Épített örökségünk

Ahol Udvarhely műemlék jellegű épületei összpontosulnak

Székelyudvarhely a hajdani Udvarhelyszék anyavárosa, a későbbi Udvarhely vármegye székhelye volt. Udvarhely Hargita megye második legnépesebb városa. Fontos közúti csomópont, vasúton viszont végállomás. Ma Székelyudvarhely a Hargita megye nyugati harmadát magába foglaló udvarhelyi körzet központja, az erdélyi magyarság egyik szellemi fellegvára. A város az Udvarhelyi-medence egyik legkorábbi települése. Székelyföld és a székely székek központja évszázadokon keresztül. A települést valószínűleg Zsigmond király emelte városi rangra, aki a településen járt, amikor István erdélyi vajdával gyűlt meg a baja, de az erdélyi fejedelmek is megadtak minden kiváltságot a városnak. Székelyudvarhely nem tervszerűen épített, fejlesztett város, hanem a Nagy-Küküllő mindkét partján elterülő négy kisebb telep és három falu fokozatos egybeolvadásából nőtt várossá.

A városközpont

Az idők folyamán téglalap alakúvá formálódott főtér és közvetlen környéke alkotja a belvárost, három főút és néhány utca összefutó öblében. Műemlékei, műemlék jellegű épületei és épülettömbjei itt összpontosulnak: az óváros lényege sűrűsödik ott.

A kereskedelmi gócpontot alkotó és patinás műemlék épületekből álló Kossuth Lajos utca, a romantikus és festőien emelkedő, macskakövekkel kirakott Szentimre utca, a virágpiacnak helyet adó Patkóban elhelyezett Vasszékely, a Szent Miklós-plébániatemplomhoz felvezető, a város panorámájára rálátó hangulatos lépcsősor, a restaurálás alatt álló vár, nyugat-európai hangulatot árasztó, pazar szórakozóhelyei, a városnak a Küküllő mellett található, andalgásra csábító sétatere, a Tomcsa Sándor Színház impozáns épülete, a nemzet nagyjait megörökítő szoborpark, a szombatfalvi negyed csinos villái, avagy a Malom utcai negyed modern és ízléses épületei nem egy európai nagyváros urbanisztikai összképébe is beleillenének. Ez a sokszínű, sűrített városkép ragadja meg a látogatót.

A ferences templom és kolostor

A műemlék épületet népiesen Barátok templomának és zárdájának nevezik. A templom és a kolostor 1728–1779 között épült, a barokk és a klasszicizmus közötti átmeneti korszak stílusjegyeit ötvözi.

A templom harminchat méter hosszú, tizenhét méter széles, belső magassága tizennégy méter. Keleti tornyában két harang van.

A 18. században a székelyudvarhelyi kolostor az egyik legnépesebb erdélyi ferences ház volt, ahol több káptalani ülést tartottak, 1755-ban konventi rangot kapott. A kolostor elemi iskolát is működtetett, majdnem a második világháborúig.

1949-ben az épületet hatóságilag lefoglalták, először raktárként, majd fiúbentlakásként működtették. A rend az 1989-es fordulat után kapta vissza épületeit, 1991-től apácák élnek itt.

A főtéren, a református templom melletti parkban áll Orbán Balázs (1829–1890), a legnagyobb székely bronzszobra, alkotója Hunyadi László marosvásárhelyi képzőművész.

A műemlék templomban 1734-ben már miséztek

A mai épületegyüttes építéstörténetének több részlete még tisztázatlan. Az 1712-ben emlegetett munkálatok valószínűleg már a mai épületegyüttesen folytak, ám egybehangzó vélemények szerint a telek déli sarkán álló templom alapkövét csak 1730-ban rakták le. Ennek ellentmondani látszik a főbejárat keretének oromzatán feltűnő 1728-as évszám, ami az építkezések kezdetét jelezheti, de a kapukeret származhat egy régebbi épületből is. Tény, hogy az épületben 1734-ben már miséztek, a kész templomot ábrázolja a Székelyudvarhelyről készült 1735-ös Johannes Haas-féle vízfestmény a J. Conrad von Weiss-gyűjteményből, és egy 1740 előtt készült metszet a templom Madonna-szobráról.

Weisz Attila közléséből derül ki, hogy Boros Fortunát rendi történetíró a templom átadását 1737-re keltezte, 1753-ban Veress Lajos még nem tekintette késznek az épületet, belsejét akkor valószínűleg még famennyezet fedte, s tornyai is alacsonyabbak voltak.

Mai magasságukat az 1780-as években nyerték el.

A zárókő, ahol az 1728-as felirat olvasható

A templom és a kolostor együttese a már meglévő épületsorba illeszkedik, így a templom sem keletelt – szentélye északkeletre néz. A templom alaprajza jellegzetesen barokk, utcai oldalán két homlokzati saroktoronnyal, a széles hajót kétoldalt alacsonyabb kápolnasor követi három-három kápolnával. A tornyok négyszögű alaprajzúak, és eredetileg alig nyúltak a főhomlokzat oromfala mögé.

A főkapu késő reneszánsz kerete kőből készült, bejárati nyílása félköríves, lapos faragású, gyöngysoros kompozíciójú füzérek és virágdíszek borítják. Zárókövében az 1728-as felirat olvasható.

A kapu oromzatában a szépen faragott ferences jelvény, a két keresztbe tett kar látható, mögöttük a kettős kereszttel.

A 18. századi feszület eredetileg a főoltár főszobra volt

A főbejáratból nyíló, tornyok által közrefogott előcsarnokból két oldalkápolna nyílik a toronyaljban, az egyikben 18. századi feszület áll – eredetileg a főoltár főszobra volt. A hajóhoz három-három oldalkápolna csatlakozik, melyek dongaboltozata félköríves árkádsorral kapcsolódik a hajó fiókos dongaboltozattal fedett teréhez. A sekrestyék ajtói egyenes záródásúak, a szentélyből a sekrestyékbe ablakok nyílnak. A templom belső terének építészeti kiképzése sokkal erőteljesebb, sodróbb, barokkosabb, mint a homlokzatoké.

Szintén Weisz Attila ír arról, hogy a kolostor kétszintes épülettömbje négyzetes, belső udvaros kompozíció.

A történeti adatok értelmében a nyugati és az északi szárnyak épültek meg először, így a várostól való elzártság már érvényesülhetett. Ezeket a szárnyakat a templommal egyszerre kezdhették el, egyik szárnya már 1739-ben állt, amint a belső udvarról nyíló ajtó kőkeretének a felirata mutatja.

Az épületeket 1752-ben fejezték be, de a kolostorudvar teljes bezárására az 1900–1908 közötti építkezésig kellett várni.

Veöreös András építész figyelt fel arra, hogy a templom alaprajza egyedi az erdélyi 18. századi ferences templomok között, hiszen a jezsuita – a római Il Gesú alaprajzát követő – térszervezési formát alkalmazza. Ez a megfigyelés azért fontos, mert eszerint az udvarhelyi ferences templomon erdélyi viszonylatban igen korán érvényesült ez a tértípus, a nagybányai (1717–1720) és a kolozsvári (1718–1724) – tervezőjük Christoph Tausch – jezsuita templomoknál nem sokkal később.

A református templom

A református templom Székelyudvarhely főterén – a mai Szabadság tér és a Márton Áron tér között – épült 1780–1781-ben, két részre osztva az egykori piacteret.

Építtetője Baczkamadarasi Kis Gergely (1737–1787), a református kollégium neves rektorprofesszora, akinek KG monogramja a templom nyugatra néző cserépfedelén olvasható az 1781-es évszámmal.

A templom alapterülete 528 négyzetméter, az új épület nem a régebbi Szent Anna-kápolna maradványaira épült, a református templom stílusa eltér a plébániatemplométól, a homlokzati felépítése is más.

A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott szakvéleményből tudjuk meg, hogy a templom jó arányú belső tere, a pilléreken nyugvó két oldalkarzat, ezeknek tömör, tükrös mellvédje, a pillérek párkányfejezete és a rájuk támaszkodó félköríves árkádok a klasszicizmus stílusirányzatát rögzítik.

A protestáns barokk elemei: a keleti kiugró bejárati rész hajlított kontűrje, a toronybejárat szemöldökpárkánya, az északi feljárat és az északi oldal három félköríves ablaka kagyló- és levéldísze.

A református templom építését 1781-ben fejezték be, 1782-ben berendezték. Elkészült a díszes márványszék, majd sorra a padok, a szószékkorona, az úrasztala, az orgona. 1783-ban vásárolták a harangokat, 1789-ben kifestették a templomot.

A kisebbik, 450 kilogrammos harang 1784-ből való, Daniel István és gróf Mikes Anna ajándéka.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

Udvarhelyszék katolikus életének múltbéli zaklatott és peregrinációs időszakát felidézve nem mehetünk el Szabó Gyula regényfolyama, A sátán labdái mellett. Itt tesz említést a Székelyudvarhelyi kódexről, erről az 1526–28 között írt magyar nyelvemléki csodáról. Mi is a kódex? Egy olyan szellemi-nyelvi tisztulás, amikor a 15–16. században a deák-, azaz latinnyelv-használat mellett kiemelkedik az árnyékból a magyar nyelvű írásbeliség, és a kolostorok könyvespolcain kezd sűrűsödni az anyanyelvi egyházi és világi írás. Megjelennek a különböző hazai és idegen bibliafordítások, ellensúlyozva a deákul nem tudók olvasati palettáját. 

A Székelyudvarhelyi kódexet jegyezte, azaz fordította „az dyaky botvrol ez magar nelwre… ne nézed kedég zereto hvgom ez yrasnak az o parazt voltat…”. 

Nyújtódi András szerzetes fráter az ószövetségi Judit könyvét húga, szintén Judit apáca számára. Nyújtódi Judit ez idő tájt a tövisi kolostor lakója volt, amelynek aszkétacellájából csak hallgathatta a törökverő Hunyadi János által emelt toronyóra kongatásait, netán kerti sétái során magával vihette Ferenc-rendi testvére vaskos irományát.

A székelyudvarhelyi jezsuita templomos kolostor boltozott kerengőjének világos ablakmélyedéseiben többször fekete-piros színnel átírt, díszesnek nem mondható kódex végül a kollégium tulajdona lett. Innen vándorolt Székelyföld parókus eklézsiáiba, mígnem a rettentően leromlott állagú iromány megmentése végett 1886-ban a Nyelvtudományi Bizottság felkéri a Marosvásárhelyen is tevékenykedett Szabó Sámuelt, a lappangó kódex felfedezőjét, hogy lektorálja, hogy végre egybefogottan kiadhassa ezt az egyházi és összmagyar nyelvi emléket. 

Végül a Magyar Tudományos Akadémia jóvoltából 1907-ben sikeresen kiadják. Nyelvemléki érdekesség a belső fatábláján bejegyzett hitelesítő szöveg: „A° 1810 detexi librum hunc scriotum esse in utilitatem Monialis Judithae Nwythody a Fratre Andrea Nwythody Franciscano Anno 1526…”. 

Közel fél évszázados világvándorlása után páncélszekrényben pihen végleges otthonában, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban.

(Befejező rész – időszerű kiegészítésekkel – a következő lapszámban.)

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek.