*Magas-Tátrai augusztus eleji szürkület kék, narancs, bíbor és rózsaszín árnyalatokkal
Fel nem foghatom, miért szürkületnek hívják a nyárszak alkonyóráját, amely még tévedésből sem tartott a palettáján szürke színeket. Főként kékekkel varázsolt; játszani elővette a narancs, a bíbor és a rózsalazac legpazarabb árnyalatait. – Vavyan Fable (írói álneve a Bánfalvy Éva név anagrammája; a fable = mese) gondolatával vágok neki augusztus második hetének. Kedves Olvasóm, vendégül látlak e kánikulai bolyongásomon.
Augusztus 8-án, Szent Domonkos napján látta meg a napvilágot Kölcsey Ferenc 1790-ben. A Földhez című versének bölcsessége jelöli ki az ember helyét ma is ebben a világban.
Szent kebeledből
Fesle ki hajdan
Az emberi nem,
S szent kebeledbe
Tér meg ismétlen
A napok szálltával,
Föld, hüv anyánk!
Mégis az ember
Téged ehagyván
Csillagokig fel
Vágyakozik,
S lebegő szárnnyal
Készül törni
Utat magának
A nap felé;
De visszahanyatlik
Küzdése közt,
S légi szeleknek
Játéka leszen.
Mint barna felhők
A sziklatetőn.
De te, szent anya,
Délceg gyermekedet
Várod öleddel.
És kebeledben
Nyugtatod őt.
Lenge füvekből
Szőve reája
Hüs fedelet.
Csak magad és a természet. Magányos küzdelme ez minden emberfiának.
A magányosság érzésének elviselésében – öreg- és fiatalkorban egyaránt – az egyik legértékesebb menedéket a természet közelsége adja. Aki beágyazva érzi magát a keletkezés, az élet, az elmúlás nagy összefüggéseibe, annak nem kell félnie a magánytól, az öregedéstől, az élet küzdelmeitől, az elmúlástól – írja Riskó Tibor tüdőgyógyász, az orvostudományok doktora.
Lőrinc napja, ha szép,
Sok a gyümölcs, és ép.
Augusztus 10., Lőrinc napja környékén már sejti a gazda az évi termés milyenségét, ugyanakkor már a túlérés fenyegetheti a betakarítót:
Lőrinc belekotor a sárgadinnyébe.
E mondásnak tapasztalt igazsága nem kérdés.
Szent Lőrinc a legenda szerint II. (Szent) Sixtus pápa szerpapja volt. A vértanú pápa elfogatásakor őrá bízta az egyház kincseit azzal, hogy ossza föl a szegények között. Lőrinc Sixtus végakarata szerint cselekedett. Amikor őt is letartóztatták, és az egyház értékeit rajta követelték, a szegényeket vezette a bíró elé, mondván: Íme, az egyház vagyona! Kegyetlen halált szenvedett 258 augusztusának tizedik napján: rostélyon égették meg. Innen attribútuma is: a boronára emlékeztető rostély. Mártíriuma a pecsenyévé pirító augusztusi forróság jelképe. A fentiek okán a tűzoltók, a tűzzel foglalatoskodók (cukrászok, pékek) hívták segítségül, s elsősorban égési sebek gyógyulásáért fordultak hozzá. A néphagyomány az augusztusi meteorhullást Szent Lőrinc könnyeinek hívta.
Augusztus 10-én, 1971-ben halt meg az aranyosgyéresi születésű Bartha Lajos. Trianon után a műegyetemet végzett vegyészmérnök először a gánti bauxitbánya laboratóriumában dolgozott, majd Bodajkon. Az ásványkincseitől szinte teljesen kifosztott csonka ország legjelentősebb ásványkincsévé előlépett alumíniumérc jelenthette az ipari fejlődés esélyét. Bartha 1932-ben Németországban sajátította el a timföldgyártás technológiáját. Mosonmagyaróváron már helyiként irányította a timföldgyár építését, majd 1941-től az almásfűzitőit is. 1944 áprilisában az alumíniumgyár súlyos beteg vezérigazgatóját, Hiller Józsefet a Gestapo Mauthausenbe hurcolta, ott is halt meg. Munkakörét Bartha vette át, s húsz év alatt a magyar timföldgyártást világhírűvé tette.
1936-ban született Kolozsváron Makfalvi Zoltán geológus, szakíró. 1957-ben a Bolyai Tudományegyetemen geológia-földrajz szakos diplomát szerzett. 1958-tól tanárként, 1964-től Nagybányán meteorológusként, 1965-től Borsabányán geológusként, míg végül 1969-től Csíkszeredában hidrológusként dolgozott. Első írását a nagybányai Bányavidéki Fáklya közölte még 1964-ben. A Csíkszeredában 1973-ban megjelent Hargita megye útikönyve szerkesztője és társszerzője. Cikkei jelentek meg az ásványvizekről, hévizekről, gázömlésekről, gyógylápokról a Korunkban, az Alutában és az Acta Hargitensia köteteiben. A Péter Elekkel közösen írt Gázömlések a Kelemen-Görgényi–Hargita-hegyvonulat vulkáni övezetében című tanulmánya a Nemzetközi Gyógyvíztechnológiai Társaság XVIII. kongresszusának 1982-es balatonfüredi kiadványában olvasható.
Augusztus első dekádjának végén a nyerszöldből lassan barnába-sárgába színesülő tájba belenőnek a majdani téli megmaradás ég felé törő bizonyosságai, mint az 1982. augusztus 11-én végső tájképeibe beleköltöző Forró Antal festőművész Szénaboglyákjában. Ahol a két domb összehajol, forrás fakad, kút áll, melynek elfolyó vize kirajzolja a boglyákkal teli rét s a liget-erdő határát.
Úgy adtam inni unokámnak,
Mint egykor nekem nagyapám,
Határi kútból, jó forrásnak
Szent ízeit a kalapkarimán.
Aratók között, sarlóéllel
Vágtam a búzát, tudja meg,
Hogy gyűjtötték a foszló béllel
Asztalra került kenyeret.
Itta a vizet. Futott körbe
Gyöngyözve az a karimán.
Unokám nézett, mint tükörbe,
A kútba, aztán föl reám.
– Be kedves játék – ennyi volt csak
Számára régi életem.
Aratócséplők zakatoltak,
S űrhajók fenn az egeken.
Megdöbbentett a tekintete.
Szemében huncut, kis, kaján,
Tiszta fény csillant. Nem hihette.
– Ugye, játék volt, nagyapám!?
Tengerben fürdött három nyáron.
Repülőn ült, és én, íme,
Nyújtanám kalapkarimámon
Gyötrelmes múltam kezibe…
Bálvány, te, kinek áldozom még?
Mert az volt, nem más, áldozás.
Ahhoz, amitől iszonyodnék.
Mi köt még? Milyen tartozás?
Mért adnám neki unokám is?
Mi vonz? A sarló éle nem.
Kalap szélén a kútforrásvíz?
Felelj rá, tudós értelem!
Felcsaptam forró homlokomra
Lerázott, vizes kalapom.
– Vigyázz, hogy lépj a nyomdokomba!
S jött az unokám kacagón.
Jött a lelépett tarlók fölött.
Tetszett a játék módfelett.
Szempillám tövén könny röpködött.
Tükrözte bolydult lelkemet.
Ráleltem, rá, a gyermekkorra,
Mely egykor itt úgy elveszett.
És most az idő varázsbokra
Őt, azt a régi gyermeket
Vezette elém. Hozzá vonzott
Sarlóél, forrás, fürjmadár.
Reccsent a tarló. De úgy zsongott
Körül az egész láthatár.
Én voltam Apó, Kati meg ő,
Aki én voltam egykor itt…
S tudtam, hogy amért mögöttem jő,
Elémbe szabja lépteit.
Horváth István Lelépett tarlók fölött versét 1966-ban, az éppen elkezdődött űrkorszak hajnalán vetette papírra.
Augusztus 13-án Görgey Artúr Világosnál letette a fegyvert Fjodor Vasziljevics Rüdiger orosz tábornok előtt. E gyásznapon halt meg 1917-ben Lőrenthey Imre paleontológus, geológus, a pannóniai-pontusi képződmények névadó kutatója. Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. Szünidőben az ország fontosabb geológiai vidékeit tanulmányozta, tanulmányutat tett Olaszországban, Svájcban, Franciaországban, Londonban. 1890-ben természettudományokból doktorált, és a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen Koch Antal asszisztense lett. Éppen az I. világháború kitörésekor, 1914-ben lett Budapesten haláláig a paleontológia tanára. 1896-ben Svájcban és Dél-Tirolban, 1898-ban Bajorországban folytatott paleontológiai-geológiai kutatásokat. Háromszor vett részt Lóczy Lajos kutatóútjain: 1899-ben Olaszországban, 1901-ben Nyugat-Oroszországban, Finnországban és Németország keleti részén, 1902-ben Romániában, Dél-Oroszországban és a Kaukázusban.
Augusztus 14-én, 1935-ben született Marosvásárhelyen Papp József gyógyszerész. A középiskolát szülővárosában, a később Bolyai Farkas nevét felvevő, egykori református kollégiumban végezte 1952-ben, egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem matematika-fizika szakán kezdte, majd a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet gyógyszerészeti karán folytatta, ahol 1957-ben szerzett oklevelet. A gernyeszegi Tüdőpreventórium gyógyszertára után alma materének gyógyszerészeti karán, a galenika tanszékén gyakornok, majd a gyógyszerészeti tudományok doktora. 1990-től egyetemi előadó tanár, a Román Gyógyszerésztársaság és a Nemzetközi Molekuláris-biológiai Társaság tagja volt. Több mint 60 szakdolgozata román, magyar, angol és francia nyelven jelent meg bel- és külföldi szakfolyóiratokban különböző gyógyszerkészítmények előállításáról, a hatóanyagok közti kölcsönhatásokról, a makromolekulák viselkedéséről, a vitaminok biodiszponibilitásáról. Több dolgozata nemzetközi kongresszusokon is bemutatásra került: Madridban (1969), Bázelben és Prágában (1970), Párizsban (1969, 1986). Kutatási eredményeit négy újításban és öt találmányban értékesítette.
Mai bolyongásom végén, nagy idők és a természet tarlóiról jövet, a levél elején idézett fiatal írónő gondolatát feledtetem a Márai Sándoréval:
Csak ne lenne olyan gyönyörű a világ! A hajnalok! A víz, az erdő! A növények, az állatok! S közben minden nyomorúságukkal ne lennének olyan érdekesek az emberek!
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
