2024. october 25., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Apró tudásbirodalom Kisfülpösön

Nem túl gyakori jelenség, hogy községközpontban élő diákok a község egy másik, kisebb településére járjanak iskolába. A Mezőség keleti határán fekvő Kisfülpös elemi oktatást biztosító tanintézetében maroknyi magyar gyermeksereg osztozik pedagóguson és osztálytermen, és az előkészítőtől negyedikig minden évfolyamot felölelő csapat közel felét beresztelkiek teszik ki, a községközpontban ugyanis régóta nincs számukra anyanyelvű oktatás.

– Az óvodai csoporttól eltérően, amelybe magyar és román gyermekek is járnak, az iskolánkban kizárólag magyar tagozat működik. Összesen 12 diákom van, közülük egy előkészítős, hárman első osztályosok, ketten másodikosok, hárman harmadikosok és ugyanennyien negyedikesek. Öt gyermek Beresztelkéről ingázik – vázolta fel a helyzetet Nagy Hajnal tanítónő, a falu szülöttje, aki 1991-től oktatja-neveli a helyi kisdiákokat, és már a kezdetekkor összevont osztály várta, de a saját diákkorában sem volt más a helyzet.

– Az évek, évtizedek alatt sokan megkérdezték, hogyan lehet ennyi osztállyal boldogulni, és a válaszom mindig csak az volt: lehet. Az összevont osztályok legnagyobb előnye az önállóságra nevelés, hiszen amíg az egyik osztállyal foglalkozom, a többiek feladatokat oldanak meg a saját erejükből. Az idők során bebizonyosodott, hogy nagyon jó eredményeket lehet így (is) elérni, hiszen a diákjaim, bárhova kerültek ötödik osztályba, megállták a helyüket. Régebb, amikor még nem volt előkészítő osztály, az egyik gyermek meg is jegyezte egy álmélkodónak: „Hogyne tudnám a tananyagot, ha már négyszer hallottam!”. Mindig jólesnek az elismerő visszajelzések az egykori, tanulmányaikat rendszerint Szászrégenben folytató diákjaimról – tette hozzá a pedagógus, akitől azt is megtudtuk, hogy a vallás-, az angol- és a testnevelésórát – ahogy máshol is – szaktanárok tartják Kisfülpösön.


Aki a kistestvérének mesét olvas

– Rendszeresen járok mesemondó, anyanyelvi, hagyományőrző és szavalóversenyekre a tanítványaimmal. Mindig akadnak köztük kiemelkedő képességű gyerekek, ilyen az egyik elsősöm, Florea Szófia is, aki már előkészítősként tudott írni-olvasni – kereste meg a pedagógus tekintete a tűzrőlpattant, barna hajú kislányt, aki a látogatásunkkal egybeeső szünetben éppen a Beresztelki Polgármesteri Hivatal által az iskolaudvarra három éve felszerelt játszótéri kellékeket vette sorba barátnőivel. 

– Tanintézetünk felújítása hosszas folyamat volt, ami még Deák Attila polgármestersége előtt, tehát több mint négy éve elkezdődött. Belső munkálatokat is végeztek az iskolában, rendbe tették a falakat és a mennyezetet, és ebbe a szülők is nagymértékben besegítettek. Most az oktatáshoz szükséges eszköztárunk is megújult, a tanév elején megérkezett az okostábla – újságolta a tanítónő, majd kérésünkre az említett kislányt, Szófiát is odahívta.

– A magyarórák a kedvenceim, a munkafüzetből a színezős feladatokat szeretem leginkább. A kedvenc mesém A három kismalac – sorolta a leányka, majd azt is elárulta, hogy otthon a két és fél éves kistestvérének is szokott olvasni.

Az iskolai játszótérről a tanterembe visszatérve a gyerekek pillanatok alatt elfoglalták a helyüket, a fal melletti sor első helye azonban üresen maradt. Egy kerekesszékre figyeltünk fel a kis asztal mögött, ez jelezte, hogy a hiányzó diák mozgássérült.

