A természet kalendáriuma ( DCLXXIII.)

Hallgatom a szívem – ízlelgetem Fekete István szavait. – Ha majd egyszer megáll, és elszakad a testemtől az, ami én vagyok, lehajolok még egyszer, és megcsókolom a szívem; megcsókolom, mert szeretett engem, és szerette az egész világot. Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet.

Pünkösd után vagyunk, a békés szeretet kiáradásának idején. Nyár elején. A tavaszt búcsúztatva az aranyló nyárba fulladunk, mint Lesznai Anna. Rigó füttyre írt verse a Nyugatból 1918-ból érkezik hozzánk:

Sikolt a rigó repeső füttye a lomb közt:

„A tavasz, a tavasz, a tavasz, már másé, már másé, már másé.”

Illatos hajkoronájuk díszében ragyogván

Jönnek a mások.

Érted-e?… delet dobbanó szívvel megállni kék kikeletben

Érted-e?… mást szállít már szállván a tavaszi szél.

Lobbanó fürttel az orgonabokrok nem érted

Ontják a vérük.

Nem sorsodat rejti a rügy már, zsendülő lombon

Nem néked kell általtörnöd vérző ajakkal,

Nem néked fonódik új kéjek töviskoszorúja!

Nem téged hívnak.

Te állj meg, te állj meg, te állj meg – sohase mozdulj.

Arany nyaradért fizess meg minden ta-

vasszal!

Keskeny a nyár pallója s hídja a délnek

Ingó szivárvány.

Állj meg keményen, mint őskori templomi szüzek,

Szent serleget hordva hűvös márványkarokkal.

Ha sűrű ürömmé erjed nedve örömnek

Meg ne inogjál,

S ha néha tűzpiros alkony pillangó szárnya

Illó olajjá sepri a serleged színét

Te állj meg – sohase fussál dalos sikollyal

Neki az éjnek.

Lassan lépegetnék bele ebbe a nyárba, s rálelve néhány nevesebb eseményre, itt-ott megállok, erre biztatlak Téged is, kedves olvasóm.

1999 júniusában fejezte be földi pályafutását Harkó Ferenc József néprajzkutató, földrajzi szakíró. A Székely Mikó kollégiumi évek után a kolozsvári egyetemen szerzett földrajz–történelem–néprajz szakos tanári diplomát 1936-ban. Az 1941-ben Budapesten megjelent Székelyföld írásban és képben című gyűjteményes kiadványban Sepsi járásról, az 1946-os Székely Naptárban a székely székek kialakulásáról, a Monografia geografică a României című munkában 1960-ban Sepsi rajon gazdaságföldrajzáról értekezett. Az Alutában tanulmányokat közölt a bibarcfalvi borvízipar fejlődéséről (1969), a légköri csapadékok hatásáról a málnási és bodoki borvizek forrásainak vízhozamára (1972). Tudomány-népszerűsítő írásait a Tanügyi Újság, a Megyei Tükör és a Méhészet hozta.

Medárd előtt már túljutottunk az első kánikulai napokon. Ilyen Nyárban születhetett Gál Éva Emese verse is:

Micsoda tűz volt! A levegő

ijedten kapkodta szoknyáit,

a part a túlsó parthoz menekült,

és megszűnt a tenger.

A Hit szobrai beleolvadtak

a köröttük izzó kísértésbe,

csak az idő játszotta még,

hogy tűzálló, mint a lelkünk…

De megtapasztaltuk a vehemens viharok erejét is már idén.

Június 13-án emlékezzünk meg Tövissi József geográfusról is; e napon, 1927-ben született Kakasdon. Középiskoláit Marosvásárhelyen, a Kőrösi Csoma Sándor Polgári Fiúiskolában 1944-ben és a kereskedelmi gimnáziumban 1948-ban végezte. 1948–52 között a Bolyai Tudományegyetem földtan–földrajz szakán tanult. 1950-től egyetemén, majd az egyetemek egyesítése után a BBTE-n tanított. A Magyar Földrajzi Társaság és az Erdélyi Múzeum-Egyesület tagja, 1990–92-ben az EKE elnöke volt. Első tanulmányát a Studia Universitatum Babeş et Bolyai közölte 1958-ban. Közel 60 cikket publikált tudományos szaklapokban (Aluta, Földrajzi Közlemények, az EME Közleményei, Terra, Studia, Contribuţii Botanice, Probleme de Geografie Aplicată). Tudomány-népszerűsítő írásait a Korunk, A Hét, Művelődés, Családi Tükör, Géniusz, TETT, Szabadság, Székelyföld hasábjain közölte. Mosódó emlékét próbálom feleleveníteni az Utunkban 1971 nyarán megjelent Horváth István-verssel, a Sárban csirkenyommal:

Az eső után, kinn az udvaron

cifrázó dísz volt mind a csirkenyom.

A villám fenn a felhők hátulján

elszikkadt, mint a lekaszált burján,

és a napfényben sápadtan alélt

már a dörgés is, míg a földig ért.

Futottak még az újdon kelt vizek

s oszlottak, mint a szétmálló zsineg.

Medret nem vágtak, célt se értek el,

még a sodródó fekete eper,

még az is megállt, mint parányi gát.

Állt a sodrásban s nem hagyta magát.

Megdermedt a sár, repedt az iszap.

Szilárd fenséggel sugárzott a nap.

S tisztán folttalan hirdette a kék,

hogy a felleg csak felleg, nem az ég.

S azt hirdette a szikkadt csirkenyom

kinn az udvaron, porba mosódón.

A versből felém a szülőföld szeretete árad.

A föld szeretetét nem lehet megtanulni. Csak az tudja becsülni és értékelni igazán, aki beleszületett ebbe a környezetbe, aki már gyerekkorában felismeri és meglátja benne 

a szépséget, a föld adta lehetőséget és érté-

ket – a Gyeplő nélkül szerzőjét, Fekete 

Istvánt hívom segítségül, magyarázkodás 

helyett.

– Egy-egy frissítő nyári zápor után, ahogy a napsugár ismét előbukkan, és lágyan végigsimít a vetéseken, a föld párába burkolózik, olyan, mint egy sokat ígérő, mélyről jövő sóhajtás, pihenni látszik, pedig az új élet gyökerezik benne.

A réten lekaszált zöld fű illatát, felkapja és magával hordozza a gyenge nyári szellő, az elmúlás kopársága trónol körülötte, de ez csak múló állapot, hiszen minden egyes fűszál a megújulás erejét hordozza magában.

Elkápráztat és megbabonáz a természet eme varázslata, és azon vesszük észre, hogy mi is lassan a föld igazi gyermekeivé válunk.

Aki egyszer kezébe veszi a gyeplőt, és beáll a természet örökös körforgásába, nap mint nap, évszakról évszakra, becsülettel és hűséggel végzi nehéz feladatát, végül megkapja méltó jussát, mert akik munkát vetnek, majd munkát aratnak. Közben a föld – a hűséges öreg föld – elvégzi a többit.

Nem tanítják ezt semmiféle iskolában, apáról fiúra száll az örökség, és az élet az igazi tanítómester.

Az ókori Rómában június 15-ig tartott a Vestalia, Vesta, a családi tűzhely istenasszonyának ünnepi hete. Az ő templomában égett a szüzek oltalmazta örök tűz.

Idén e napra esik Szentháromság vasárnapja, kicsipünkösd. Hazánkban már Kálmán király elrendelte éppen a mai időpontban a Szentháromság ünnepének megülését. A Szentháromság kultusza a barokk vallásosságban új hangsúlyozáshoz jut. Szentháromság tiszteletére szentelt templomaink már a középkorban voltak, de a XVIII. századi pestisjárványok szorongásai között egyenesen korjellemzővé váltak.

Balassi Bálint hármas himnuszt írt a Szentháromságnak, Hymni tres ad sacrosantum trinitatem címmel, magyarul. Az Szentháromság első személye… imígy hangzik:

Az Szentháromságnak első személye,

Atyaisten dicsőséges felsége,

Mind ez széles világnak teremtője,

Tekints reám, ilyen veszett szegénre!

Ments és vezess ki, Uram, az sok vészből,

Viselj gondot rólam, te árvád felől,

Ne szakadjak el tőled, Istenemtől,

Segélj, kiáltok csak hozzád egyedöl!

Parajdra gondolok. Reménykeltő a földiek segítsége is. Úgy legyen, így is maradjon.

1994 óta június 17. az elsivatagosodás és a kiszáradás elleni küzdelem világnapja. 

Az aszály, persze, eddig is tudott bibliai lenni, fölidézve a hét szűk esztendő időről időre visszatérő rémképeit, de mintha az utolsó évek esőtlen nyarai másak lettek volna, mint a régiek. Kiszámíthatatlanabbak és gonoszabbak. A megrepedezett földek és kutak mögött egyre kevesebbszer dereng föl a remény, hogy a hét szűk esztendőknek hamarosan végük lesz, és hogy a természet ismét visszazökken egykori kerékvágásába, s esők is jönnek újra, esők, elfogadható menetrend szerintiek.

Jegyzetek a kertben – tűnődve olvasom Csoóri Sándor sorait; lám ő már szűk negyedszázaddal ezelőtt leírta sirámait a z eső)víztelenségről.

De lám, azóta felváltva, de értékelhetően számunkra, emberek számára, minden rendszerességet elrejtve, érnek minket aszályok és (nem csak villám)áradások.

Az ember is felelős ezekért a katasztrófákért. Mondanám: fékezhetetlen… meggondolatlanságaival elő-elősegíti azokat. Ám – szerencsére – még nem tudja (döntően) befolyásolni a Terra Mater működését.

Remélem, nem jut el soha oda a Homo sapiens, hogy értelmetlenül tönkretegye szülőbolygóját.

Elsivatagosodás és/vagy elmocsarasodás. Egy folyócska, a Kis-Küküllő vizének ökológiai katasztrófája mindkét eshetőségre intő példa.

Mire e sorok nyomdafestéket látnak, még mindig nem szállt fel a harmadik magyar űrhajós, Kapu Tibor.

A többszöri halasztást az időjárási viszonyok és műszaki problémák indokolják – hivatalosan. Egyesek szerint a halasztás fő indoka az Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója és Donald Trump amerikai elnök közötti ellentét fokozódása. A multimilliárdos fenegyerek most jelentette be, hogy megkezdi a Dragon űrhajók – ilyennel utazna/utazott Kapu is – fokozatos kivonását az aktív szolgálatból.

Érthetetlen…

Számomra az is, hogy a magyarországi sajtó Farkas Bertalan után a második magyar(országi) űrhajósról beszél.

Holott ifj. Simonyi Károly kétszer is járt a világűrben. A szoftverfejlesztő 1981-től Bill Gates Microsoftjánál dolgozott. Jelentős magánvagyonra tett szert; magyarországi mecénási tevékenysége mellett ezért tudta megfizetni a két „űrturista” útját – de az űrben is tudományos kísérleteket végzett.

Be is rekesztem soraimat, az általa kifejlesztett Word szövegszerkesztőt használva…

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2025-ben, ikrek havának utolsó hetében