Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2024-12-30 16:00:00
Valamivel déli itatás előtt toppan a szerkesztőségbe a népi költő. Ott éppen értekezletet eszközölnek az állattenyésztés fejlesztéséről. A poétának kapóra jön a téma: viharlátta táskájából elészedi friss alkotását, több példányban, hogy jusson a lapcsináló elvtársaknak.
És érces baritonján előadja költeményét.
A vers így hangzik:
A Csokros csakrája
A kollektív tehenyének
Akkora a csakrája,
Hogy a derék Samu bika
Nem is néz más marhára,
Csak rája.
Kedves kacér kedvencét ő
Addig s addig kürüpöli,
Amíg meg nem gürüzdöli,
De úgy, istenigazában!
Remegő szívvel várja a dicséretet.
A főszerkesztő torkát köszörülve így beszél.
– Ez egy kiváló vers, kérem. Megfelel az állatállomány szaporítását szorgalmazó direktíváknak; persze apróbb pörsenéseket is felfedezhetünk itt-ott. Felkérem az agrárrovat vezetőjét, szólj hozzá, Pista.
Pista elvtárs kifogásolja a hágatás nem szakszerű ecsetelését.
A művelődési rovat vezetője kiemeli a szép alliterációt (Csokros csakrája; kedves kacér kedvenc), kárhoztatja ellenben a tájszók használatát, mint például a teheny (miért nem egyszerűen csak nőstény, hiszen az is nyöben végződik?!)… Az olvasók nem kedvelik a minduntalan lábjegyzeteket; márpedig mit jelent az, hogy ’gürüzdöli’ és ’kürüpöli’.
A nőbizottsági szakfelelős, egy harcos tömegszorgalmú amazon képéből kikelve utasítja el a vers naturalizmusát, lehuligánozza a szerencsétlen rapszódoszt, és követeli, hogy a legszigorúbban szankcionálják, majd a szakszervezet nevében ajtót mutat a magról kelt alkotónak.
Leforrázott poétánk pedig, okulva az esetből, többé egyetlen sort le nem ír, hanem csak ízesen és kicifrázva káromkodik, mellékállásban pedig szenvedélyesen szaxofonoz’ a lakodalmi zenekarban. Itt sincs nyugta, beárulják, hogy kulákoknak és egyéb latroknak is játszik.
Ha pedig tiszta véletlenül marhát emlegetnek a társaságban, nagyokat fújva bőg keservesen, és úgy elbogározik, hogy csak hosszú napok múlva kerül elő a betyársetét erdők sűrűjéből.