Csak két európai NATO-tagország teljesíti a védelmi költségvetési célt
Az európai NATO-tagállamok közül tavaly csak Görögország és Észtország teljesítette az atlanti szövetség által a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában meghatározott védelmi költségvetési minimumot.
Az európai NATO-tagállamok közül tavaly csak Görögország és Észtország teljesítette az atlanti szövetség által a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában meghatározott védelmi költségvetési minimumot, miközben az ázsiai feltörekvő hatalmak most már csaknem másfélszer annyit fordítanak katonai kiadásokra, mint Európa – áll a legnagyobb londoni hadászati-védelmi kutatóintézet kedden ismertetett éves világjelentésében. A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) által a világ védelmi kapacitásairól és katonai egyensúlyi helyzetéről összeállított 576 oldalas idei elemzés (Military Balance 2017) szerint ahhoz, hogy az összes európai NATO-tagállam teljesíthesse a GDP-érték legalább 2 százalékában kijelölt védelmi kiadási célt, katonai költségvetésüket átlagosan több mint 40 százalékkal emelniük kellene.