Az 1978. január 9-én öröklét havába szenderült Szemlér Ferenc Téli tájon versével indulok e szokatlan nagy hóban, meg-megkapargatni szunnyadó emlékeit a természettudomány történetnek. Várlak e mai sétára, kedves Olvasóm.
Kezdjük egy főhajtással az Aradon 1900. január 10-én született Magyari Endrével. Elszakadva Trianon után szülőföldjétől, mintha egész életében azon fáradozott volna, hogy legalább az éter hullámain megtartsa kapcsolatát Erdéllyel. Mérnökként a hírközlés fejlesztésével foglalkozott. Elsőként tervezett nagy teljesítményű rádiótelefon-adót. Nevéhez fűződik a csonkamagyarországi műsorsugárzás megindítása. Az 1930-as években megtervezte az országos rádióhálózatot, és irányította a lakihegyi és székesfehérvári rövidhullámú adó és a budapesti rádióstúdió megvalósítási munkáit. Nagyon sok ismeretterjesztő cikket, könyvet írt. Ennek kapcsán a szaknyelv fejlesztésével is foglalkozott.
Január 11-én (1969-ben) született Aujeszky Aladár mikrobiológus, a kutyák veszettség elleni oltásának magyarországi bevezetője. Budapesten 1892-ben orvosi oklevelet szerzett. 1900-tól az Állatorvosi Főiskolán tanársegéd, majd 1907-től a bakteriológia tanára. A baktériumok természetrajza (Bp., 1912) és az Általános bakteriológia (Bp., 1924) című munkák fémjelzik szakírói életművét.
Január 13. a vallásszabadság napja. A magyar parlament 2018. évi I. törvénye intézkedik erről, annak okán, hogy 1568. január 6. és 13. között megtartott tordai országgyűlés a világon először hirdette ki a vallásszabadságot, kimondva ezzel négy vallásfelekezet – a katolikus, az evangélikus, a református, az unitárius, majd tíz évvel később ötödikként az anabaptista felekezet – szabadságát és egyenjogúságát. Az unitáriusok a tordai országgyűlés határozatának kimondását tekintik az unitárius egyház születése pillanatának.
Január 14-én emlékezzünk meg Adolphe Théodore Brongniartról – e napon született 1801-ben. A francia botanikus 1831-től haláláig a párizsi Nemzeti Természetrajzi Múzeumban dolgozott, 1846–47-ben mint az intézmény igazgatója. Rendszerezte a fosszilis, ősmaradványokban fennmaradt növényeket, s ennek során kimutatta a kihalt és a ma élő formák közötti kapcsolatokat, még az előtt, hogy Charles Darwin közzétette volna az evolúcióra vonatkozó elméletét. Ő a modern paleobotanika megalapítója. Először írta le a virágpor és a porzó evolúciós kialakulását.
Ugyanezen a napon született (1851-ben) Carl Ernst Albrecht Hartwig német csillagász. Kutatási területe a csillagászati fényességmérés volt. 1874-ben a strasbourgi obszervatórium munkatársaként a Hold fizikai billegésének (libráció) mérésével foglalkozott. Az 1882. évi Vénusz-átvonulást észlelő expedíció főmunkatársa volt Bahiában. 1884-ben a dorpati (ma: Tartu, Észtország) egyetem csillagvizsgálójának munkatársa volt, itt fedezte fel 1885-ben az elsőnek megismert Tejútrendszeren kívüli, a Nagy Androméda-ködben fellángolt szupernóvát, az S Andromedát. 1886-tól a bambergi csillagvizsgáló vezetője. Itt kezdett behatóan foglalkozni a változó fényű csillagok megfigyelésével és katalogizálásával. Nevét egy holdkráter és egy marsbeli alakzat viseli. A magyarországi csillagászokkal jó kapcsolatban állt, hazánkból észlelte 1910-ben a Halley-üstökös fényességét.
Remete Szent Pál január 15-i napján született 1785-ben William Prout angol vegyész és orvos. Vegyi elemzéssel igazolta, hogy a gyomornedv savanyúságát a sósav okozza. A sósav arányának ingadozása különböző gyomorbajok oka, illetve tünete lehet. Életművének legmaradandóbb tétele az atomok oszthatóságának feltételezése. Az elvet 1815-ben fogalmazta meg. Mivel az akkor ismert atomsúlytáblázatok alapján úgy találta, hogy minden más elem atomsúlya a hidrogén atomsúlyának egész számú többszöröse, feltételezte, hogy minden atom hidrogénatomokból épül fel. A XIX. században ezt követően végzett atomsúlymérések a hipotézist nem igazolták. Prout hipotézise azonban, ha eredeti formájában nem is volt helyes, fontos meglátást tartalmazott az atomok szerkezetére vonatkozólag. 1920-ban Ernest Rutherford az ő tiszteletére adta az általa felfedezett elemi részecskének a proton nevet.
