2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vita az EU–Törökország-megállapodásról

A képviselők korábban aggodalmuknak adtak hangot az egyezség végrehajthatóságával és a nemzetközi jogba ütközésével kapcsolatban. 

A migráció a brüsszeli EP-plenáris mai napirendjén 
Az Európai Parlament csütörtöki brüsszeli plenáris ülése napirendjének egyik legfontosabb pontja az EU–Törökország migrációs megállapodás jogi vonatkozásairól, demokratikus kontrolljáról és végrehajtásáról szóló vita Frans Timmersmans európai bizottsági alelnökkel és Klaas Dijkhoff holland bevándorlásügyi miniszterrel.
A képviselők korábban aggodalmuknak adtak hangot az egyezség végrehajthatóságával és a nemzetközi jogba ütközésével kapcsolatban. 
A megállapodást április 7-én a LIBE bizottság és 13-án a strasbourgi plenáris ülés is megvitatta. Múlt pénteken az állampolgári jogi bizottság az egyezség részét képező vízumliberalizációt vizsgálta.
 
Vita és szavazás a vasúti unió megteremtéséről 
Az EP csütörtökön, azaz ma vitatja meg és szavaz is arról a szabálytervezetről, amely egységes uniós vasúti térség létrehozását célozza. A tavaly júniusban a tagállami miniszterek által elfogadott „negyedik vasúti csomag” részét képező kiigazítás a különféle nemzeti eljárások és sztenderdek közötti különbségeket harmonizálná. A módosítások főleg biztonsági és átjárhatósági kérdéseket, illetve az Európai Vasúti Ügynökség (EVÜ) szerepét érintik.
A szöveg az uniós vasúti szektor biztonságának növelése és fejlődésének előmozdítása érdekében azzal erősítené az Európai Vasúti Ügynökséget, hogy az EVÜ uniós szintű forgalomba hozatali engedélyt adhatna ki mozdonyokra és vasúti kocsikra, valamint egységes biztonsági tanúsítványt a vasúttársaságok számára. 
A Bizottság 2013 januárjában nyújtotta be a negyedik vasúti csomag tervezetét, amely az adminisztrációs költségek eltörlése, egyenlő versenyfeltételek megteremtése és a személyforgalmi verseny növelése révén javítaná a vasúti szolgáltatások minőségét és versenyképességét. 
Az úgynevezett technikai dossziék kapcsán 2015. júniusban az EP, a Tanács és a Bizottság tárgyalódelegációi megegyezésre jutottak, amit a Parlament közlekedési bizottsága márciusban szentesített. Az EP és a Tanács delegációi április 19-én a csomag piaci pillérének kapcsán ideiglenes megállapodást kötöttek, amiről a Parlament előreláthatólag a nyári törvénykezési szünet után fog szavazni. 
 
Megbízhatóbb LIBOR és más referenciamutatók
Ha ma, csütörtökön az EP megszavazza a vonatkozó új jogszabályt, megbízhatóbbá válhat az 500 millió eurónál nagyobb értékű pénzügyi eszközöket és szerződéseket befolyásoló londoni irányadó bankközi kamatláb (LIBOR) és az európai irányadó bankközi kamatláb (EURIBOR) is. Az új rendelkezés növelné az átláthatóságot és kiküszöbölné az olyan összeférhetetlenségi eseteket, amelyek a korábbi évek LIBOR-ral kapcsolatos csalási botrányaihoz vezettek.A LIBOR-hoz és EURIBOR-hoz hasonló referenciamutatók manipulálása aláássa a piaci bizalmat, torzítja a gazdaságot, csökkenti a befektetők nyereségét és növeli a jelzáloghitelek és kölcsönök végösszegét. 
Az Európai Parlament ma szavaz a gazdasági és monetáris bizottság delegációja és a Tanács között tavaly novemberben született informális megállapodásról. Az egyezség szerint a referenciamutatókat három kategóriába sorolnák, aszerint, hogy az egyes mutatók mekkora befolyással bírnak a pénzügyi piacok stabilizációjára, és e három kategóriára három külön felügyeleti rendszer vonatkozna.
 
A gyermekek alapvető érdeke nemzetközi elhelyezési perekben 
Szerdán vitatták meg a képviselők Vera Jourova EU-biztossal és a Tanácsot képviselő Jeanine Hennis-Plasschaerttal azokat az javaslatokat, amelyek a gyermekek érdekének fokozottabb védelmét szolgálnák a több uniós országot érintő elhelyezési perekben, örökbefogadási ügyekben és azokban az esetekben, amikor az egyik szülő önkényesen külföldre viszi a közös gyermeket. Szavazás a nem kötelező érvényű állásfoglalásról ma lesz.
A képviselők egyrészt arra kérik a tagállamokat, hogy az ilyen ügyek kezelésére hozzanak létre határokon átnyúló mediációs testületeket vagy a bíróságokon belüli speciális tanácsokat, másrészt hangsúlyozzák, hogy az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak le kéne fektetniük azokat a szabályokat, amelyek alapján az országok automatikusan elfogadják egymás örökbefogadási dokumentumait. Az állásfoglalási indítvány azután született, hogy az EP petíciós bizottságához százas nagyságrendben érkeztek a gyermekek elhelyezésével kapcsolatos kezdeményezések. Ezek jó része a családjog elismerését és végrehajtását szabályzó úgynevezett Brüsszel IIa rendeletet érinti. Az EP működési szabályzatának 216. (2)-es pontja értelmében a Parlament egy petíció nyomán készíthet saját kezdeményezésű jelentést vagy egy rövid állásfoglalási indítványt, amennyiben ez ellen az EP elnökét és a frakciók vezetőit magában foglaló Elnökök Értekezlete nem emel kifogást. A beérkezett petíciók jelentős része Németországból, Nagy-Britanniából és Dániából érkezett.
Ezek mellett nem kötelező érvényű állásfoglalást fogadnak el az Európai Befektetési Bank felügyeletéről, szintén csütörtökön szavaznak a háztartási alkalmazottak uniós jogi státusáról, saját kezdeményezésű jelentés hangzik el a nők helyzetének javításáról a digitális korban. 
(Forrás: az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató