Erdély és a világ egyik legszebb várkastélya

Épített örökségünk

„...csak az fáj most, hogy nem tud sírni a kő...”

Vajdahunyad vára Erdély legimpozánsabb és leglátványosabb, teljesen épen maradt középkori vára, a régió leghíresebb turisztikai látványossága. A Vajdahunyad csúnya, ipari városa fölé emelkedő dombon büszkén trónoló sasfészek hat évszázad történelmének emlékét őrzi és hirdeti, nemcsak a Hunyadiakét, hanem erdélyi fejedelmekét és hányatott sorsú családokét is. Vajdahunyad vára, túlzás nélkül állítható, Erdély, sőt az egész történelmi Magyarország egyik leglátványosabb, legmonumentálisabb várkastélya. A filmvilág is nagy becsben tartja a misztikus várkastélyt: itt forgatták a Luther Márton és a Nostradamus című filmeket, akárcsak nemrégiben a VIII. Henrik életét bemutató nagyszabású történelmi filmet.

Emlékeztető

Vajdahunyad Dévától mintegy tizenöt kilométerre délre, a Zalasd Csernába folyásánál, kétszázhúsz-kétszázhetven méteres tengerszint feletti magasságban fekszik.

Amint azt már a múlt heti lapszámunkban említettük, a vajdahunyadi vár középkori eredetű. Mikszáth Kálmán „a várak királyának” nevezte. 1409. október 18-án kelt oklevelében Luxemburgi Zsigmond Vajk kenéznek, Hunyadi János apjának adományozta a hunyadi birtokot, amelyről később a család a nevét is vette.

Ekkoriban csak kis alapterületű kör alaprajzú tornyok épültek, melyekből a falak védelmét nem lehetett hatásosan megoldani, de a lőrések kiképzése és a két-három lőréssel ellátott kamrák már a védelem fejlődésére utalnak.

Hat évszázad történetének emlékét őrzi e műemlék, amit nem csak a Hunyadiak, hanem erdélyi fejedelmek és szomorú sorsú családok birtoklása töltött meg tartalommal.

E szép, de nehezen védhető természeti környezetbe ültetett rezidenciából nem csak a várost, de az uradalomhoz tartozó környező falvakat is jól szemmel lehetett tartani.

A feltárt sírok

Amikor 1409-ben Luxemburgi Zsigmond magyar király a Hunyadiaknak adományozta Hunyadot, a birtok elég jelentéktelen volt, még mezővárosnak sem tekintették. Pedig az Árpád-korban a megye legfontosabb központjának számított, amelyről a királyi vármegyét is elnevezték.

A Kincses-hegyen eddig feltárt hetvenöt sír 11. századi település létezésére utal, a legkorábbi pénzveret pedig Szent István korából való.

Lupescu Radu a hunyadi várról írt tanulmányában mutat rá arra, hogy a temető és a település mellett, a Szent Péter-hegyen terült el Hunyad legfontosabb létesítménye, a megye központjaként is működő sáncvár. Őskori erődítésről van szó, amelyet a 11. században újrahasznosítottak.

A régészeti leletek tanúsága szerint még a 13. században is használták, hogy majd a kővárak építésének elterjedésével a korai megyeközpont, megannyi társához hasonlóan, elenyésszen.

A középkori magyar várépítészet egyik gyöngyszeme

A 14. században Déva és Hátszeg vára jutott vezető szerephez a megyében, Hunyad pedig fokozatosan elveszítette központi szerepét. Így került 1409-ben Hunyadi János apjának a birtokába; akkor még senki sem sejtette, hogy ide nem csak a középkori magyar várépítészet egyik gyöngyszeme fog megépülni, hanem a megye legjelentősebb váruradalma fog körülötte kikristályosodni.

Luxemburgi Zsigmond 1409-ben adományozta Vajknak és rokonainak Hunyadot. Ezzel új korszak kezdődött a család történetében, mivel immár a magyar nemesség sorába emelkedtek.

A Hunyadi család bonyolult politikai helyzetbe sodródik

A közhiedelemmel ellentétben 1409-ben Zsigmond nem adományozott várat a családnak. Akkor mindössze Hunyad települését kapták meg a hozzá tartozó földekkel. E köré szervezte meg a család azt az uradalmat, amelynek központjába Hunyadi impozáns várat emelt. Hunyadi János 1456-ban hirtelen bekövetkezett halálával a vajdahunyadi vár átalakítása fokozatosan alábbhagyott, majd megszűnt.

A család igen bonyolult politikai helyzetbe sodródott, azonban az özvegy Szilágyi Erzsébet emberfeletti erőfeszítésének köszönhetően végül jól kerültek ki belőle, és 1458 januárjában Mátyást megválasztották Magyarország új királyának.

Az 1854-es tűzvész

A mohácsi csatát követő polgárháborús korszakban a várat Szapolyai János emberei foglalták el 1534-ben.

 Alig két évig maradt a tulajdonában, amikor többek között ezzel a várral tisztelte meg Török Bálint híres pártváltását.

A Török család 1618-ig birtokolta a várat, amikor Bethlen Gábor fejedelem tulajdonába ment át. Mivel fiai nem voltak, a várat unokaöccsének, ifj. Bethlen Istvánnak engedte át, majd pedig ennek halála után öccse, Péter örökölte meg. A 17. század második felében még Thököly Imre és Apafi Mihály fejedelem birtokolta a várat.

Mint fejedelmi birtok, II. Apafi Mihály halálát követően, 1725-ben kincstári birtok lett. Különféle hivataloknak adott otthont, mígnem 1854-ben egy tűzvész során teljesen le nem égett.

Amit a vár történelméről tudni kell

A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által  rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból tudjuk meg, hogy a Horia-féle felkelés idejében, 1784 novemberében a vár falai között keresett menedéket a megyei nemesség egy része, és a felkelés leverése után a vármegye hálából megjavíttatta az akkor pusztuló várat.

Kiemelten fontos tudni még azt is, hogy I. Ferenc 1817-ben 30 ezer forintot adott a vár kijavítására, de alig készültek el a munkálatokkal, 1818-ban egy villámcsapás következtében a tetőzet leégett.

Ezután országos gyűjtéssel biztosították a helyreállításhoz szükséges anyagokat, de hiába épült fel újra a vár – amint azt már röviden említettük –, 1854-ben a hivatalnokok gondatlansága miatt tűz ütött ki a kaputorony melletti egyik helyiségben, és másnapra már csak a kiégett falak meredtek az ég felé.

Arányi Lajos 1867-ben kiadott könyve hívta fel az ország figyelmét erre a romba dőlt és pusztuló nemzeti értékre.

A belső terek felosztását teljesen megváltoztatják

A vár építésének utolsó szakaszára a 17. század negyedik és ötödik évtizedében került sor, a Bethlenek birtoklása korában.

Akkor teljesen megváltoztatták a belső terek felosztását, a nagyobb méretűeket pedig, mint amilyen a Lovagterem vagy az Országház-terem volt, több helyiségre szabdalták. Mivel a régi kaputorony eredeti rendeltetése megszűnt, eléje bástyaszerű építményt emeltek – ez a Fehér-bástya.

Szintén abból a korszakból való a keleti oldalon található Muníciós-bástya is. A Bethlen-kor belső díszítésének szép emléke a medalionokba foglalt portré- és vedutasorozat, amely ma is megtekinthető az Országház-teremben.

A vár első restaurátorai

A vár tehát 1880-ig a magyar kormány pénzügyminisztériuma tulajdonában volt, és ez idő alatt kezdődtek meg a nagy helyreállítási munkálatok is 1868-ban. Első restaurátorai Friedrich Schmidt tanítványai voltak, Schulcz Ferenc, majd Steindl Imre.

A restaurátorok feladata nemcsak a restaurálás, hanem a vár vadászkastéllyá való átalakítása volt, ugyanis felmerült annak a lehetősége, hogy a magyar királyi pár egyik rezidenciájává váljon.

Minekután ebből a tervből nem lett semmi, az első restaurálási szakaszt egy pallér, Piátsek Gyula fejezte be, roppant nagy károkat okozva a várban.

A következő évtizedekben a restaurálás ügye pihent. Közben 1880-ban a vár a pénzügyminisztériumtól a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz került, amelynek a műemlékek országos bizottsága is alá volt rendelve.

A bizottság felügyelete alatt kisebb beavatkozásra került sor Khuen Antal, majd Schulek Frigyes irányítása alatt. A monarchia korának utolsó nagy helyreállítását Möller István vezette, aki a világháborús események miatt 1916-ban kénytelen volt abbahagyni a munkáját.

Dr. Kálmán Attila tanár-történész kiegészítése

A történelem folyamán többen is meglátogatták a vajdahunyadi várat. I. Ferenc látogatása volt talán a legjelentősebb, aki 1817-es erdélyi körútja során jutott el Vajdahunyadra, és el is rendelte a vár újjáépítését. 

John Paget 1835-ben olaszországi útja alkalmával ismerkedett meg báró Wesselényi Polixénával, akit később feleségül is vett, és Aranyosgyéresen telepedett le. 1835–36-ban beutazta Magyarországot és Erdélyt. Jó kapcsolatot ápolt gróf Széchenyi Istvánnal és gróf Bat-

thyány Lajossal is. 1848-ban a magyar forradalom oldalán harcolt.

Paget utazásai során Vajdahunyadon is járt, és így számolt be a várkastély állapotáról: „...az udvar átellenben levő oldalát néhány tiszt foglalja el lakhelyként, méghozzá igazán nagyon csinos lakhelyként. Szépen rendben van tartva, úgy tűnik, hogy az egész épület jó állapotban van és valóban, mi is lehetne elegánsabb, mint a hatalmas kerek toronyban kialakított szalonok, vagy szebb, mint az ablakaikból kitárulkozó látvány”. (John Paget: Magyarország és Erdély. Naplójegyzetek, sajtó alá rendezte Cs. Lingvay Klára, Kriterion, Kolozsvár, 2011, 264).

Paget azt is megemlíti, hogy ottjártakor a város egy küldöttsége is meglátogatta, amely jelentette, hogy ők az első angolok, akik Vajdahunyadon áthaladnak, és az angolok életéről, angol jogról, alkotmányról érdeklődtek. 

Auguste de Gerando Franciaországban ismerkedett meg gr. Teleki Emmával, aki a felesége lett, és akit követett Erdélybe. Bejárta Erdélyt és Magyarországot, a tapasztaltakat, látottakat megírta, és ezek nyomtatásban megjelentek. Vajdahunyad várában néhány évvel Paget után járt, de ő már elfogultabb a látottakkal kapcsolatban, és nem kíméli szavaival a tulajdonost sem.

„Az ember nem tudja úgy bejárni ezt a várat, hogy ne átkozná az osztrák kormány garasoskodását, akinek nincs néhány ezer forintja arra, hogy a hivatalnokai számára máshol építsen irodákat. Még nem húzott elég hasznot ebből a vandalizmusból… Tegyetek hát tönkre szinte a semmiért egy nemzeti emlékhelyet!...” (Auguste de Gerando: Erdély és az erdélyiek, fordította Gajda Péter, Kriterion, Kolozsvár, 2018, 244).

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

„Szólott Hunyadvár bámuló gyönyörrel:

Kit látok? oh kit látok? Hunyadit!...

És megjövél... légy hévvel üdvezülve,

Csak az fáj most, hogy nem tud sírni a kő...”

A Ruszka-havas keleti lejtőjén futó Egregy- és Zalasdi-patakok, valamint a Cserna ölelkezésében álló magányos szirt világvára mennyire megkönnyebbülhetne, ha olvashatná rebellis költőnk hozzá fűzött szavait. 

Talán könnyeznének kőből rakott falai, vagy mégse? Hiszen láttak már komoly viadalokat, és látja mai bohóc világunk vergődéseit is. Faggatni kellene kopottas kőmentéjét és hímes-mázas pártáját, mesélje el valódi történetét, a mi történelmünket. Hadd lássa az utókor a munkás-paraszt testvériséget és a „vas meg acél országa vagyunk” szlogent veszettül üvöltözők korszakának hanyatlását. Ahogy a természetromboló népek által épített több mint nyolc kohókémény felépült, úgy már nyoma is veszett, helyettük ugyanannyi tájidegen templom és bazilika tornya ágaskodik az égre, megtűrve a honfoglaló őseink által felemelt, jóval szerényebbek ottlétét. Talán az ő életük és kétes örökségük is lehanyatlik egyszer.

Hát ezt az épített roncsot próbálta megmenteni a pusztulástól a kolozsvári szász felmenőktől származó dr. Arányi Lajos György orvosdoktor, régész, polihisztor. A magyar műemlékvédelem első példás és államilag támogatott helyreállítását indította el munkássága, az általa beindított megmentés hozománya, hogy büszkeséggel mutogatja magát mai formájában a még álló Régi kaputorony és a mostani főbejáró Új kaputorony, valamint a pártázott és nyitott Hídvédtorony, Kínzóbástya és a kör alakú Tárház vagy Buzogánytorony. Ez utóbbit még Hímes-toronynak is nevezik. Létezik még a belső udvari Csigalépcső-torony és Dobos-torony, Király- vagy Fehér-torony, a kandallós szobát rejtő Kapisztrán-torony, a különálló Ne félj vagy Nebojsza-torony. 

A Lovagvár nem hazudik, kőfala nem sír, a közel hatszáz éve folyamatosan épített és csinosított tucatnyi tornya máig dicsőséggel helytállt, és feljebbrendűséggel hirdeti a Hunyadiak örökkévalóságát, nemcsak az utókornak!

Befejezésül

Az 1896. évi millenniumi kiállításra a budapesti Városligetben – Kiss Gábor szakvéleményezése szerint – Alpár Ignác a valóságtól minden részben eltérő, új Vajdahunyad- várat építtetett.

Magyarország különböző vidékeiről, építési korszakaiból származó épületegyüttest hozott össze úgy, hogy még ezeket is megváltoztatta, az eredeti Hunyadi-várnak teljesen hamis, a látogatót megtévesztő képét adja.

A vár mai állapotát lényegében a 19–20. századi mélyreható helyreállítások határozták meg. Ezek az építkezések a vár szinte minden részét érintették, és sok esetben helyrehozhatatlan károkat okoztak. A fent említett megpróbáltatások ellenére, összességében a vár ma is képes tükrözni azt, ami egykoron volt: középkori építészetünk egyik remekműve.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítésznek, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek.