Băsescu a bukaresti magyar nagykövet kiutasítását javasolja
A bukaresti magyar nagykövet kiutasítását és a budapesti román nagykövet hazahívását javasolja Traian Băsescu volt román államfő.
A bukaresti magyar nagykövet kiutasítását és a budapesti román nagykövet hazahívását javasolja Traian Băsescu volt román államfő „egyedüli méltó válaszként arra a sértésre”, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter eltiltotta a magyar diplomatákat a román nemzeti ünnepen való részvételtől.
A december 11-i választásokon pártja szenátorjelöltjeként induló politikus Facebook-oldalán pénteken tette közzé kioktató hangvételű, goromba jelzőkkel fűszerezett bejegyzését. Kirohanását követői közül többen a választási kampánynak tulajdonították és a szélsőségesen nacionalista pártvezér, a tavaly elhunyt Vadim Tudor stílusához hasonlították. A volt államfő által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) a felmérések szerint az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöb határán billeg.
Băsescu azzal magyarázta az elnöksége idején elképzelhetetlen hangvételt, hogy „most már szabadon beszélhet” és máskülönben a budapesti „politikai kalandorok” nem fogják megérteni, hogy az „igazi Románia a Tiszáig terjed”.