E rablásból film lesz, akárki meglássa! Vagy legalábbis benne van egy vagy több sikeres játékfilm lehetősége. Lehet például izgalmas, furfangos akciófilm a nagy rablás kitervelőiről, kivitelezőiről, utóeseményeiről, paródia a válságstáb elképzelhető kétbalkezes melléfogásairól, történelmi szuperprodukció a dákok aranyáról és Burebista birodalmi vízióiról, sci-fi a mioritikus földönkívüliek aranysisakos inváziójáról, hátborzongató katasztrófafilm a bűnbe fulladt holland tájak arany áztatta pusztulásáról és így tovább, még tovább hosszasan. Majd meglátjuk. Vagy nem. Tény, hogy országunknak nincs szerencséje a dák régészeti kincsekkel. Nem mindenikkel, az igaz, ugyanis, mint kiderült, a hollandiai kisvárosban, ahol az ominózus kiállítás volt, a kiállított 650 aranytárgyból csupán négyet vittek el a gaz rablók a tárlatzárás előtti utolsó éjszakán, a Kr. e. 5-4. századból származó coțofenești-i aranysisakot és három olyan arany karperecet, amelyek a Sarmisegetusa Regiaként ismert régészeti lelőhelyről kerültek elő, és a Kr. e. első századból származnak. Ami azt a gyanút is felveti, hogy nem egyszerűen lopósok voltak az elkövetők, hanem „megrendelésre” léptek akcióba. És esetleg a szálak visszavezethetnek Romániába is. De nem merülök részletekbe, mára már annyit írtak, beszéltek, szakértettek a médiában az évszázad újabb nagy rablásának nevezett eseményről, hogy erről újabbakat aligha tudok mondani. De pár érdekességet a lopott holmiról megpróbáltam felidézni korábbi publikációk alapján, ezt önökkel is megosztom, kedves olvasók. Azt például, hogy az aranysisak közel egy évszázada egy parasztudvarról került elő, ahol egy ideig tyúkitatónak használták. A család egyik tehenet legeltető gyereke fedezte fel az eső áztatta földben, hazavitte, de nem tudták, milyen rendkívüli értékre bukkantak. Utóbb mégis úgy gondolták, ér valamennyit. Bevitték Ploiești-re, ahol egy Jean Marinescu nevű kereskedő tetemes összeget adott nekik érte. 1928 táján történt mindez, az új tulajdonos az Országos Régészeti Múzeumnak adományozta a felső díszét elveszített gálasisakot. A régészeti ritkaság 1971-ben került a Nemzeti Történelmi Múzeum birtokába.
A dák arany karperecek története jóval későbbi, és ismertebb is a nagyközönség számára, hiszen a kétezres évek elején rengeteget cikkeztek róluk, amíg a román állam nagy nehezen saját javai közé sorolhatott 14-et belőlük. Nagy hercehurca volt ezek körül, még az FBI is bekapcsolódott az ügybe. A sarmisegetusai ásatások során előkerült 24 karkötőből 15-öt elloptak, majd a feketepiacon találtak új gazdára. Sikerült 14-et visszaszerezni, ezekből raboltak el most hármat.
A lopásnak nagy a nemzetközi visszhangja, nálunk politikai botrány is lett belőle. Az ellenzék a kormányt hibáztatja, lemondásokat követel, az elnökválasztási cirkuszok részévé is tették, ahogy lenni szokott, mindenki hibás, és senki sem az. Zajlik a határokon átívelő nyomozás. A szakértők azt mondják, profi bűnözőkkel van dolguk. Sokan attól tartanak, hogy az értékes arany és ezüst műtárgyakat a rablók már be is olvasztották, feldarabolták. A biztosítás összege fedezi a kárt, de ha a műtárgyak megsemmisülnek, az felbecsülhetetlen veszteség. Többféle feltételezésről értesülhetünk, hosszadalmas is lehet az ügy felgöngyölítése, de az is előfordulhat, hogy mire a soraim megjelennek, már el is kapták az elkövetőket. Így vagy úgy, az egész bűntény filmre való galiba.
