Theremin, bár felszólítást kapott, nem tért vissza azonnal Moszkvába. Érthető volt a döntése, mert épp új házasemberként az élet szépségeit ízlelgette. Talán túl naiv volt, hogy a végtelen szabadság országában arra gondolt, nem feltétlenül kell engedelmeskednie a távoli haza felszólításának.
1938. február 15-én New Yorkban a Metropolitan színpadán még a Chicagói Szimfonikusokkal hangversenyzett, majd előadás után taxival indult vissza szállására és stúdiójába. Akkor látták utoljára. Csak évtizedekkel később derült ki, hogy Julius Goldberg – George Gorham – teljes mértékben érintett volt az ügyben: ő szervezte meg Theremin elrablását. Az orosz és az amerikai titkosszolgálatok végezték a profi munkát. Amikor a tudós kiszállt a taxiból, orosz ügynökök körülvették, altatóinjekcióval elkábították, faládába csomagolták, és hamarosan egy orosz teherhajó rakterébe dugták a különleges csomagot. Az amerikai kollégák pedig – hogy bizonyítványuk tiszta legyen –, az utolsó lépésig mindent lefényképeztek és filmeztek, a „mindentől független” újságok pedig úgy hallgattak, mintha ez a csodabogár tudós soha nem is létezett volna, nemléte senkinek sem tűnt fel.
Gorham igazi kétkulacsos árulóként és csalóként működött tovább. Bizonyára volt félnivalója, mert több millió dollárral csapta be kenyéradó orosz gazdáit, emiatt átoperáltatta az arcát, és Berlinben tartózkodó öccse elől is végérvényesen eltűnt. Zenészként élt tovább, és kocsmákban lépett fel együttesével. Természetesen a professzor saját kezűleg épített thereminén játszott. Ha az oroszok elől – sejtése szerint – sikeresen el is bújt, Amerikában ugyanúgy figyelték tevékenységét, mint ő követte Thereminét. Amikor kezdett kellemetlenné válni, 1967-ben egy autóbalesetnek álcázott akcióban likvidálták. Elmaradhatatlan hangszerét az 1980-as években restaurálták, a technikus döbbenten fedezte fel, hogy Theremin professzor sem volt kispályás, mert az ajándék hangszer lehallgatóberendezés is volt. Szóval Gorham csak úgy hitte, hogy nem tudják minden nyikkanását.
Theremin professzor a ládából már bilincsben ébredt, és anyaszült meztelenül egy székhez kötözve várta a kihallgató tisztet. Már a hajón megtörtént a kihallgatása a szokásos szovjet módszerekkel, melyek után a vádlott azt is bevallja, hogy ellopta a Holdat. A tudós fogoly Leningrádban lépett partra, ahonnan éjjel sötétített ablakú autóval vitték tovább egy börtönbe. Ott az volt a szokás, hogy annyi foglyot zsúfoltak be egy szobába, hogy csak egymáshoz préselődve tudtak állni. Itt tartották napokig őket saját vizeletük és székletük bűzében, és amikor elvittek valakit kihallgatásra, mindig új ember került a helyére.
Theremin ellen 1939. március 20-án azt a vádat fogalmazták meg, hogy el akart szökni Oroszországból, és összeesküvést tervezett hazája ellen. Mindezek halálbüntetést érdemeltek, tehát még örülhetett is a tudós, hogy megúszta egy 8 éves szibériai szigorított munkatáborral. Hetekig tartó elképzelhetetlen, marhavagonokban való utazás után a szerencsésebb foglyok megérkeztek a Gulag szigetcsoportra. Ez a büntető munkatábor területileg négyszerese Franciaország területének, tehát csak úgy elslisszolni teljesen lehetetlen volt. Továbbá azon a vidéken a mínusz 60 fokos hőmérséklet átlagosnak számított, az aranybányákban dolgozó foglyok elsősorban lassú pusztulás céljából kerültek a táborba, és mellékesen aranyat is bányásztak.
Az újra Lev Szergejevics Tyermen néven ismert tudós nem beszélt valódi önmagáról, csak annyit árult el, hogy ő is zenész. A zenével volt szerencséje, mert körülötte raboskodott politikai alapon a teljes moszkvai és leningrádi filharmónia zenészcsapata. Muzsikálniuk kellett az őröknek és a raboknak egyaránt. A zenészeknek emiatt könnyebb dolguk volt. Tyermen egykettőre a zenekar karmestere lett, és kotta híján emlékezetből írt át klasszikusokat és dzsesszmuzsikát a zenekar számára, amely elképesztő sikert aratott, és a táborparancsnok olyannyira büszke lett a zenekarra, hogy még a szomszédos táborokba is átvitte őket vendégszerepelni. A kényelem kedvéért lánctalpas járművekkel vitette a muzsikusokat.
Tyermen a muzsika révén annyira összebarátkozott a táborparancsnokkal, hogy megosztotta vele egy elképzelését, miszerint növelni lehetne az aranykitermelést, ha nem a hóban kellene talicskázniuk a foglyoknak, hanem fából ácsolt sínpályán. A parancsnok értelmes és kapzsi ember volt, azonnal engedélyezte Tyermen találmányának kivitelezését. A tudós fűrészgépet improvizált, és az erdőből robbanószerrel döntögették a fákat, melyekből a sínpálya készült. Valóra vált a fogoly jóslata: a tábor termelékenysége legkevesebb egyharmaddal megnövekedett. A parancsnok természetesen nem vallotta be a többletet, hanem a többletércből a helyszínen kivonták az aranyat, és nem hivatalos fizetőeszközként használta fel, valamint saját célra is félretett belőle.
Tyermen kitűnő emberismerő volt. Amikor a sínpályákat építették, munkásait köztörvényes bűnözők közül válogatta össze, mert azok fizikailag jobban bírták a terhelést. Ezek a rabok jobb ellátásban részesültek, és saját ruhát hordhattak, mert nem volt cél a likvidálásuk. Egy ilyen fogoly megsajnálta Tyerment, és egy meleg farkasbundát ajándékozott a munkavezetőnek.
Egy este különleges tiszt érkezett a táborba, és Tyerment kereste. A professzort az irodába rendelték, civil ruhát kapott, és azonnal indultak is Moszkvába. A táborparancsnok csak ámult, hogy a nála magasabb rangú tiszt micsoda udvariasan és alázatosan beszélt foglyával. Ekkor kezdte sejteni, hogy ez az ember nem lehet akárki. Hosszú volt az út Kolimától Moszkváig, de a farkasbunda tette a dolgát.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