– Egy első osztályos kislányról van szó, aki most terápián van – világosított fel a pedagógus, akit arról is megkérdeztünk, hogyan viszonyul az öt miniosztály a különleges szükségletű diáktárshoz. 

– Kiskorától ismerik, és elfogadják, szeretik, mindig igyekeznek a kedvében járni – mondta Nagy Hajnal. Talán ez volt az a pillanat, amikor fotós kollégámmal együtt ismeretlenül is megkedveltük ezt a gyermekcsapatot, és teljes mértékben egyetértettünk a lelkes pedagógussal abban, hogy a Kisfülpösön zajló nevelői tevékenység bármelyik tanintézettel felveheti a versenyt.

Beszélgetésünk végén megtudtuk, hogy Nagy Hajnal vezetésével Verőfény néven néptánccsoport működik a faluban, az oktató Nagy Zoltán Győző, Hajnal fia. A három korcsoportot átfogó együttes legnagyobbjai, a középiskolás és egyetemista tagok a szászrégeni Járom néptánccsoporthoz csatlakoztak – világosított fel a tanítónő.

Fotók: Nagy Tibor


Régi projektek, új tervek

Alpolgármesterből községgazda

Beresztelke község vezetését október 15-én, látogatásunk előtt egy nappal vette át Deák Attila leköszönő elöljárótól Alexa Sorin Emilian korábbi alpolgármester. Az új községgazdát terveiről, elképzeléseiről kérdeztük.

– Az elődömmel nagyon jól együtt tudtunk működni az elmúlt négy évben. Legfontosabb célkitűzésemnek a közösen elindított, uniós támogatottságú projektek megvalósítását – a csatornahálózat kiépítését, a községi utak aszfaltozását, a mezei utak rendbetételét – tekintem. Ide sorolható egy napelempark létesítése is. Emellett igyekszem a továbbiakban is megragadni minden olyan pályázási lehetőséget, ami a község javát szolgálja – mondta a frissen beiktatott elöljáró 

Alexa Sorin Emilian az új tervek között egy kulturális létesítmény biztosítását említette a kisfülpösieknek. A falubeli kultúrház jogi helyzete tisztázatlan, az ingatlan ugyanis a református egyházé volt, a terület azonban, amire épült, az ortodox egyházé. Amíg a tulajdonviszony nem rendeződik, nem lehet pályázati pénzt lehívni az épület felújítására, korszerűsítésére. Ugyanakkor a helyi sportpályák rendbetételére és infrastrukturális fejlesztésekre is szükség lesz, hiszen a községben több mint húsz kilométer mellékutca nincs leaszfaltozva, de ez csak a csatornahálózat kiépítése után következhet, ami a legfontosabb megoldandó feladat – szögezte le az új polgármester. 

Az új helyi tanácsnak négy RMDSZ-es tagja van – eggyel kevesebb, mint a korábbi ciklusban –, ők négy liberális, egy szociáldemokrata, egy AUR-os és egy USR-s tanácsossal döntenek a következő négy évben a község dolgairól. A korábbi polgármester nem indult a tanácsosi listán.     

Alexa Sorin Emilian



Az adósság törlesztése után pályázhattak

Az alapozás időszaka volt 

Az idei helyhatósági válaszások után Beresztelke neve a médiában az „elvesztettük” igével összefüggésben szerepelt, az RMDSZ jelöltjének, Csatlós Csaba Péternek ugyanis nem sikerült megszereznie a voksok többségét. A szavazók döntésének értelmében a Szászrégen vonzáskörzetébe tartozó községet az elkövetkező négy évben a korábbi alpolgármester, Alexa Sorin Emilian vezeti.

2021 februárjában hívtuk fel olvasóink figyelmét arra, hogy Beresztelkének két évtized után végre újra magyar polgármestere van. Az akkori győztes, Deák Attila szerint – aki helyi támogatottság hiányában nem indult újra a választásokon – ezt belátható időn belül nem lehet elmondani a községről. A korábbi polgármestert arra kértük, foglalja össze mandátuma fontosabb történéseit.

