2024. september 30., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

December 6-án lesznek a parlamenti választások

  • 2020-09-04 11:58:01

  • -

December 6-án fogják tartani a parlamenti választásokat, az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén fogadja el a kormány – jelentette be az ülés elején Ludovic Orban kormányfő.
A miniszterelnök rámutatott: a 2016-ban megválasztott parlamentnek december 21-én lejár a mandátuma, a kormánynak pedig „kötelessége” a voksolás előtt legalább 90 nappal közzétenni a választás időpontját.
Az alkotmány szerint a parlament mandátumát nem lehet lerövidíteni. Másfelől az államfőnek a választásokat követően legkésőbb 20 napon belül össze kell hívnia az új törvényhozás alakuló ülését. Mindezeket figyelembe véve az egyedüli (vasárnapi) dátum, amikor a választásokat meg lehet tartani, december 6. – érvelt Ludovic Orban.
A parlament baloldali többsége júliusban elfogadott egy törvénytervezetet, miszerint idén nem a kormány, hanem a parlament hivatott dönteni a választások időpontjáról, ez ellen azonban Klaus Iohannis államfő alkotmányossági óvást emelt, amit még nem bírált el az alkotmánybíróság.
Az elnök szerint sérti a jogbiztonság elvét, és érdekellentétet szül, ha a honatyák – elhúzva a választások kiírását – meghosszabbítják saját megbízatásukat, hiszen semmi sem kötelezi őket arra, hogy mandátumuk lejárta előtt, idejekorán elfogadják a választások kiírásáról szóló törvényt.
Egyelőre tehát a régi választási törvény van érvényben: erre hivatkozva akarja a kormány kiírni a választásokat.
A választások időpontjának a román pártok taktikai jelentőséget tulajdonítanak. A tavaly óta ellenzékben lévő, de a jelenlegi parlamentben erőfölénnyel rendelkező PSD minél későbbi, a népszerűtlen kormányzati intézkedések miatt leszálló ágba került PNL pedig minél korábbi időpontban érdekelt.
A parlament egyébként az RMDSZ kezdeményezésére szavazta meg a választások megszervezéséről szóló törvénymódosítást, amely – tekintettel a koronavírus-járványra – egyebek mellett a választási előkészületek időtartamának lerövidítéséről is rendelkezik, és felére csökkenti a jelölésekhez szükséges támogatói aláírások számát.
Szeptember 27-én tartják a júniusról elhalasztott önkormányzati választásokat, így nagyon kevés idő marad a parlamenti választások előkészítésére, és az ország az év hátralévő részében gyakorlatilag folyamatosan választási kampányban lesz. (MTI)

Mezőbánd 20 perccel korábban

Család és közösség 20 perccel korábban

Hálás téma 20 perccel korábban

Techuniverzum 20 perccel korábban

Legyőzte a románokat 23 órával korábban

A tekézők kálváriájáról 23 órával korábban

Sűrű végjátékban nyert 23 órával korábban

Néhány meglepetés 23 órával korábban

Magabiztos győzelemmel kezdett 23 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 2 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 2 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 1 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató