2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kedves ismerősöm, Balássy András meghívására a J’ai bistro kerthelyiségében hallottam őket ritmusos többszólamú mediterrán népzenét játszani keskeny karimájú szalmakalapban, s megszólaltatták a nagy bőrdudát is.

Xavier Vidal (dob) és zenekara okcitán szalmakalapban


Kedves ismerősöm, Balássy András meghívására a J’ai bistro kerthelyiségében hallottam őket ritmusos többszólamú mediterrán népzenét játszani keskeny karimájú szalmakalapban, s megszólaltatták a nagy bőrdudát is. A jobbágytelki tánctáborban, ahova a meghívásuk szólt, nem kis meglepetéssel tapasztalták, hogy nemcsak a szalmakalap, a helyiekkel közös dal is szerepel a repertoárjukban. A dr. Xavier Vidal (hegedű, dob, duda, ének) toulouse-i konzervatóriumi tanár vezette zenekar Soulomes-ból érkezett, abból a dél-franciaországi megyéből, amely a Lot folyóról kapta a nevét. A zenészek, Guilhem Boucher (hegedű, ének), Christian Mage (harmonika, furulya, ének), Mickael Vidal (harmonika ének) és Robin Abela (hegedű, ének) okcitán* zenét játszottak, okcitán nyelven énekeltek, hisz egyesületük, a La Granja azt a feltartóztathatatlannak tűnő folyamatot szeretné visszafordítani, amelynek során az egynemzetiségűnek tartott Franciaország beolvasztotta déli tartományainak lakóit. Pontosabban az okcitánokat, akik az ország legnépesebb nyelvi közösségét alkották, de nyelvüket a nagy polgári forradalom után vidéki tájszólásnak minősítették, kigúnyolták, használatát az iskolában megtiltották. Az iskolai tananyagból pedig ma már nem derül ki, hogy Franciaország is egy soknemzetiségű állam volt.

– Francia barátaink, akik nagyon kedvesek voltak, az évek során azzal a fogalomzavarral küszködtek, hogy miképpen lehetünk mi román állampolgárként magyar nemzetiségűek, amit semmiképpen sem tudtunk megmagyarázni nekik. A most elküldött okcitánok a 25 éve várt megértés hírnökei – gondolkodik el Balássy András, aki évek óta vezeti a Hodos–Venerque Baráti Társaságot, s jó kapcsolatot ápol a francia testvértelepülés lakóival. A Románia számára modellnek tekintett Franciaországot, amely egy államot, egy nyelvet, egy nemzetet jelent, valójában több nyelv, több kultúra (breton, elzászi, baszk, okcitán stb.) alkotja.

A hagyományőrző zenészek szerint, akik között egy okcitán nyelvtanár is van, anyanyelvük az újlatin nyelvek iboromán csoportjába tartozik, s a katalánhoz áll a legközelebb. Elnevezése onnan ered, hogy a Dél-Franciaországban az oc szó jelentette az igent, ezért is kapta a langue d’oc nevet, s mivel az egész Provence tartomány beszélte, provanszál nyelvként is emlegetik. Frédéric Mistral, a Nobel-díjas provanszál író okcitán nyelven írta műveit, s célja az volt, hogy visszaállítsa a természetes és történelmi nyelvet. Ezért írta meg a provanszál–francia szótárt. A lourde-i molnárlányka, Bernadette Soubirous, a későbbi Szent Bernadett a többször megjelenő Szűz Máriával okcitánul beszélt. A középkori trubadúrok okcitánul énekelték balladáikat, de ez már mind a múlté lett.

A központosított francia állam nem kedvez a visszatanulás folyamatának, bár a Közép-Pireneusok régióban végzett felmérés szerint a lakosok 75 százaléka vállalná az okcitán nyelv továbbadását. De a politikusok mindent megtesznek, hogy ez ne következzen be. A reginonális nyelveket egy kalap alá veszik az emigránsok nyelvével, s már a második legtöbb személy által beszélt nyelv Franciországban a berber. A sokszínűség, a másság félelmet kelt még ma is – mondja Xavier Vidal, aki spanyolországi, részben katalán származású, s önként vállalta az okcitán népi kultúra kutatását és népszerűsítését. Minden megye más-más időben integrálódott, Provence a legkésőbb – hangzott el a beszélgetés során. A vég kezdetét az albigens mozgalom jelentette, a katolikus vallástól elforduló eretnekség. Ezt a mozgalmat a francia király nagyszerűen kihasználta arra, hogy a szent háború idején tömegesen végezzék ki az eretnekséggel vádolt katharokat, s birtokukat északi nemesek foglalják el.

Manapság hagyományőrző csoportok, mint például a megyénkben járt zenészek próbálják összegyűjteni az idős emberek által még ismert régi dalokat, táncokat, szokásokat, hisz az okcitánt még
4 millió, jobbára idős ember beszéli. S bár elkezdődött egy mozgalom, s Toulouse-ban néhány kétnyelvű osztály indult, ez még nem elég ahhoz, hogy a folyamatot vissza tudják fordítani. De addig is teszik, amit lehet, gyűjtenek, s közben dalaikkal a mediterrán világ hangulatát, egy feledésbe merülő kultúra emlékeit elevenítik fel hallgatóikban. Példájuk arra kell sarkalljon, hogy az erdélyi magyarság ne jusson az okcitánok sorsára, mindent meg kell hát tennünk anyanyelvünk és sajátos népi kultúránk megőrzése érdekében. Amit az okcitán zenészek még találnak gyűjtőmunkájuk során, a fiataloknak adják tovább, abból a féltő szeretetből kiindulva, hogy veleszületett vagy visszatanult anyanyelvüket megtarthassák. Jobbágytelke mellett Göcsön, Marosvásárhelyen és Lőrincfalván léptek fel.

* Az okcitán nyelvre vonatkozó egyes adatokat Kuti Márta Kincsünk a szó című könyvéből vettem át.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató