2025. március 4., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Március 1-jén volt a polgári védelem világnapja. Valljuk be, nem kis feladattal néznek szembe azok, akik a katasztrófavédelem területén dolgoznak: a tűzoltók, a rendőrök vagy a rohammentősök.

Mindannyian a biztonságunkért, a testi épségünkért, illetve az egészségünkért felelnek. Ennek apropóján Orbán Attila Zsigmond (fotón) nyilatkozott lapunknak, aki kilenc éve dolgozik önkéntes mentőápolóként a Marosvásárhelyi Horea Katasztrófavédelmi Felügyelőségnél. Emellett a Marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem Általános Orvosi Karán negyedéves orvostanhallgató, ahol preparátor-demonstrátorként is tevékenykedik, továbbá több tudományos kutatásban vesz részt.




Zsigmondot 2021-ben Klaus Iohannis volt államfő is elismerésben részesítette, ugyanis Az emberi jogok támogatása és a szociális elkötelezettség érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki. 2024-ben a belügyminisztérium is érdemrenddel jutalmazta, méltányolva  elkötelezettségét.

– Hogyan és miért döntöttél úgy, hogy egészségügyben dolgozol?

– Az egész történet gyermekkoromra vezethető vissza, óvodás koromban elhivatottan gyógyítottam a különböző játékokat, majd az általános iskolában fogalmazódott meg bennem konkrétan az orvostudomány iránti elhivatottságom, amikor biológiát kezdtem tanulni. Olyan tudományt kezdtem felfedezni, amely folyamatosan fenntartotta az érdeklődésemet – valahol mélyen mindig is éreztem, hogy ez az utam. 

– Hogyan tekintesz vissza erre a kilenc évre, illetve hogyan talált meg téged az egészségügy?

– 2016 óta tevékenykedem a szakmában mint önkéntes. 9. osztályban találtam a tűzoltóság honlapján egy hirdetést, miszerint önkéntesprogram indul, és önkénteseket keresnek. Nem haboztam, beadtam a szükséges dokumentumokat, és rövid időn belül el is fogadták. A képzés befejeztével, miután megvolt a kellő képzettségünk, mentőautókon is részt vehettünk különböző sürgősségi esetek ellátásában a dolgozó kollégákkal.

– Mennyi ideig tart egy ilyen képzés, hogyan kell elképzelni? Feltételezem, van elméleti és gyakorlati része is, ugyanis nektek számos dologból fel kell készülni egy vészhelyzet esetére.

– Többfajta képzés létezik a belügyminisztériumi struktúrákon belül. Vannak egy vagy több hónapos kurzusok, akár fél vagy teljes évet átkaroló képzések. Ez attól függ, hogy milyen végzettséget akarunk elérni.

– Melyek a legnagyobb fizikai, érzelmi kihívásai ennek a hivatásnak? Tudom, hogy elég sokat éjszakázol, feltételezem, valamilyen szinten megterheli a szervezetet.

– Nagyon nagy rizikófaktor az állandó stressz kialakulása és a kimerültség. Ebben segítségünkre van a tűzoltóságon belül szakpszichológus és szakképzett személyzet, amely segít ezek feldolgozásában. Az érzelmi nehézségek közé sorolnám a döntéshozatalt, nagy nyomás alatt dolgozunk, és rögtön kell helyesen cselekedni. Mindemellett ott az empátia és az érzelmi kimerültség –  a betegek és hozzátartozók fájdalmát az ember átérzi, és ez kimeríti a betegápolót, ha nem tudja ezeket nagyon jól menedzselni.

– Hogyan tudsz objektív maradni? Azt hiszem, hogy az orvos és mentőápoló egyik fontos feladata, hogy objektív maradjon: nem tudod tökéletesen úgy átélni, mint hogyha a te hozzátartozóddal történt volna valami, ellenben meghat a tragédia. 

– Emberek vagyunk, és minden ember hatással van a másikra. Nem könnyű ezt a nézetet fenntartani, ebben teljesen igazad van. De csapatmunkában dolgozunk, és ez nagyban segíti a munkánkat ebből a szempontból.

– Milyen a munkakörnyezet?

– Határozottan a második családomnak tekintem a munkatársaimat,   családias hangulatban létezünk, dolgozunk. 

– Mi volt a legemlékezetesebb vagy legmegrázóbb eset, amivel találkoztál?

– Kiemelnék egy ügyeletet a karrierem kezdetéről, amikor halálesettel végződött az egyik hívás. Nemsokára pedig egy szülést kellett levezetnünk, és itt jöttem rá, hogy mennyire törékeny az emberi élet.

– Mihez hívnak ki benneteket a legtöbbször?

– Nos, a rohammentő szolgálatot általában a balesetekhez hívják. A leggyakoribb riasztások közé tartoznak az autóbalesetek, különböző traumás esetek és medikális helyzetek, amikor sürgősségi beavatkozást igényelnek az alapvető patológiák.

– Mit gondolsz, mennyi a fölösleges hívás? 

– Sokan indokolatlanul hívnak mentőt olyan esetekben, amelyeket akár a háziorvos vagy az ügyelet is meg tudna oldani. Ha én változtatnék valamin, akkor inkább a lakosságot tájékoztatnám, hogy mindenki tudja, mikor indokolt a mentő hívása, így a valóban sürgős eseteket gyorsabban el lehetne látni.

– Beszéljünk az elsősegélynyújtásról! Mit gondolsz, mennyire van tisztában a lakosság ennek a fontosságával? 

– Kiemelnék egy 2018-as kutatást, amelynek az lett az eredménye, hogy Romániában sok ember hal meg amiatt, hogy nem kezdik meg időben az újraélesztést. Feltételezem,  hogy azóta jó irányba változott a helyzet. A belügyminisztérium struktúrái, legfőképpen a tűzoltóság és a sürgősségi osztály, a tanfelügyelőséggel együtt, különböző oktatókurzusokat tart iskolákban az alapvető újraélesztési technikákról. Ezeken én is részt szoktam venni, van, amikor külön felkérnek a tanárok, hogy menjünk el osztályfőnöki órára, tartsunk egy ismertető gyorstalpalót a gyerekeknek. Ennek köszönhetően nagyon sok fiatalnak sikerült elsajátítani az elsősegélynyújtás alapvető szabályait.

– Hány alkalommal kellene részt venni egy ilyen képzésen ahhoz, hogy az ember biztos legyen magában? 

– Nyilván egy laikus szempontjából ez hosszú időbe telhet. Ha az ember részt vesz egy előadáson, akkor megtudja az alapvető információkat: hogyan lehet felismerni a klinikai halál állapotát, azután mit kell tennünk, hogyan tárcsázzuk a 112-es sürgősségi segélyhívót, utána pedig mi fog történni. Ezeket begyakorolják az előadások során. Az, hogy éles helyzetben ki hogyan reagál, az  egyéntől függ. Van, aki megijed, van, aki nem.  A résztvevőket igyekszünk felkészíteni arra, hogy nem lesznek olyan nyugodtak, mint az előadáson.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató