2025. március 3., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

2025. 02. 25.

Az ’egyedi dátumok’ sorába a fenti napot is be lehet írni, a többiek (pl. 2020. 02. 20.) mellé. Az esti hírek szerint megtörtént az, amit George Orwell 1949-ben megjósolt az 1984 című regényében. Az ő akkori víziójában az szerepel, hogy a világ három nagyhatalma harcol egymással az elsőbbségért, hol X és Y fog össze W ellen, hol Y és W szövetkezik a harmadik térdre kényszerítéséért. Most ott állunk, hogy U baráti kezet nyújtott O-nak, aminek beláthatatlan következményei lesznek. (Ám az fixum, hogy ismét a kisebb államok járnak pórul.) 

A Látó folyóirat 2021/3. számában jelent meg egy hosszabb írásom, amelyben Károly Sándor (K. S.) elfeledett kötetét ismertettem. Ez a derék újságíró 1934-ben pár hét alatt összefércelt egy regényt, amely a Brassói Lapok és a Népújság Ajándékregénytár című sorozatában jelent meg. Címe: „1984 – Látomás”. Másolatban megszereztem a kötet szövegét, és a magam módján meg is kritizáltam. Nyilvánvaló, hogy K. S. kötete nem említhető egy napon Orwell regényével. Ámde: a világpolitika váratlan történései után érdemes belelapozni a négy év előtti írásomba. K. S. 1934-ben így képzelte el a leendő államrendszereket. „1984-ben Európában négy hatalmas államalakulat volt. [1.] Északon a Szovjet, amelyben Oroszország, Lengyelország, Ukrajna, Georgia és Törökország egyesült. [2.] Közép-Európában a Dunai Konföderáció, amely magában foglalta Magyarországot, Csehszlovákiát, Romániát, Jugoszláviát, Bulgáriát, Albániát és Görögországot.” A Konföderáció fővárosa Danubia, egy újonnan épített modern település a Duna alsó folyásán: „semmi ipar, a levegőt nem mérgezte meg a gyárkémények füstje. Itt volt a föderatív államtanács, a kormány, a parlament, 

a diplomácia.” A tagországok megtartották a saját nyelvüket, de az „iskolában az anyanyelv mellett az eszperantót is tanították. (…) A parlament hivatalos nyelve is az eszperantó volt, és az állami hivatalok is ezt a könnyen megtanulható mesterséges nyelvet használták.” [3.] Európa déli és délnyugati részén a Latin Unió államai: Franciaország, Belgium, Olaszország, Spanyolország és Portugália. Az Unió fővárosa Párizs, de az csak „politikai és diplomáciai központnak számított”. [4.] „A legerősebb és legéletképesebb alakulat a Germán Államszövetség. Németország, Ausztria, Dánia, Hollandia, Svédország, Norvégia, Finnország, Lettország, Litvánia és Észtország egyetlen egységet képeztek, és Berlin keményen tartotta őket. Az egyes államok minden erőszakos germanizálás nélkül németté váltak, mert a nagy birodalom volt az anya, amely táplálta őket.” – Tűrhetően jövendölt az író, s a következő két állam helyzetét is jól tippelte meg: Svájc nem csatlakozott sehová. Az országot mindenki „kirándulóhelynek tekintette, a hegyes ország egyetlen óriási szállodává alakult, ahol Európa összetalálkozott táncra, zenére, sportra, kártyajátékra és kirándulásra”. 

„Anglia is egyedül állott. Amióta Kanadát, Indiát, Ausztráliát, Dél-Afrikát és a gyarmatai nagy részét elvesztette, teljesen magára maradt. A szigetország nem mert nyíltan csatlakozni egyetlen európai csoporthoz sem. Hűvösen elzárkózott minden kísérlet elől, egyformán visszautasította mind a latin, mind a germán közeledést. Az egykori világbirodalom nem akart sem Párizs, sem Berlin mellett alárendelt szerepet játszani.” A jóslat nem 1984-re valósult meg, hanem jóval később, de különben minden rendben: Svájc kimaradt az Európai Unióból, Anglia pedig kiterítette a lapjait, és azt mondta: Brexit… 

Amit nem sikerült jól megtippelnie: „Az 1919-es békekötés óta nem volt háború Európában.” A Párizs környéki békeszerződések „fölszabdalták Európa testét, de nem hozták el a békét. Győzők és legyőzöttek egyformán elvéreztek, és sem politikailag, sem gazdaságilag nem birkózhattak meg a béke utáni nagy problémákkal. Huszonöt évig tartott a szerencsétlen vergődés, majd [1945 után] megszülettek az államszövetségek. Az egymással szövetkezett vagy egyesült országok vérkeringése felfrissült, a termelés fokozódott, a fogyasztás növekedett, az elosztás egységesebb lett, a határok és vámsorompók leomlottak, a nagy sebek kezdtek begyógyulni. Az 1933-as Hitler-mámor is hamarosan elmúlt, a nagy felbuzdulás mindössze tizenhét évig tartott, akkor [1950-ben] hideg, de józan parancsuralom lépett a helyébe, amely visszahozott valamit a száműzött szabad szellemből.” – A vámunió bejött, de a Hitler okozta tragédiát nem találta el… A cselekmény akkor kezd bonyolódni, amikor egy német kutatónő titokzatos meteoritdarabot kezd vizsgálni, amely nem valamely szökőkút díszeként, hanem tömegpusztító fegyverek energiaforrásaként szerepel a sztoriban. A Germán államtanács gyűlésén ismertetik a csodafegyver létét és lényegét, erre feltámad a remény a hadi aggastyánokban: „a meteoritsugárral legyőzik egész Európát, lehengerlik a Latin Uniót. Elzász visszakerül, és a Germán Államszövetség ráteszi a kezét a régi afrikai gyarmataira.” A fenti négy államszövetség mind meg akarja kaparintani a félelmetes vacakot, mert hatalmaséknál ez a szokás. A szerző fantáziája útját állja a fondorkodó folyamatoknak (könnyű neki, mert ő irányítja a cselekményt, nem az alávaló politikusok, a gaz oligarchák meg az égetnivaló diktátorok), kitalálja a Háború Ellenes Ligát, amely rendet csinál, és megakadályozza a világháborút. A hepiend tökéletes: a német kutatónő megdicsőül (mert az ő révén kerül a cucc a Ligához, azok pedig egyenként szedik le a levegőből a háborúpárti országok bombázóit), szerelembe esik a francia békeharcossal, konfetti, rózsaszín lufik, a gonoszok pedig mind a pokol fenekére süllyednek. 

A szerző a kötet végén két mondatban elrendezi Európa ’jövőjét’: „A Germán Államszövetségben komoly politikai következményeket is okozott a kudarc. Svédország, Norvégia, Dánia és Finnország kilépett a Szövetségből. Berlinben baloldali forradalom tört ki, amely elsöpörte az előző uralmat.” Eddig a mese. De hogy 2025. 05. 25-én milyen napra ébredünk majd, arról fogalmam sincs. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató