Fotó- és riporttábori kincsek áradata

Tárlatnyitó és könyvbemutató a Bernády Házban

Arcok, tájak, hagyományok fényét begyűjtő, képeken és szavakban továbbörökítő alkotótáborok legfrissebb termése várta péntek délután a marosvásárhelyi Bernády Ház közönségét. A magyar kultúra napjához kapcsolódó kettős rendezvényen a II. Gyergyószárhegyi Fotótábor anyagából nyílt színvonalas, sokszínű kiállítás a Ház emeleti galériájában, majd a földszinti kiállítótérben – ahol egy nappal korábban tartották az 50 éves szárhegyi művésztelep jubileumi vándortárlatának megnyitóját – a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) két legújabb riportkötetét mutatták be.

A Gyergyói Fotóklub és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ együttműködésével szervezett Fény-érték című kiállításon a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány nevében Nagy Miklós Kund kuratóriumi alelnök, művészeti író köszöntötte a jelenlevőket. 

– Elárasztotta a Bernády Házat a Gyergyói-medence. (…) Úgy érzem, hogy a kiállítóterem fényben úszik. Mindennek, amit a fotósok érdemesnek tartottak megörökíteni – a portréknak, a tájképeknek, a zsánerképeknek –, van valamilyen kisugárzása – jegyezte meg Nagy Miklós Kund, majd azt is hozzátette, ritka, hogy ilyen sok alkotás sorakozzon egymás mellett a galériában. 

Kolcsár Béla, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója elmondta, hogy a szárhegyi művésztelep régóta működik együtt az újságíró-egyesülettel, valamint a hazai magyar írószövetséggel, hat éve pedig a Gyergyói Fotóklubbal is szoros kapcsolatban van, de nem csak velük. 2022-ben szervezték meg az első nagyszabású fotótábort, amelyen 36 alkotó vett részt Erdély és Magyarország jelentősebb fotóklubjaiból. A 2024-es táborba 46-an mentek el összesen hét hazai és anyaországi szakmai szervezettől. A szárhegyi központ igazgatója a gyergyói értékeket, a helyiek hétköznapjait, megélhetési formáit visszaadó tavalyi tábor érdekességéről is szólt, miszerint minden résztvevő húzott egy kártyát, és az azon szereplő két szóból kiindulva kellett a fotóit elkészítenie. A továbbiakban Kolcsár Béla köszönetet mondott a kiállítást előkészítő vásárhelyi művészeknek, a MÚRE-nak, valamint a tárlatot befogadó Bernády Ház illetékeseinek. 

Csillagos égbolt, templomtorony, kenyeret szelő asszony, traktorkerék méretű legényke, káposztaföldet locsoló gazda, szerzetes – csupán néhány a számtalan egyedi pillanatból, amelyek a fotótáborban születtek, és amelyeket a marosvásárhelyi művészetbarátok a továbbiakban is megcsodálhatnak a Bernády Ház emeleti galériájában.

A barcasági szórvány és Szárhegy krónikásai

Az együttlét a továbbiakban a földszinti kiállítótérben folytatódott, ahol a MÚRE két legújabb kötetéé, a barcasági szórványról szóló Erdély nem ér véget a Feketeügynél, valamint a Szárhegy. Az idő(m)érték vonzásában című riportgyűjteményé volt a főszerep. Szűcs László MÚRE-elnök, a kötetek szerkesztője elmondta, hogy a táborok résztvevői az elmúlt tíz évben sokféle közegben megfordultak: egészen kicsi faluban és olyan, szórványnak számító nagyvárosban is, mint Temesvár, egy alkalommal pedig Hunyad megyét is bejárták. Két helyszín – a Sóvidék és Gyergyószárhegy – kivételével a szórványban gyűjtöttek ihletforrást és forrásanyagot az íráshoz – tette hozzá a MÚRE-elnök, majd Kolcsár Bélának, az újságíró-egyesület egyik legfontosabb partnerintézménye vezetőjének adta át a szót.

– Három éve dédelgetett álmom, hogy Szárhegyről is készüljön egy riportkötet, és azt hiszem, hogy erre 2024-nél alkalmasabb esztendőt nem is találhattunk volna, amikor a művésztelep az ötvenedik születésnapját ünnepelte. Hálás vagyok az újságíró-szövetségnek, amiért a sokéves segítség mellett ennek a fontosságát is megértette – mondta Kolcsár Béla, majd hozzátette, hogy meglátása szerint a MÚRE és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ közötti együttműködés kölcsönösen motiválja az érintetteket az újabb és újabb értékek felmutatásában.

