Egy kém zenéje

• 2026-02-04 15:00:00

• Szilágyi Mihály

Bizonyára többen látták A kémek hídja című filmet, amely a hidegháború idején egymásnak feszülő két atomhatalom (Oroszország és az Egyesült Államok) közötti kémcserét mutatja be. A kémek titokzatos világa azonban nem korlátozódik a film által bemutatott eseményekre. Ezúttal egy másik kémtörténet zenei szálait igyekszem bemutatni. A történet maga szintén szovjet–amerikai egymásnak feszülésről szól, csak ezúttal a körítés más.

Lev Szergejevics Tyermen a magyar államalapítás ezeréves emlékünnepének évében, 1896. augusztus 27-én született Szentpéterváron, az akkori Oroszország fővárosában. Néhány mondat erejéig idézzük fel, miért éppen 1896 a honfoglalás ezeréves emlékünnepének éve. Mivel a Kárpát-medence elfoglalása nem történhetett egyik napról a másikra, feltehetően több évnek kellett eltelnie, mire őseink úrrá lettek e terület fölött. Ezért az 1800-as évek végén egy nagyszabású ünnepséget képzelt el az akkori állami vezetés. Bár a történészek akkor is vitatták a különböző évszámokat, végül azzal zárták le az ügyet, hogy 896-ra nagyrészt befejeződött a honfoglalás, ezért nem is az évszámot, hanem magát az esemény eszmeiségét ünnepelték. Ebben a magyarok számára emlékezetes évben született Lev Szergejevics Tyermen.

Ha részletesen kutatjuk a vallástörténetet, kiderül, hogy a Tyermen név szoros kapcsolatban áll a középkori albigens vallási mozgalommal. Az albigens mozgalom valamikor a XII. században kezdődött, követői egyfajta protestáns nézeteket valló dogmákat hirdettek a pápai egyház hatalomra való törekvésével szemben. A világot két ellentétes erő gyújtópontjában képzelték el: a sötétség démonikus erejét birtokló ördög megteremtette az anyagi világot, hogy a tiszta, jóságos Isten közeléből a testiség és anyagiasság segítségével magához édesgesse a lelkeket. Az albigensek szerint nincs szükség papságra, templomokra, szobrokra, díszletekre, ehelyett istentiszteleteiket egyszerű házakban tartották, az eszme követői mind dolgoztak, és az apostoli szegénységet hirdették, nem káromkodtak, és mindenkit egyenrangúnak tartottak. Mivel ez a vallási mozgalom egyre terjedt, felkeltette a pápa figyelmét, és a római egyház a XIII. század első felében már keresztes hadjáratokat indított az albigensek ellen. Több évtizednyi elképesztő vérontások árán 1230-ban végleg leszámoltak az albigensekkel. Akik túlélték az öldökléseket, azok szerteszét szóródtak Európában. Egy Théremin nevű spirituális közösség több tagjának sikerült elmenekülnie a halál küldöttei elől. A Théremin-törekvések között szerepelt a lélek megtisztulásának, a társadalmi igazságtalanságok megszüntetésének, valamint az emberi lét felemelésének eszméje. A reformációt követően, immár albigensként (az albigensek Kálvin-követő francia protestánsok voltak), sokan tudósok, orvosok, jogászok, művészek és papok lettek. A vallási irányzatból később családnevek alakultak, így jutunk el a XIX. század végén a Tyermen családhoz.

Szergej, az édesapa nemesi származású ügyvéd, felesége pedig lengyel–orosz eredetű volt.

Lev Szergejevics Tyermen rendkívül okos gyerek volt. Édesapja odafigyelt gyermeke fejlődésére, mert minden szabadidejét fiával töltötte. Lev mindössze háromévesen folyékonyan olvasott, és legkedvesebb olvasmányának a Brockhaus–Efron enciklopédiát tartotta! Jól jegyezzük meg, háromévesen mélységesen lekötötte az enciklopédia olvasása! Már kisgyerek korában feltárult előtte a tudomány számtalan ablaka. Amit az enciklopédiában olvasott, ha lehetett, ki is próbálta. Így szerezte tudományos tapasztalatait. Bizonyára különc csodabogár lehetett, amint néhány évesen különféle szerszámokat vásárolt édesapjával a saját tudományos laboratóriumába.

