A művész, aki híres zenész is lehetett volna (3.)

Csáth Géza 1913-ban feleségül vette Jónás Olgát – talán emiatt vélte fontosnak az elvonókúrát. Ifjú menyasszonya szépséges nő volt, de Brenner családja nem tartotta helyesnek a házasságot, sőt a rokon és a barát Kosztolányi is úgy vélekedett, hogy a nő nem méltó Brenner Józsefhez. Az ifjú arát néha „édes kis sonkám”-nak becézte, bizalmas leveleiben pedig öccsének azt írta róla, hogy „jónak, édesnek, szerethetőnek látom őt, de egyszersmind igen jelentéktelennek, alsóbbrendűnek”. Bár lenézte a nőt, valamiért mégis ragaszkodott hozzá, sőt betegesen féltékeny volt: detektívekkel figyeltette Olga minden léptét.

Egy évre rá, 1914-ben már a nagy háborútól volt hangos Európa. Brenner Józsefet behívták katonaorvosnak. A csapatmozgásokkal együtt folyamatosan úton volt. A háború borzalmai elől a morfium kábulatába menekült, katonaorvosi feladatát gyakran képtelen volt ellátni, ezért szabadságolták. Földesről 1916-ban írja Kosztolányinak, hogy mennyire másképp látszik a háború a falvakból nézve, mint Pestről: „Én tanulmányozom a parasztot, és igyekszem progresszív eszméket elhinteni. A napokban vonultak be itt a 44-50 évesek. Szívszaggató látvány volt. Ez a község, amelyből a 39 gy. e. zöme került ki. Minden 3. családnak elesett halottja van. A háborút itt sokkal jobban látni, mint Pesten. Mert nem találkozhatsz 3 emberrel, hogy azok közül valakinek apja, fia vagy testvére el ne esett volna. Így itt élek, semleges falusi életet. Este hegedülök, Jókayt (!) olvasok.” Szenvedélybetegsége miatt szakadék tátongott közte és a falusi emberek között. A hadseregből 1917-ben leszerelték.

Családja és ismerősei igyekeztek segítségére lenni, de a különböző tudatmódosító szerek már annyira elhatalmasodtak rajta, hogy sikertelennek bizonyult minden mentési szándék.

1918-ban kislánya születése sem segített helyrebillenteni lelkiállapotát. 1919-ben apja gondnoksága alatt Bajára került elvonókúrára. 1919. július 2-án megszökött a kórházból, hazagyalogolt, és 22-én lelőtte feleségét. Ezt követően Szabadkára került az elmeügyi osztályra. Innen is megszökött, de a szerb határőrök szeptember 11-én elfogták. A nála lévő tudatmódosító szerből halálos dózist vett be, és mindössze 32 évesen meghalt.

Csáth Géza nemcsak író volt, hanem zenekritikus is. Amikor a magyarság nagy része értetlenkedve hallgatta Bartók zenéjét, ő felismerte a fiatal művészben a zsenit. „Olyan muzsika, ami – első hallásra – még a legeslegújabb zenével táplálkozók füleit is megdöbbenti. Formában, kidolgozásban, hangzásban egyaránt merő újság ez a zene, és az alapja, a gyökere mégis ott van mindannyiunkban. (…) Mindebben ráció, zenei tartalom, magyarság és jövő lakozik.” Szüksége is volt Bartóknak e pártfogásra, mert megtörtént, hogy műsorra tűzték ugyan a fiatal zeneszerző szvitjét, de a zenekari tagok lázadása miatt levették műsorról. „A zenész uraknak nem ízlett ez a szokatlan, kemény kiáltású, részeges-vad új magyar zene! Most végre az Akadémiai Zenekar vette pártfogásába a kompozíciót. És jól számított. A Bartók név, amelynek újabban forradalmi hangzása van, amit a konzervatív sajtóesztétikusok anatémáinak köszönhet – igen nagy közönséget vonzott. Bartók szvitje új, friss, eredeti, merész és magyar. A harmóniái megdöbbentenek, elragadnak és elérzékenyítenek. A hangszerelése tele van nemes, finom és elegáns hanghatásokkal. Melodikája stilizált, szép és egyéni. Ezek a vad ritmusok talán az ős hun táncok visszaálmodásai!... A közönség megérezte ezt. Bartóknak igen nagy sikere volt. Minden tétel után többször a pódiumra szólították.”

A Bartók útját egyengető Csáth Géza érdeme, hogy a magyar közönség fáziskésés nélkül ismerhette meg Giacomo Puccini művészetét. 1906-ban írta első írását Pucciniről, bemutatva a zeneszerzőt. „Puccini – szeretném így mondani – újra hallgatja az életet. Megtalálja az élet igazi ritmusait és melódiáit, amelyek annyira újak és érdekesek.” És hogy belopja Puccini nevét és művészetét a magyar köztudatba, még számos írásában magasztalja az olasz mester művészetét. A jó operaszöveg című írását is azzal kezdi, hogy „Puccini operaszöveget keres”, s számos író meg költő álmodik arról, hogy az ő szövegét zenésítse meg a mester. „És valamennyien fölsóhajtottak. És a sóhajban minden benn volt: 1. A vágy a világhír után. 2. A pénz után, amely Puccini nyomában, mindenütt, amerre megy, mint eső után a gomba, gazdagon sarjadzik. És 3. A lemondás mindezekről”. Egy ilyen bevezető is elég, hogy felkeltse az érdeklődést a szerző művészete iránt.

Csáth Géza nemcsak zenekritikus volt, hanem zeneszerző is. Kritikusi tevékenységéről érezhető, hogy elképesztő zenei műveltség birtokosa. Értette és érezte a stílusok, irányzatok és hangulatok apró árnyalatait. Az író halála után kéziratai az Országos Széchényi Könyvtárba kerültek. Sokáig úgy vélték, a jegyzetek már kiadott írásokat tartalmaznak, de egy véletlen folytán kiderült, hogy az írónak több zenei szerzeménye is rejtőzik a papírok között. 2015. szeptember 23-án ismerkedhetett meg a nagyközönség Csáth Géza zeneszerzői oldalával – addig csak zenekritikusként volt ismert. Ekkor mutatták be Kelemen Éva Művészetek vándora című kötetét. A könyv melléklete egy hanglemez, melyen 16 zenemű szólal meg. Csáth Géza teljes zenei munkásságának feldolgozása folyamatban van.

Csáth Géza mindössze 32 évet élt – hasonlóan sok nagy művészhez. Lehetett volna magyar Schumann is, de a neki kirendelt művészi úton megtette, amire hivatása volt.