Nagy havas, ködös fenyves
Tizenhat évvel ezelőtt, 2010. január 15-én hunyt el Marshall Warren Nirenberg amerikai Nobel-díjas biokémikus, genetikus. Kutatási területe a proteinszintézis, a genetikai kód, a nukleinsavak mechanizmusai, a szintetikus makromolekulák szabályozó mechanizmusai voltak. 1961-ben munkatársaival hajtott végre olyan kísérletet, amely felfedte, hogy a DNS-ben kódolt genetikai információ miként alakul fehérjemolekulává a sejtekben. Ez a kísérlet indította meg a genetikai kód megfejtését. Munkatársaival 1964-ben kimutatta, hogy a hírvivő (messenger) RNS szükséges a fehérjeszintézishez, és szintetikusan előállított mRNS segítségével a genetikai kód bizonyos részletei tisztázhatók. 1968-ban Nirenberg, Robert William Holley és Har Gobind Khorana megosztott orvosi-élettani Nobel-díjat kaptak a genetikai kód értelmezéséért és a fehérjeszintézisben játszott szerepének tisztázásáért.
E heti levelemben egy gondolat erejéig visszakanyarodok vízkereszt napjához. Vízkereszt a „karácsonyi tizenketted” (12 napos ünnep) zárónapja. A 354 napos holdév és a napév közt kereken 11 nap a különbség, s az évkezdéskor beiktatott pótnapok – a naptár más pontjain is találkozhatunk ilyenekkel – a különbséget voltak hivatottak eltüntetni Európa luniszoláris parasztnaptáraiban. A nép később e 12 nap („regölő hét”) időjárásából jósolt az újév időjárására nézve. Az ógörög epifánia ünnepe ez, jelentése: „megnyilvánulás”. A pogány görög kultuszokban az istenség megjelenését és annak évenkénti megünneplését jelentette. Időpontja a pogány korban is az év elejére esett, a visszatérő napfényt köszöntő téli ünnepkör része volt. Az epifánia ünnepe először a III. században tűnt fel a keleti egyházban mint Krisztus születése napja. Száz évvel később azonban Róma úgy látta jónak, hogy Krisztus születését a „legyőzhetetlen Nap” (Sol Invictus) pogány ünnepével, a népszerű Mithras napisten születésnapjával (december 25.) egyeztesse, ezért az epifánia hamarosan új jelentést kapott. Nyugaton a háromkirályok imádásának, keleten pedig Krisztus Jordán folyóban való megkeresztelkedésének az ünnepe lett. Az utóbbi gondolatot később a római egyház is átvette.
A téli napforduló után tartott téltemető-tavaszkezdő ünnepségek az egyházi évben a karácsonyi és a húsvéti ünnepkör közé szorultak. Mivel azonban a húsvét a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő holdtöltétől függ, az azt megelőző, előkészítő negyvennapos böjt kezdő napja, a hamvazószerda is ennek megfelelően – jó egy hónapnyi eltéréssel – változik. Az előtte levő időszak, a farsang, húshagyókeddel végződik. E napnak német neve Fastnacht (böjtelőéj) volt. E szó bajor-osztrák szájon annak idején Vaschanc, ebből pedig nálunk fassang, majd farsang lett. És ez lett a neve a vízkereszttől, vagyis január 6-tól hamvazószerdáig terjedő, rövidebb-hosszabb időszaknak is.
Azaz az új esztendővel megmutatta magát a rég várt havazás, a farsang kezdetén már tombol. Rég nem látott képsorral üzent a város: a Bolyai utcán az éjszakai autóforgalmi csendben, két… farsangos kedvű ember sílécen csusszant a szobortól a Transzi sarkáig.
Jutnak eszembe azok a telek, amikor a Somostetőről síléccel siklottunk az Ebhát sarkáig.
Hadd tetézzem mindezt egy, a könyvespolcomról lekívánkozó könyv rigmusával.
A kötetet 2016-ban 2. kiadásban jelentette meg a Kriterion Könyvkiadó és a mikházi Csűrszínház Egyesület. Címe Szerencsés jó estét kívánok e háznak…, alcíme Széllyes Sándor emlékezete. A kötetet barátom, Székely Szabó Zoltán állította össze, és ő gondozta a szövegét is. Az éppen húsz évvel ezelőtt, 2006. január 15-én végleg elhallgatott rímfaragó, népdalénekes Bácstelepi farsangi táncok szövegével kívánok vidáman békés farsangkezdetet.
Amikor farsang van, vidámabb az ember,
A guzsalyra kerül gyapjú, csepű, kender.
Összegyűl a falu este a fonóba,
Peregnek az orsók, vígan cseng a nóta.
A lányokhoz közel ülnek a legények,
De a finakocskák csak hátrább, szegének.
Nagy szomjasan húzzák meg a fonott korsót,
Mikor egy-egy szép lány elejti az orsót,
S a nagyobb legények fürgén marakodnak,
És a szemesebbek édes csókot kapnak.
Kopognak az ajtón. „Tessék” – szól a gazda,
Neki e fonóban úgysincs egyéb haszna.
Aztán betódulnak a fonószobába
A farsangi fickók csuda maskarába:
Álarcos, töklámpás, békafejű népek.
Szaladnak a lányok, borulnak a székek.
Kergetik, ijesztik a megriadt nőket –
Hogy a pokol tüze égesse meg őket.
Aztán kitódulnak, véget ér a móka,
S a fonóban újból vígan cseng a nóta.
Talán van még, ahol így múlatják az időt, s ha nem így, de emlékben él még a kis közösségek megtartó erejébe vetett hit.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