Lev neveléséből a zene sem hiányozhatott. Szüleitől szinte minden este négykezes muzsikát hallhatott – Kodály elismerően nyilatkozott az ilyen családokról, és példaértékűnek tekintette őket. A kis Lev ötévesen már elsajátította a zongorázás alapjait, kilencévesen már csellózni tanult. A zongora a harmóniákat csempészte be a tudatába, a cselló pedig a dallamvilágot.

Mechanikai tudása gyerekként is megbízhatónak bizonyult: alig múlt hétéves, és édesapja javítás céljából a kezébe adta drága zsebóráját. Nem kellett csalódnia gyermekében.

Lev később úgy nyilatkozott a zongoráról, kisgyerekként csak az zavarta a zenélésben, hogy számottevő fizikai erőre volt szükség a zene megszólaltatásához. Azon elmélkedett, miként lehetne áthidalni az erőfeszítés és az eszményi zene közötti szakadékot.

Valódi csodagyerekként tizenévesen már saját kutatólaboratóriuma volt a lakásukban. Magasfeszültséggel és mágneses mezőkkel kísérletezett. Talán újra felfedezett több fizikai jelenséget, de cserébe elképesztő gyakorlati tapasztalatra tett szert. A csillagászat is érdekelte, és a család dácsájának (nyaraló) kertjében édesapjával tekintélyes teleszkópot építettek. Tizenöt éves korában (1911-ben) egy korábban nem katalogizált égitestet fedezett fel, amit jelentett az Orosz Tudományos Akadémiának, és elismerő oklevelet is kapott felfedezéséért.

Egy évvel később tanévzáráskor iskolaigazgatói felkérésre csodát varázsolt az iskola udvarára. Körülbelül három méter magasan vezetékeket feszített ki az udvar fölött, melyekbe magasfeszültségű áramot vezetett. Diáktársainak kezébe úgynevezett Geissler-csöveket adott, amiket ha felemeltek, és fél méternél közelebb kerültek a magasfeszültségű vezetékekhez, zöldes fénnyel világítani kezdtek. Ezek a Geissler-csövek a neonreklámok őseinek tekinthetők, levegőtől mentes, ritka nemesgázt tartalmazó üvegcsőben nagy feszültségen fény keletkezik; továbbá ezek a vákuumcsövek vezettek el a rádiózás és televíziózás terén használt elektroncsövekhez és képernyőkhöz. Azt nem tudjuk, honnan szereztek sok fénycsövet, de tény, hogy tanárok, diákok és szülők egyaránt elámultak a vékonyka diák mutatványán. Ma is nagy látványosság lenne egy ilyen akció, hát még 1912-ben!

1914-ben a Szentpétervári Egyetem hallgatójaként fizikát és csillagászatot tanult, közben magánúton tovább fejlesztette csellótudását, de tanára javaslatára beiratkozott a konzervatóriumba is.

Már két éve dúlt a nagy háború, amikor 1916 januárjában Lev Szergejevics Tyermen is megkapta katonai behívóját. Az orosz hadseregnek nagyon nagy szüksége volt a rádiózáshoz kitűnően értő fiatal zsenire. Tudásának köszönhette, hogy nem került a frontra, hanem hadmérnöki képzés után ő tanította a Katonai Akadémián a hadsereg mérnökeit. Kellően nagy tudása volt ahhoz, hogy vigyázzanak rá, mert mindenkinél jobban értett a rádiótechnikához. Irányításával nagy teljesítményű rádióadót építettek, hogy közvetlen kapcsolatot tarthassanak fenn a front és Moszkva között (ekkor már az orosz vezetés elhagyta Szentpétervárt; 1918-ban Lenin javaslatára Moszkva lett a főváros, hogy kellően távol legyen Nyugat-Európától).

(Folytatjuk)