Felébresztették a veronai busztragédia egyik sérültjét
Egyelőre nem tudni, hogy a sérült mikor lesz szállítható állapotban – jelezte a miniszter.
Felébresztették az olasz orvosok a mesterséges kómából a veronai buszbaleset egyik súlyos, égési sérüléseket szenvedett sérültjét, akinek állapota stabil, a bőrátültetést követően fokozatosan javul és lehet vele kommunikálni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékozta-tón, Budapesten. Hozzátette: hétfőn a veronai kórház és a budapesti Honvéd kórház orvosai – egyeztetést követően – úgy döntöttek, hogy az égési sérült átkerülhet az intenzív osztályról a súlyos sérültek osztályára. Egyelőre nem tudni, hogy a sérült mikor lesz szállítható állapotban – jelezte a miniszter.