2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A GDP 1 százaléka a költségvetési hiány

  • 2011-04-27 11:40:21

  • MTI

A szaktárca kimutatása szerint a január és március közötti időszakban a konszolidált költségvetés bevételei 10,2 százalékkal nőttek az előző év hasonló időszakához képest.

A költségvetés hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 1 százalékát éri el az első negyedév után – közölte kedden a Pénzügyminisztérium.

A szaktárca kimutatása szerint a január és március közötti időszakban a konszolidált költségvetés bevételei 10,2 százalékkal nőttek az előző év hasonló időszakához képest, miközben a kiadások 1,3 százalékkal gyarapodtak. A bevétel abszolút értékben elérte a 41,6 milliárd lejt, a növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy a tavaly júniusban öt százalékponttal megemelt héa nyomán a bevételek csaknem 36 százalékkal emelkedtek, az illetékek esetében pedig 20,4 százalékos növekedést regisztráltak.

A társadalombiztosítás költségvetésének bevételei is 2,5 százalékkal nőttek a tavalyi első negyedévhez képest, ugyanakkor a társasági adó nyomán befolyt összeg 13,3 százalékkal csökkent, és a személyi jövedelemadó esetében is 4,5 százalékos visszaesést regisztráltak. A konszolidált költségvetés kiadásai elérték a 46,8 milliárd lejt, ami abszolút értékben 1,3 százalékos, GDP-arányosan pedig 0,4 százalékos növekedést jelent a tavalyi első negyedévhez képest. A kiadások bővülését főként az idézte elő, hogy a kormány növelte az európai uniós pályázatok finanszírozásához szükséges költségek fedezését.

A költségvetés GDP-arányos hiánya tavaly elérte a 6,5 százalékot, az idén 4,4 százalékos deficittel számol a kormány.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató