Pár hete történt, hogy kiesett a szemüvegem a hátizsákomból a buszon, otthon az esti műszakra készülve jöttem rá, hogy nincs meg. Olvasószemüveg nélkül nem tudok dolgozni. Kétségbeesetten kerestem a segédeszközt, de gyorsan rájöttem, hogy elhagytam. Muszáj előkerítenem, ezzel a gondolattal rohantam az első megállóba, felszálltam az első buszra, és sírós hangon kértem a sofőrt, legyen szíves utolérni azt a kollégáját, aki a másik buszt vezette, amelyben kiesett a szemüveg, miközben a buszbérlet után kutattam (ellenőr kérte). A meglepett sofőr nagyon megértően viszonyult, azonnal telefonálni kezdett... Egy ideig a megállóban állt, nem idegeskedett, hogy az utasok esetleg nehezményezni fogják a kései indulást... Közben elindult, de folyamatosan telefonált, ennek eredményeként az Európa panziótól a Fortunáig sikerült megtudnia, hogy melyik buszon melyik kollégája találta meg a szemüveget. Aligha tudom megfelelő szavakkal leírni az örömöm. Az csak hab a tortán, hogy a sofőr azt is megbeszélte a kollégájával, hogy a Corina megállóig hozza el a szemüveget, hogy ne kelljen sötétben a végállomáson bóklásznom. Fél órán belül a kezemben volt a szemüvegem.
Hálával gondolok ma is mindhárom sofőrre, akik önzetlenül hozzájárultak ahhoz, hogy ennyire gyorsan visszaszolgáltassák. A minap meg ismét hosszan buszoztam a Dózsa György utcai útlezárások miatt, és újra elégedetten nyugtáztam, hogy a sofőr a nagyon kusza forgalomhoz igazította az ajtónyitást, az utasok tisztelettel kérték, hogy várakozás közben leszállhassanak. A sofőr készségesen, a biztonságukra is figyelve nyitott ajtót, és véletlenül sem tűnt szabálysértésnek a többszörös ajtónyitás, hiszen meglehetős tumultus alakult ki az úttesten. Az már csak ráadás, hogy mindeközben türelmesen váltotta fel egy idős hölgy 100-as bankjegyét, és nem elmarasztalóan méltatlankodott a nagy címlet miatt. Egy hölgy szabadkozott, meghallották a mellette ülő fiatalok, és kedvesen felajánlották neki a buszjegy árát. Mosolygósan nyugtáztam, hogy lám, a sokat szapult Z generáció bizony nem kizárólag a telefonjába temetkezik, s ha kezében is az eszköz, igen emberségesen tud viszonyulni helyzetekhez. Meg is jegyeztem, mennyire szép gesztus volt részükről, a hölgy is láthatóan jóérzéssel köszönte a felajánlást. Ennyire van szükség csupán: egy kis odafigyelésre, segítőkészségre és mindenekelőtt emberségre.
Nagy élmény volt, mindenkit biztatok a nyitott szemmel és lélekkel történő buszozásra.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