– Nekem az elmúlt időszakban nem az volt a feladatom, hogy látványos, nagy eredményeket mutassak fel, hanem az, hogy rendet tegyek a községházán: rendezzem a felgyűlt, közel 1.800.000 lejes adósságot, amihez még az adórészlegen be nem hajtott összegek is hozzátartoztak 1.628.235,40 lej értékben – tehát több mint 3.400.000 lej volt a tartozás, miközben a község évi költségvetése átlagban hárommillió lej –, megoldjam a leltárral kapcsolatos ügyeket – itt a hiány 64 ezer lej körül mozgott, emiatt kivizsgálást kértünk az ügyészségen –, és elvégezzem az elmaradt papírmunkát, tehát egy olyan alapot teremtsek, amivel Beresztelke újra a fejlődés útjára léphet. Ez a munka olyan volt, mint egy ház alapozása, ami a külső szemlélő számára észrevehetetlen, az építkezéshez azonban nélkülözhetetlen. Úgy érzem, ezt sikeresen elvégeztem, hiszen olyan dolgokat indítottunk el, amelyeknek két-három év múlva meglesz az eredményük. Voltak tisztázatlan jogi helyzetű, dokumentáció nélküli épületek, többek között öt ravatalozó, amelyeknek igyekeztünk megoldani a betelekelésüket, háromnak sikerült is, kettő még folyamatban van. A kisfülpösi ravatalozó építése, a belső munkálat és a külső vakolás nem volt befejezve, ezt is elvégeztük. A polgármesteri mandátumom harmadik évében, tavaly áprilisban sikerült törleszteni mindazt az adósságot, amire volt hivatalos dokumentáció. Ugyanakkor több olyan szerződést felbontottunk, amelyek fölöslegesen terhelték meg a község költségvetését, ilyen volt például a hóeltakarítási szolgáltatás, amit önerőből, egy hóeke vásárlásával gazdaságosabban és jobban megoldottunk. Nemrég indítottuk el a községbeli köztulajdon felmérését, ami egy hosszabb folyamat. Olyan ingatlanok nem voltak betelekelve, mint a beresztelki kultúrotthon vagy a magyarfülpösi legelő.

Deák Attila


Körvonalazódik a csatornahálózat

– Beszéljünk az alapozást követő lépésekről, amelyeknek pár év múlva lesz látható eredményük.

– Négy év alatt 22.967.123,13 lejt hívtunk le pályázati úton, ide tartoznak a még el nem kezdett munkálatokra kapott összegek is, amelyekre már aláírtuk a szerződést. Ez nem elhanyagolható eredmény ahhoz képest, hogy a mandátum átvételekor egyetlen pályázat sem volt folyamatban a községben, mindössze a csatornahálózat műszaki tanulmányának kidolgozására kötöttek szerződést, de az sem volt kifizetve. Az egyik legfontosabb pályázatunk éppen a szennyvízhálózat kiépítésére vonatkozik. 2021-ben az 

Anghel Saligny programon keresztül igényeltünk támogatást erre, és 14 millió lejt sikerült is lehívnunk. A szerződést idén júliusban kötöttük meg, a továbbiakban a műszaki terv kidolgozása és a közbeszerzési eljárás elindítása következik. Úgy dolgoztuk ki a megvalósíthatósági előtanulmányt, hogy egy saját szennyvíztisztító állomás létrehozása is tartozzon a munkálathoz. Eredetileg a szászrégenihez akartuk csatlakoztatni a rendszert, de az nagyon költséges lett volna. A hálózat először a községközpontban épülne ki, ennek összértéke 22 millió lej. Ezt az összeget a jelenlegi vezetőségnek kell majd biztosítania, ami nem lesz egyszerű, a költségvetésünk szerint ugyanis legtöbb kétmillió lej kölcsönt vehetünk fel. 


