Groszmann Lórántról három évvel ezelőtt jelent meg cikk a Népújságban, egy 74 éves érettségi találkozó kapcsán, melynek két résztvevője volt. Lóránt bácsi egy vastag szürke dossziéban őrzi emlékeit az érettségi találkozókról, és nem csak a sajátjairól. Néhány évig ugyanis művezető volt az ipari középiskolában (ma Avram Iancu).
A közel 97 éves Lóránt bácsi rengeteg más tárgyi emléket is őriz, köztük sok fényképet a 19. század végéről és a 20. század első évtizedeiből. Az egyiken például a Grossmann/Groszmann család látható az 1930-as évek második felében.
Groszmann Lóránt felmenőinek nagy része már a 19. században is városi kisiparos volt. A sokáig Budapesten élő, osztrák származású dédnagyapa, Grossmann Károly fiával, ifj. Grossmann Károllyal Marosvásárhelyen, a mai Dózsa György (akkor Sándor János) utcában alapítottak egy malomipari gépek javításával foglalkozó műhelyt 1915-ben. Később a dédnagyapa feleségével és Matild nevű lányával Belgrádba költözött. Matild szerb férfihoz ment feleségül, a családnak ez az ága természetesen elszerbesedett. A Marosvásárhelyen élő Grossmannok viszont rövid idő alatt elmagyarosodtak. A nagyszülők (az első sorban a képen) a gyerekeikkel már magyarul beszéltek, a német nyelvet inkább csak akkor használták, amikor nem akarták, hogy a kicsik értsék, amit mondanak.
1957-es ipariskolai végzősök, Groszmann Lóránt az első sorban ül világosabb öltönyben
A szegedi születésű Groszmann József, Lóránt édesapja, az első világháború idején mozdonyvezető volt, de miután Erdély Romániához került, a hűségeskü megtagadása miatt elbocsátották állásából.
Édesanyja, Burián Irén (első sor, balról az első) egy valamivel szerényebb anyagi körülmények között élő családban született, az ő édesapja, Burián Béla postás volt Marosvásárhelyen, akit az impériumváltás után nyugdíjaztak. A Burián család férfiágon Kecskemétről származott, az itteni rokonoknál húzták meg magukat egy időre Lóránt bácsi szülei, miután az apát a román hatóságok egy rendszerellenes tüntetésen való részvétel miatt kiutasították az országból 1920-ban. Itt született meg első gyerekük, József, azaz Jozsó (a második sorban balról az első).
Az 1920-as évek közepére rendeződött a család helyzete, az apát a Goldstein testvérek tulajdonában lévő Kossuth utcai Hedvig malomban alkalmazták mint főgépészt, és ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott Vásárhelyen, amit időről időre meg kellett újítania. Természetesen ez pénzbe került. 1928 október 1-én végül megszületett a család második fia, a kis Lulu, aki a következő tanintézményeket látogatta végig zsenge ifjúkorában: Stefánia óvoda, a ferences barátok iskolája, majd a Kőrösi Csoma Sándor Polgári Fiúiskola.
A „kis magyar világ” vegyes emlékeket hagyott benne. Az apát például visszavették a vasúthoz, de a felettesével kialakult rossz viszonya miatt Gyimesbükkbe helyezték (makacsul ellenállt, amikor a főnöke azt ajánlotta neki, hogy magyarosítsa a nevét). A leventeképzés idején Lórántot is otromba megjegyzéssel illette egy katonatiszt, mert a neve miatt zsidónak vélte.
A szovjet hadsereg bevonulása után a családot a németes neve miatt már súlyosabb csapások érték. Két nagybátyját négy év kényszermunkára vitték a Szovjetunióba. Lóránt is állandó rettegésben élt. Ha idegen jött be az iskolába, mindig elrejtőzött, hiszen volt rá példa, hogy német nevű iskolatársát elhurcolták. Bátyja, Jozsó a háború végén amerikai fogságba esett, de hamarosan elengedték. Hazafelé jövet viszont, Magyarország területén az oroszok megállították, és a Szovjetunióba vitték, ahonnan csak 1948 őszén tért haza.
Ekkorra Lóránt már elvégezte az ipariskolát, és a cukorgyárban kezdett el dolgozni. Aztán két év katonai szolgálat után, 1951 őszén egykori iskolájában alkalmazták. Elméleti és gyakorlati tantárgyakat tanított 1960-ig. Kiadatlan visszaemlékezéseiben, amit még a század legelején fejezett be, azt írja, hogy a munkában eltelt 41 év közül a tanügyben eltöltött évek voltak a legszebbek. Ebben az időben házasodott össze Szántó Nagy Erzsébettel. Az első néhány évben az apósáéknál laktak egy egyszoba-konyhás lakásban, feleségének szülei ettől kezdve a konyhában aludtak. Az ötvenes években megszokott jelenség volt ez.
Aztán egy nap behívatták a tartományi pártbizottságba, és közölték vele, hogy pártiskolába kell járnia. Elvégzése után a városi pártbizottsághoz került. Ekkor Marosvásárhely még a Maros-Magyar Autonóm Tartomány központja volt.
Groszmann Lóránt leszármazottai (egy fia, egy unokája és egy dédunokája) Marosvásárhelyen élnek.
Kerekes Szilárd történelemtanár
A kisfiú elöl a kis Lóránt (Lulu), jobbra tőle édesapja (1937)
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
