A kísérői művészet
2025-11-21 11:00:00
- Csíky Csaba
A napokban leültem megírni egy hegedű-zongora románcot. Ha a zeneszerző nem állandó késztettetésben alkot, kicsit arra is figyel, hogy kiknek a kezében szólal meg az alkotása, esetleg dedikálja is művét ismerős előadóknak, s már hallja is, ahogyan szól az a hegedű, s azon az az alkotás. Figyeljük csak. Hegedűre és zongorára írja. De a fejében két hangszer szól. Egy hegedű és egy zongora. És kik adják elő? Egy hegedűművész és egy zongoraművész. Hiszen az elképzelhetetlen, hogy a hegedűművész ne egy zongoraművész kísérőt válasszon maga mellé. Márpedig szinte megszokott dolog, hogy a szólistát dicsérik, s a kísérőt lehet, hogy meg sem említik. Szerencsére Marosvásárhelyen ez nem divat. A kamarazeneestek sorozata a francia zenei tükröződések hegedű-zongora művekben megjelenő vonalvezetését mutatta be. G. Fauré Romance op 28., Enescu Impromtu, Debbussy g minor szonáta, Boulanger Nocturne, Cortège, D’un matin de printemps, Ravel Vocalise, 2 g dur hegedű-zongora szonáta. Béres Melinda hegedűművésznő kiforrott elkezeléséből szinte egymásból bomlottak ki a sokszínű és eleven képek pompás életképekké, színek, hangzások sokféleségének dramaturgiai egysége erősödött megjelenítő kis előadásokká.
A közönség nagy része egyazon gondolattól izgatva igyekezett a kijárathoz. Ez a két művész hogy tudott ennyire egyszerre játszani, még a lélegzetet is egyszerre vették.. Ez művészet – mondták a bennfentesebbek. Pedig csak az egyiken múlott. A kísérőn – Horváth Edit által megismertünk egy igazi kísérő zongoraművésznőt. Nálunk plakátra kerül a neve, máshol meg nem szokás.