Akik Kallós Zoltánt sem érdekelték

Szűcs László a két kötet megszületésének előzményeiről szólt. Elmesélte, hogy mintegy három évvel ezelőtt azzal keresték meg a Barcasági Csángó Alapítványtól, hogy kiadnának egy gyerekeknek szánt könyvet, amiben Négyfalut és környékét mutatják be, és arra kérték, hogy korrektúrázza. Elvállalta a feladatot, és a könyv elnyerte a tetszését. 

– Nem sokat tudtam erről a környékről, miközben az anyai nagyapám éppen Apácán, az egyik ide tartozó faluban született. Később egy animációs film is készült ennek a kiadványnak a mintájára, amit Szabó Zsolt és Tomcsányi Mária hangjával vettek fel. Ekkor vetődött fel, hogy menjünk el erre a vidékre, és mutassuk be. Az Erdély nem ér véget a Feketeügynél cím azért is fontos, mivel az ottani emberek úgy érzik, hogy nem kapnak elég figyelmet, és elpanaszolták, hogy annak idején Kallós Zoltán sem volt hajlandó kutatni azon a vidéken, ő maga mondta, hogy „Erdély véget ér a Feketeügynél, azon túl nincs mit kutatni, nincs semmi érdekes”. Ez nem igaz – szögezte le Szűcs László. 

A kötetben a barcasági Tízfalu települései – Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Zajzon, Pürkerec, valamint Barcaújfalu, Krizba és Apáca – jelennek meg, tizenegyedikként pedig Gáspár Sándor írásában Keresztvár. 

A gyergyószárhegyi riportkötet létrehozásáról még tavaly februárban egyeztek meg a MÚRE és a szárhegyi kulturális és művészeti központ illetékesei. A kötet négy fejezetre oszlik: az első a település jelenével foglalkozik, a második helytörténeti jellegű, szárhegyi históriákat dolgoz fel, a harmadik fejezetben 7-8 portré, illetve beszélgetés található, a negyedikben pedig a művésztelepről szóló riportok sorakoznak.

A csiporkától az urániumgyárig 

A továbbiakban a két kötet 23 szerzője közül 12-en idézték fel a riporttémájukhoz fűződő élményeiket. Lengyel Erika a szárhegyi polgármesterrel készített interjúról, Szucher Ervin a barcaújfalusi csiporkacsinálás újjáélesztésre váró hagyományáról, valamint az ʹ56-os eseményeket megszenvedő, még élő szárhegyiekről beszélt. Bögözi Attila a szárhegyi kötetben szereplő, egy güdüci gyógynövénygyűjtővel készített írásából nyújtott ízelítőt, majd barcasági szórványriportjáról is szólt, amiben egy rendhagyó, hipnózisos utazásra hívja az olvasót. Kulcsár Andrea a védett márkának számító szárhegyi káposztáról írt, Gáspár Sándor pedig 23 év múlva tért vissza Keresztvárra megtudni, hogy a több mint két évtized alatt mi változott, és mi maradt a régi. Szintén ő készített anyagot a négyfalusi Hochbauer Gyula tanárral, helytörténésszel is. Simonffy Katalin a barcasági néphagyományra összpontosított, a csángó kaláka nyomait kereste. A két kötet egyik legtermékenyebb szerzője, Sarány István az alkotás szabadságáért síkra szálló személyiségekről írt, többek között a négyfalusi Gyulai Nagy Margitról és a gyergyóalfalusi Márton Árpádról. Bajna György gazdálkodó emberek szemével mutatta be a Barcaságot, Székedi Ferenc Zöld Lajos újságíróra emlékezett, akinek a neve szorosan összefonódott a szárhegyi művésztelepével. A felszólalók között volt lapunk három munkatársa is. Bodolai Gyöngyi dr. Munzlinger Attila orvos-csillagász-asztrofotóssal készített interjújáról mesélt, Vajda György pedig mindhárom írásáról: a krizbai adatgyűjtésről, a Földvár és Krizba között található urániumfeldolgozó üzemben tett látogatásáról és a szárhegyi mezőgazdasági riportról. A beszámolók sorát a szárhegyi művésztelepet a kezdetektől ismerő Nagy Miklós Kund gondolatai zárták, akinek Szárhegy felett az ég című riportja a kötet negyedik fejezetének vége felé olvasható.

A két kötetben hat írással szereplő és az előszót is jegyző Szűcs László nem tért ki saját munkáira – meghagyva ezzel a jelenlevőknek a felfedezés izgalmát –, azt azonban elárulta, hogy idén a moldvai csángók körében és Máramarosszigeten gyűjthetnek témát a szórvány krónikásai.