Útjavítások, vízhálózat-bővítés, munkagépek

A 2021-es eredmények között a korábbi polgármester azt is megemlítette, hogy Nagyfülpösön bővítették az ivóvízhálózatot két utcában, 800 méteren. Szintén abban az évben indították el a vízhálózat átadásának folyamatát az Aquaservnek, a folyamat tavaly októberben zárult le. 2021-ben vezették be a központi fűtést a kisfülpösi iskolába, és teljesen felújították a beresztelki műgyepes pályát, a községbeli játszótereket is rendbe tették, volt, ahol új hintákat és egyéb kellékeket is felszereltek. A kis- és a magyarfülpösi iskola udvarán is kialakítottak egy kis játszóteret. A GAL-on keresztül ötezer euró értékben kötöttek szerződést 102 szék és hat asztal vásárlására, a bútorzatot a magyarfülpösi kultúrotthonnak adták használatba. 2021 nyarának nagy esőzései után 16,9 kilométer mezei út, illetve utcarész rendbetételére kormánytámogatást igényeltek. Azon az őszön a 992-es kormányhatározattal 2.280.000 lejt kaptak erre, a versenytárgyalások elhúzódása miatt a munkálatok jelenleg is folynak. Az időközben bekövetkezett drágulások folytán a 16,9 km-ből 10 kilométer utat lehet feljavítani – tette hozzá Deák Attila, akitől azt is megtudtuk, hogy 2021-ben 20 százalékkal csökkentették a helyi adókat, amelyek a korábbi időszakban az infláció mértéke mellett évről évre további összegekkel nőttek.   

– 2022-ben a GAL-on keresztül 14.600 eurót hívtunk le a község tulajdonában lévő traktor három új tartozékának megvásárlására. Ezt az összeget kipótoltuk még 6000 euróval, és a három helyett négy kiegészítőt vettünk: egy fém sepregetőgépet, egy szecskázót, egy grédert és egy homokszórót. Ugyanebben az évben pályáztunk a község külterületének feltérképezésére az országos kataszterezési program keretében, ez a munkálat is folyamatban van – tájékoztatott a leköszönt elöljáró.


Elbírálás előtt a napelempark projektje

2023 őszén önerőből vásárolt a községvezetés egy buldoexkavátort. Ugyanebben az évben tették rendbe a Kisfülpös központjában lévő hidat, Magyarfülpösön pedig egy kilométer járdát újítottak fel. A térfigyelő kamerarendszert is korszerűsítették, hat új kamerát szereltek fel. Beresztelkén és Magyarfülpösön is kialakítottak új zöldövezeteket padokkal, asztalokkal, tujákkal. A tavalyi év végén a vidékfejlesztési ügynökségen (AFIR) keresztül egymillió euró értékben hívott le támogatást az önkormányzat a beresztelki és magyarfülpösi utcák aszfaltozására összesen 5 kilométeren. Aláírták a szerződést, jelenleg a műszak terv készül. Szintén 2023 decemberében pályáztak egy napelempark létrehozására, ami megoldaná a közvilágítást, a középületek áramszükségletét is kielégítené. A pályázat elbírálás alatt van.  

– 2023-ban az országos helyreállítási terven (PNRR) keresztül a községbeli iskolák modern segédeszközökkel való felszerelésére nyertünk támogatást 800.172 lej értékben. Az idén 400 ezer lejt kaptunk az államtól a helyi óvodások és iskolások egészséges és változatos ebédjének biztosítására. Márciusban az iskolaelhagyás csökkentését célzó uniós pályázati kiíráson, a PNRAS-programon keresztül közel 908.434 lej lehívására nyújtottunk be dokumentációt. A pályázat még nincs elbírálva. Az utolsó tanácsülésen 15 ezer lejt hagytunk jóvá a kisfülpösi elemi iskola számára, ahol beindult a délutáni oktatás, és kis ágyakra, matracokra van szükség – zárta beszámolóját Deák Attila, aki az elkövetkezőkben visszatér a magánszférába, ahol végzettsége szerint jogtanácsosként dolgozhat.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató