Elágazások – Külön utakon, mégis együtt

Azt hiszem, nem csak a mostani nyolcak, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum mindenkori végzettjei elmondhatják, hogy saját útjukat járva szétszóródtak ugyan a nagyvilágban, de az alma mater és mindaz, amivel ez a kiváló iskola elindította őket, valamiképpen mindannyiukat összekapcsolja, és joggal érezhetik, hogy a művészetek szerteágazó nagy életfáját valamennyien a maguk módján tudják éltetni. Az, hogy most ők nyolcan, a középiskola 1988-as végzettjei újabb találkozóra és sosem volt közös kiállításra összejöttek, ugyancsak ezt példázza. Ezzel – úgy vélem – mindazok egyetértenek, akik megnézték a Bernády Házban rendezett és még megtekinthető Elágazások című kiállítást. Változatos, sokszínű, gazdag és látványos alkotásokkal, igényesen válogatott és ötletesen, kedvcsinálóan tálalt vizuális anyaggal lepték meg a tárlatlátogatókat, akikben az is hamar felmerülhetett, hogy bizony vannak pótolnivalók az ismereteinkben, sok olyan, egykor itt tanult markáns művészt nem ismerünk, akiket tisztelnünk, értékelnünk kellene. Az is egyből megfigyelhető, hogy profi rendezés, a Budapesten szép pályát befutó Erdőháti Melinda személyében tapasztalt kurátor gondoskodott arról, hogy a kiállító egyéniségek is jól érvényesüljenek, és a művek közös üzenete is kellőképpen felerősödjék. A nyolc „véndiák” – Albert Melinda (designer – Olaszország), Csók Sándor (szobrászművész – Ausztria), Erdőháti Melinda (vizuális művész – Magyarország), Gál Lehel (festőművész – Magyarország), Marius Dan Ghenescu (festőművész – Kolozsvár), Kolumbán-Kántor Zita (textilművész – Marosvásárhely), Veress Enéh-Erzsébet (szobrászművész – Magyarország) és Szabó László (református lelkész, műkedvelő grafikus – Marosvásárhely) – nem csak egymást lepte és örvendeztette meg ezzel a csoportos bemutatkozással, a közönségnek is maradandó élményt szerzett. (nk) 

A 2024. október 4-én lezajlott megnyitón a közös gyökerű, de eltérő életutak és különböző alkotófolyamatok nyomán született műveket és létrehozóikat kurátor kollégájuk, Erdőháti Melinda ajánlotta a jelenlevők figyelmébe. Az ő elhangzott szövegét közöljük az alábbiakban.

Hölgyeim és Uraim, tisztelt Jelenlévők! Kedves kiállító művész barátaim!

Nem volt egyszerű dolgom ennek a megnyitóbeszédnek a megírásával, hiszen a kiállítás anyagát és alkotóit oly’ sokféleképpen lehet megközelíteni.

Én is egyike vagyok a ma este itt kiállító nyolcaknak… Igen, mi is nyolcan vagyunk, mint az avantgárdok, és ha iskolát nem is alapítottunk, de egy helyről indultunk, hogy egyéni útjainkon járva megmutassuk azt, amit a bennünk rejlő vagy a körülöttünk lévő világból érzékelünk és gondolunk. Először állítunk ki együtt itt, Marosvásárhelyen, ahol az utunk elkezdődött, ahol megtanultuk azt a formanyelvet, amely, akárcsak az identitásunk, az életünk során formálódott, épült.

Az itt látható majd’ hetven mű sokszínű. A fekete-fehér grafikák, monokrómba hajló síkok és vonalak, vagy az erőteljes és meleg színek a vásznakon, a finoman hajló fa melegsége, a márvány hűvössége, a fém csillogása és a textíliák teste, a bőr feszülése – mind jelen van. Külön, de mégis együtt, érzékeny és érzéki, gazdag, belső feszültségeket kiegyensúlyozó képi világot tárnak elénk. Olyan világot, amelyet nem feltétlenül gondolati úton fogunk megérteni. Állunk egy-egy munka előtt, nem mindig értjük, hogy mit látunk, de valami miatt odavonz minket, és meg akarjuk érteni. A fontosabb munkákat, úgy vélem, csak egyéb módon, az érzékelés vagy az intuíció által tudjuk a magunk számára felfoghatóvá tenni, ez pedig eleve kizárja, hogy készen kapott gondolatok, eszmék, tartalmak sematikus elemeire támaszkodjunk.

Körbejárva elmerülhetünk Szabó László aprólékos munkával megformált linómetszeteiben, amelyeken a madárperspektívában készített tájképek Orbán Balázs-i természethűséggel dokumentálják a látványt, a feltétlen igazmondás jegyében, de sohasem a valóság szolgai másolásával. Épületábrázolásai részletgazdagok és mívesek.

Marius Ghenescu költői finomságú Érzelmek című ciklusának képein az emberi kapcsolódások szakrális szerepe mutatkozik meg, feltűnik a párkapcsolatotok misztikuma, imagológiai-szentírási dialektikaként való újraéledése, a művész ön- és témareflexiója.

Kolumbán-Kántor Zita alkotásainak gyökereit mindig az emberiség örök értékei között kell keresnünk. Ha az anyagi jelleg kerül előtérbe, akkor a magyar népművészet a fő ihlető, ha a szakralitás vagy a szellemi szféra mozgatja meg fantáziáját, akkor egyetemes a beágyazódás. Itt is megjelenik az identitás mint téma és a múlt mint kiindulási pont.

Albert Melinda elképzeli, lerajzolja, majd formába önti terveit, úgy, hogy ezek viselhető tárgyakká, mindennapi életünk részeivé váljanak. Nagymértékű nyitottságának és az eklektikára való hajlamának köszönhetően az elmúlt években több mint húsz nagy nemzetközi divat- és designmárkának dolgozott.

Csók Sándor is formáz, vés, hegeszt, megdolgozza a márványt, saját maga által kidolgozott technikájával pedig a fémet.

Gál Lehel murális technikákkal készített vásznai egyszerre idézik meg a személyest és a transzcendenst. Képeinek erejük van és spirituális mélységük. A szinte monokróm képek színessé válnak, keressük, hogy hol van a fönt és a lent, mi a tükröző és mi a tükröződő, mi a megfogható és mi a megfoghatatlan.

Veress Enéh-Erzsébet szobrai organikusak, tiszták, természetközeliek. Letisztult formáinak vájataiba hol egy madár költözik, hol nekünk lenne kedvünk csak úgy átdugni rajta az ujjunkat, játékosan, ahogyan ő is alkotta őket. Azzal az egyszerűnek tűnő játékossággal, amely csak nagy művészeknek adatik meg.

Az egyetemen Marc Richir, a filozófiatanárom kisebb-nagyobb sikerrel próbálta megismertetni velünk Platón elméleteit, aki a formákat mint a tudás tárgyait azért „különítette el” az érzékelés tárgyaitól, mert ez utóbbiak állandó változásban vannak, s ezért megismerhetetlenek.

Ha nézünk, akkor tudjuk, vagy csak érzékeljük? Mennyire kell közel menni valamihez vagy valakihez, hogy érzékeltessük a jelenlétét?

Ha szeretnének választ kapni a kérdéseikre, javasolom, menjenek közel a művekhez, és hozzánk, alkotókhoz is, hiszen olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mind itt lehetünk ma, és kérdezzék meg azt, amit eddig nem mertek megkérdezni.

Végezetül szeretnem megköszönni Albert Melindának a rengeteg munkát és odafigyelést, nélküle ez a kiállítás nem jöhetett volna létre.

Tartalmas szórakozást kívánok, megnyitom a kiállítást.

Erdőháti Melinda