2025. január 30., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Néptánc, népzene és népdal lakta be múlt szombaton a nyárádmagyarósi kultúrotthon nagytermét. Régen adott otthont ilyen rendezvénynek, de a kezdeményezők azt remélik, hogy ezután gyakrabban lesz hasonló alkalom a gazdag tánchagyományú Bekecsalján.

A rendezvényt Kacsó Lajos polgármester nyitotta meg, köszöntőjében kiemelve, hogy Nyárádmagyaróson mindig élénk volt a kulturális élet, aminek fontos része volt a hagyományok őrzése és továbbadása; a magyarósi hagyományőrző tánccsoport az 1950-es évektől, a nyárádselyei az 1970-es évek közepétől vitte a települések hírét országszerte és határon túlra is, mert mindkét falunak külön táncrendje van. A rendezvénnyel lendületet szeretnének adni a tánccsoportoknak, emellett teret a találkozásra, a közös táncolásra.

A szervezők nevében Gálfalvy Hajnal Erzsébet elmondta: arra gondoltak,  hogy farsang idején teremtsenek lehetőséget a hagyományőrző néptánccsoportoknak, hogy egymással megismerkedjenek,  megnézhessék egymás előadásait, szórakozzanak és szórakoztassanak, és remélhetőleg szakmai és baráti kapcsolatok épülnek ki a települések között. Továbbá lehetőséget szeretnének teremteni arra, hogy a különböző hagyományőrző csoportok tagjai együtt gondolkodhassanak gyökereikről, jelenükről, jövőjükről, azonosságukról, különbözőségeikről, megosszák egymással tapasztalataikat, tanuljanak egymástól. Ezért szervezték meg az első Bekecsalji Csűrdöngölőt, és szándékaik szerint ez évente kerül majd megrendezésre a Bekecs Kulturális Egyesület és a nyárádmagyarósi önkormányzat jóvoltából.

A program során hat előadást élvezhetett a közönség, muzsikált a marosvásárhelyi Pergő zenekar. A mezőpaniti hagyományőrző tánccsoport elkötelezetten őrzi elődei örökségét, és méltó módon képviseli a közösség szellemi és kulturális értékeit, de a magyarói hagyományőrzők is büszkén mutatták be népviseletüket és táncrendjüket, ugyanúgy a mezőkölpényi hagyományőrző táncosok is eredeti előadásmóddal, színes viseletben idézték fel településük gazdag néptáncörökségét. A szászcsávási dalárda (vegyes kar) is az eredeti népi hagyományok ápolásának egyik fontos képviselője, különösen a helyi magyar dallamkincs tekintetében, hiszen repertoárjukban főként népdalok, balladák és a helyi közösség ünnepeihez kapcsolódó énekek szerepelnek. A nyárádmagyarósi hagyományőrző csoport nemcsak a helyi táncrenddel lépett színpadra, hanem a környéken egyedi, az egykori hagyományos földművelő gazdálkodás korára visszautaló cséptáncot is, míg Nyárádselye néhány éve megújult csoportja táncosait küldte a színpadra a falu hagyományos táncrendjével, amelyet akár három-négy nemzedék is egyszerre tud járni.

A rendezvényen emlékeztek a tavaly a községet és a magyarósi tánccsoportot ért veszteségre is, hiszen eltávozott közülük a Bíró házaspár, Irénke néni és Sanyi bácsi, akik évtizedekig voltak a csoport oszlopos tagjai, ezenkívül Sanyi bácsi fáradhatatlanul húzta a talpalávalót a közösségi rendezvényeken is, legyen az falunap, iskolai rendezvény vagy tánctábor.

A színpadi fellépések végén a szervező Bekecs Egyesület nevében Kacsó László Attila elnök és Kiss Lídia alelnök emléklapot adott át a fellépőknek. Köszönetet mondtak Varró Huba néptáncoktatónak és koreográfusnak a rendezvény megszervezésében nyújtott szakmai segítségéért is, majd beszélgetés és táncház keretében folytatták az estet, amikor szóhoz juthattak a községben élő adatközlő táncosok és énekesek is, akik előrehaladott koruk miatt már nem állhatnak színpadra. A szervezők olyannyira sikeresnek ítélték meg a rendezvényt, hogy egyöntetűen a folytatás mellett döntöttek, és erre vonatkozó megerősítést kaptak a résztvevőktől is. 

A rendezvény főtámogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. volt, és támogatást nyújtott a nyárádszeredai Genesis pékség is.


A színpadi fellépések után a táncházban folytatódott a jó hangulatú rendezvény

Fotó: Varró Huba



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató