változatban előadott Ave Maria, amely a Szent István-templomban fenséges hangulatot teremtve, hosszú időre berögződött a jelenlevők memóriájába.