A közönség felállva tapsolt
2025-12-05 12:00:00
- Csíky Csaba
György Levente menedzseri pályázatának egyik fontos eleme volt a vokális zene kultuszának újraélesztése a marosvásárhelyi zenei életben, és nem a kórusmuzsikáról van szó, hiszen az a műfaj már benne volt a filharmónia felépítési struktúrájában. Nem hiányzott a marosvásárhelyi színházi élet vérkeringéséből sem, mivel születésétől fogva jelen volt a város kulturális életében, ugyanis a Székely Színház karmestereként Tóth Sándor az első bemutatón Lehár A mosoly országa című nagyoperettjét vezényelte. Azonban a szakmai énekoktatás egyre jobban a perifériára szorult. Emlékszem, néhai zenetörténet-tanárom előadásain többnyire elaludt a hallgatóság, főként az operatörténet-oktatáson és az olasz opera zeneszerzőinek bemutatásakor. Puccinit a következő versidézettel vezette fel: „sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek”… – példálózva így azzal a ténnyel, hogy Puccini semmilyen irányzathoz sem csatlakozott. Operái körül nem csaptak össze az ellenvélemények hullámai, mint a Wagner-művek esetében. A legtöbb azonnali, biztos sikert aratott, tudta, hogyan kavarhatja fel a publikum érzelmeit. „A dallam mindenekfölött” – mondta a tanárom, és azt hiszem, neki volt igaza. És György Leventének is, aki, ha koncertelőadásban is, de megérezte a vokális zene hiánypótlásának súlyát. Végre sikerült olyan énekescsapatot verbuválnia, ahol a legkisebb szereplő is tudása legjavát adta. A csütörtöki koncert szereplői: Borsos Edith – Tosca, Florin Guzga – Cavaradossi, György Levente – Scarpia, Julius Schulmeister – Sagrestano, Molnár Zoltán – Sciarrone, Corneliu Huţanu – Angelotti, Szabó Levente – Spoletta.
Borsos Edit Toscája esemény volt, szerepét zeneileg is, színészileg is imponáló felkészültséggel kezelte, szárnyaló magasságai, kiegyenlített habitusa, biztosan ülő pianói most is nagy reményeket ébresztenek. György Levente heves és szenvedélyes őszintesége magával ragadta a nézőt, vokális teljesítményének csúcsformáját hozta. David Crescenzi átgondoltan, összefogottan irányította a zenekart. Florin Guzga kitűnően bírta Cavaradossi próbatételét. Nem lehet tudni, hogy a rendezői és játékmesteri munka kinek az érdeme, mert a színlap nem jelzi. Az eredmény láttán úgy éreztük, hogy György Levente kísérlete bevált. Elképzeléseit határozottan és céltudatosan képes érvényesíteni. A közönség felállva tapsolt, és ünnepelte az eredményt. A koncertterem zsúfolásig megtelt, és ez esetben elmondható, hogy „egy gombostűt sem lehetett leejteni”.
