2022. augusztus 19., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ha a népszámlálási adatokat nézzük, azt látjuk, hogy 1850-től az 1941-es népszámlálásig mindvégig magyar többségű város volt.

Feltételezem, hogy a mondott városnak nem válik dicsőségére, miként a jóságos Szent Márton lovagnak sem pótdemokrata atyamestere. Feltehetően mégsem az bosszantotta fel mértéktelenül őkelmét és párttársait, akik a demokráciáról még pótórán sem hallottak, mert a kórházban a betegtájékoztatás kiíratott osztják nyelven is. Márpedig nekik, pótdemkoratáéknak még ingyen sem osztják a jó szándékot és türelmességet. Azonfelül azt gondolom, hogy mégsem gonosz lelkű, elvetemült himpellérek, hanem csak ostobák, ugyanis nem a szenvedő embereken akartak ütni, hiszen a magyar beteg is beteg, s nem kell jobban bebetegíteni. Itt csupán a városnév betegítette tevőlegessé a szunnyadó pótdemokratát.

Ámbátor ő is tudva tudja, hogy mindenféle „târnavényesítés” törvényes dacára a város másik neve tovább él az emberek ajkán, tudatában, le lehetett és le lehet írni, tovább lehet örökíteni. Csak úgy kapásból utánanézve első említésének, emez 1278-ból maradt fenn írásban, amikor Tycheu Sent Martun... juxta Minorem Kuquellev sitam-nak jegyezték fel. Ebből könnyedén kitetszik a városnév, s tekintve, hogy pótdemokrata szintén tanult latint, érti tehát, hogy a település a Kis-Küküllő mellett fekszik. Az összeíró, az oklevélszerző honnan máshonnan hallotta volna, ha nem a helyben lakóktól a megnevezést?!! Akik viszont még soha nem hallottak addig a Tarnoványról. 1322-ben egy Mihály nevű papról tudunk, aki Szentmártonban él és mellette „aliorum hospitum de S. Martino” említtetik. Ami nem azt jelenti, hogy már akkor létezett volna az elmekórház (aliorum hospitum), hanem azt, hogy más telepesekkel együtt van jelen a bíróságon az említett Mihály pap. Az említett vendégek, telepesek elődei pedig Németországból (vagy Flandriából) telepedtek itt le Géza magyar, s nem pótdemokrata király hívására. 1278-ban már teljes pompájában kibomlik a név: Dycheu sent Martun. Utóbb 1429-ben egy Andreas rector ecclesiae de Sancto Martino-ról tudnak az okmányok, András rektor nem a helyi Spiru Haret egyetem első embere, csupán a helyi iskoláé, amely fájdalom, egynyelvű volt: latin. 1839-ben Lenk von Treunfeld, aki igazán nem vádolható osztják–vogul szimpátiákkal, azt írja, hogy a várost a helyben lakó és bejáró románok Szint-Martyin–gyin-zsosz-nak nevezik saját nyelvükön. Ezt erősíti meg 18 évvel később egy másik szász atyafi kutatása, a Julius Biltzé: Szint Martin ill. Dicio-Sân-Martinu formával.

1921-ben is ez él tovább, hiába az impériumváltás, a város magyartalanítási kísérletének kezdete. 1925-ben egy hibridációs kísérletnek is tanúi lehetünk, amikor előkerül a Târnava Sân Martin újszülött. 1932-ben, 1938-ban azonban szívósan tovább vegetál Bukarest bürokráciájában a Dicio-Sân-Martin megnevezés. Csak az Antonescu-féle dicstelen korban kapja a város a Târnăveni nevet a helyi tanács határozatának nyomán, amit aztán a kommunisták és posztkommunisták valamint pótdemokraták is szó nélkül elfogadnak. Tehát az ősi városnév még csak 70 éves az idén. Nosza, gaudeamus ignifug.

Ha a népszámlálási adatokat nézzük, azt látjuk, hogy 1850-től az 1941-es népszámlálásig mindvégig magyar többségű város volt, ekkor az Antonescu-rezsim által elrendelt népszámlálás 4783 románt és 2151 magyart talált, aminek nyitja a II. bécsi döntéssel megindult, nem éppen békés lakosságcsere, menekülés. Ettől kezdve valóban román többségűvé válik a város, pl. 1992-ben 20054 : 5966, más adat szerint 21833:6068 arányban. Demokratáéknak semmiség 6000 ember. Hiszen ők vannak nyeregben. Ha buknak – nyereg alatt. Puhításuk fontos népgazdasági érdek.