Bölöni Domokos: Firtosról néző Páll Lajos
A művész kopjafájára
Menjen oda mondták neki
mikor a börtönből szabadulhatott
ahol nem tudnak rosszat mondani róla
oda ment
haza
tudtak rosszat
mondani és besúgni is róla
tudta hogy tudják
és tudták hogy tudja róluk
és féltek a rózsasándoros
farkasfogú szemöldöke fölötti
néma rákérdezéstől
A lélek druzsbája
a számonkérés láncfűrésze
riasztotta azokat is akik
sosem vétettek ellene
Magam is élve éltem őt
rettegve s rajongva
jártam be kép- s verstereit
hallgattam amint dongván dongva
vérdarázs piszkálja ereit
Mondotta néha domokos hej
én egyszer szépen meghalok
mit mondhattam hát hej lajos hej
majd mennybe visznek angyalok
– és erre Lajos hozzátette:
de csak gyalog, de csak gyalog...
***
Kopjafád előtt nem vigyázzban
állok talpig szűk boldogságban
lélekvizslató kamerád még
jajdonkodik a múltban láddég
turkálós lelkünk rongy világa
bujkálna bősz prófétaságba
szűkszavú nagylátó vazul
ím, felmutat téged az Úr:
„Korondi szentlélek
pállajosi élet
Firtos égi őre:
fessél égi áldást
gyémántos pennáddal
írj arany költeményt
égi ecseteddel
őrtálló népedre
s a székely jövőre!”