Vissza a gyökerekhez

Azt mondják, egy polgármesternek mindenekelőtt jó gazdának kell lennie. Ez a szlogen rejt magában igazságot is. Azt például, hogy egy jó gazda a munkától sem ijed meg. Bíró Csaba, Sóvárad frissen megválasztott polgármestere igazolta ezt. Jó pár évvel ezelőtt szarvasmarhafarmot létesített, amelyet a családjával látott el egy ideig. Utóbb átadta a lányának, Mónikának, aki sikerrel viszi tovább a vállalkozást. 

Bíró Csaba ugyanakkor a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnökségi tagja és a sóváradi Aranykalász gazdakör elnöke is. A gazdakörről beszélgetünk az alábbiakban.

Elmondta, hogy sajnos, egyre fogy a gazdák száma, viszont nagyobb gazdaságok alakulnak ki. Ami bizonyos szempontból jó, de rossz is ugyanakkor, mert azt jelenti, hogy öregedik a település, és az idős korosztály lemond a gazdálkodásról, a fiatalság meg nem látja be, hogy meg lehet élni a mezőgazdaságból, annak ellenére, hogy próbálják megmagyarázni nekik: ebben is van fantázia és lehetőség. És igaz, sok munkával, de meg lehet élni belőle. Aki komolyan veszi, és akarja csinálni, annak biztonságos jövőt biztosít. 

– Mióta működik a gazdakör Sóváradon? 

– 1996 óta van gazdakör a településen, a megalakulását én szorgalmaztam.

– Mi a feladata a gazdakörnek?

– Az, hogy a gazdatársainkat fogjuk össze, mert ahhoz, hogy gazdálkodni tudjunk, csoportosulásokba kell szerveződjünk. Azt szerettük volna, hogy a későbbiekben az áruértékesítést is közösen oldjuk meg. Ehhez gazdakáeftét kellett volna létrehozni, mert magának a gazdakörnek a szerepe csak az, hogy összetartsa a gazdákat, értekezleteket tartsunk, képzéseket szervezzünk. 2002-ben váltunk jogi személyiséggé, addig egyesületi szinten működtünk. Mivel nonprofit alapítvány vagyunk, gazdasági szemszögből nagyon keveset, maximum 15 ezer euróig valósíthatunk meg jövedelmet. Gondolkoztunk azon is, hogy a gazdálkodók a műtrágyát például közösen vegyék meg. Ezt meg is valósítottuk. Akkor még többet gazdálkodtunk, az emberek megkapták a támogatást, amit a gazdaegyesületen keresztül tudtak lehívni. Volt egy olyan időszak, amikor csak egyesületeken keresztül működő gazdák kaptak támogatást.

– Hány tagja van a sóváradi gazdakörnek?

– Valamikor 94 taggal indultunk, mára csupán tízen vagyunk még tagok. Ennek az egyik oka, hogy az alapító tagok közül sokan meghaltak, vagy már nem gazdálkodnak. A kezdetekben a két-három tehenes gazdák is gazdaköri tagok voltak, mert a tejtámogatást csak egyesületeken keresztül lehetett lehívni, így a kormánynak is volt egyfajta összetartó ereje. Valójában értékesítő szövetkezetté kellett volna alakulnunk, de erről hallani sem akarnak az emberek, már maga a szövetkezet szó is ellenszenvet vált ki belőlük. Többször megpróbáltam, de nem lehetett megalakítani.

– Említette, hogy Sóváradon jelenleg tíz olyan gazdálkodó van, aki tisztán a mezőgazdaságból tartja el magát és a családját.

– Ezek általában állattenyésztők, gabonatermesztéssel nem nagyon foglalkoznak. Ezenkívül van három virágkertészünk, tíz család pedig méhészettel foglalkozik. Nem teljesen a méhészetből él, de kiegészítőként ezzel foglalkozik, és előreláthatólag a jövőben is ezt fogja tenni. Akinek száz méhcsaládja van, az már meg tud élni belőle. Egy méhész száz család méhet jól tud gondozni. Nekem is van szakképesítésem méhészetből, azért végeztem el a tanfolyamot, hogy lássam, miből áll. Akik komolyan csinálják, azt mondják, hogy kétszáz méhcsalád gondozásával képes egy vállalkozó család megbirkózni. A méhészet elég sok munkával jár, amit a kívülálló nem lát, csak azt látja, hogy röpködnek a méhek. De bizony sok munka van vele, bőven elég 200 család. Ami ezen felül van, az már megterhelő, ami azon alul van, az nem hoz elég jövedelmet ahhoz, hogy el tudjon tartani egy családot. 

– Ezek szerint vannak vállalkozó szellemű emberek a településen.

– Vannak, és örvendetes, hogy esetenként fiatalok fogtak neki. Itt a szomszédban is van például egy fiatalember, akinek az apja erdőkitermeléssel foglalkozott, ő inkább méhészettel foglalkozna. Egy másik fiatal gazdának már 70 család méhe van, hamarosan pályázatot tehet le bővítésre, hogy a méhészet biztonságos megélhetést biztosítson. Vannak olyanok, akik külföldről jöttek haza, és itt kezdenek vállalkozásba. Nagyon népszerű a méhészet, és több család, amely tíz-tizenöt évet dolgozott külföldön, hazajönne, itthon szeretne vállalkozást elindítani.

– Kizárólag a méhészet érdekli őket?

– Természetesen nem. Vannak, akik építkezéssel foglalkoznának, Svájcból készül haza két család, egyik napenergiával foglalkozna, a másik építkezéssel. Egy másik házaspár is vállalkozást szeretne indítani, ők fagylaltgyártásban gondolkoznak. Vannak tehát elképzelések, örvendek, hogy  hazajönnek az emberek. Egyikük 15 évet élt Svájcban, azalatt házat építettek itthon, tehát nem akarnak végleg ottmaradni. 

– Ezáltal a település is 

„fiatalodik” úgymond egy kicsit...

– Ez így van, és számunkra öröm, hogy egyre többen vannak, akik itthon szeretnének megélhetést találni maguknak és családjuknak. Hogy a fentieket folytassam, van egy vállalkozó, aki Magyarországról jött haza, szobafestő-mázoló, külső vakolásokat végez, egy másik ugyancsak Magyarországról jött haza, bádogos, itt alapított családot, lakást épített magának. Vannak tehát vállalkozóink, és egyre többen lesznek. Azt gondolom, hogy aki tíz évet ledolgozott külföldön, és látja, hogy lehozhatja a csillagot az égről – ismerek olyanokat, akik egyetemi, mesteri végzettséggel londinerként vagy szakácsként dolgoznak –, mégsem becsülik, alulbérezik őket, ahogy tehetik, hazajönnek a szülőfalujukba. Nem azért jönnek haza, mert itt van lakásuk, ami mondjuk ideköti az embereket, hanem mert itthon vannak otthon.

– Vannak-e társult szervezetei a gazdakörnek, amelyekkel közösen lehet tenni a gazdák és általában a lakosság érdekében? 

– A sóváradi gazdakörön keresztül tánccsoportot működtettünk, de miután megalakult a közművelődési egyesület, ez a feladatkör átkerült hozzájuk. Együttműködünk a Sóváradi Kulturális Egyesülettel, csak a feladatokat választottuk szét. Mi már nem pályázunk kulturális programokra, rendezvényekre, mert a pályázatoknál szigorúan megvizsgálják, milyen tevékenységek vannak belefoglalva. Úgy oldottuk meg a problémát, hogy mivel Sóváradon létezett már a kulturális egyesület, ők pályáznak.

– Van-e a gazdakörnek tanácsadói programja?

– Fórumokat, felkészítőket, képzéseket tartunk, amire a gazdáknak szükségük van. Ha ők jelzik, hogy méhésztanfolyamot szeretnének vagy például a biotermelőknek lenne szükségük bizonylatra, megszervezzük a továbbképzéseket, tanfolyamokat. Tartottunk már 370 órás, illetve 120 órás továbbképzéseket a tanügyminisztériumon keresztül. Ezeket a megyei szervezettel közösen szerveztük.

– Merültek-e fel olyan problémák, amelyekre nem csak ilyen fórumokon keresnek választ a gazdák? Fordulnak-e önökhöz egyénenként,  vállalkozóként egy-egy konkrét ügyben?

– Természetesen. Például a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség (APIA) által folyósított támogatások óriási problémát jelentenek az emberek számára. Mindig jönnek, megkérdeznek, mert nem értik, miről van pontosan szó. Időnként a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökségtől is eljönnek, elmondják azt, amit nekik is feldolgoznak. A baj az, hogy menet közben változtatnak a játékszabályokon. Nem az év elején pontosítják, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni, az akták leadásakor derül ki, hogy valamit másképp kellett volna. A gazdák persze nem értik, mert ők betartották az előírásokat, csak épp a változtatásokról nem értesítette őket senki. Mindenki másképp magyarázza, másként értelmezi, innen a rengeteg konfliktus. Hasonló a helyzet az ökogazdálkodók esetében is. Mi segítünk az embereknek összeállítani a dossziékat, megpróbálunk segítséget nyújtani, ha másképp nem, akkor szakmai tanáccsal, de az iratcsomóját is kitöltjük, összeállítjuk a dossziéját. 

– Említette, hogy többen foglalkoznak méhészettel, állattenyésztéssel stb. Mit tudnak tenni a helyi termékek népszerűsítése érdekében? Segít a gazdakör abban, hogy például egy méhész el tudja adni a mézét, vagy mindenki maga keresi meg a saját piacát?

– Mi abban szoktunk segíteni, hogy elvisszük őket kiállításokra. A gazdaszervezet a tavaly is jelen volt a budapesti OMNICOM rendezvényen, ahol volt sóváradiak is kiállítottak: a bőrdíszművesektől a méhészekig, a borászokig, az edénykészítőkig, ott voltak a bözödiek a szalmakalapokkal, tehát ha valaki igényeli és kéri, hogy részt vehessen egy-egy nemzetközi kiállításon, a gazdaszervezet mindig rugalmasan reagál, megtalálja a módját annak, hogy a magyarországi mezőgazdasági minisztériummal közösen vagy akár más szervezetekkel standot állítsunk, ami egyébként óriási összegekbe kerülne.

– Magát a gazdakört hogyan népszerűsítik? Népszerűsítik-e egyáltalán?

– Általában minden településnek van gazdaköre. Az ottani elnök ismeri a gazdákat. Azonkívül szervezünk mi gazdanapokat. Például most, augusztusban a Romániai Magyar Gazdák Maros Megyei Egyesülete (RMGE Maros) az idén is megszervezi az egész napot betöltő Nemzetközi gazdanap a Csűrszínházban című szakmai és kulturális rendezvényt, amelyre a hagyományokhoz híven Mikházán kerül sor 27-én.

Ezen a napon az egyesülethez tartozó gazdakörökbe tömörülő gazdák és családtagjaik – 32 gazdakör, több mint 1.200 tag –, illetve más érdeklődők és szimpatizánsok találkoznak egymással, megbeszélik az elmúlt időszak eredményeit és nehézségeit, a gazdaságaikban alkalmazott technológiákat, és új szakmai információk birtokába jutnak, amelyeket majd felhasználhatnak és továbbadhatnak a mezőgazdaság fejlesztése érdekében. Meghallgathatják az egyesület igazgatótanácsa által meghívott belföldi és külföldi vállalkozók, szakemberek előadásait, kulturális zenés-táncos műsorokat tekinthetnek meg, meglátogathatják a népművészek, élelmiszer-előállítók standját, az új és használt mezőgazdasági gépek bemutatóját, és részesei lehetnek a gazdakörök főzőversenyének. 

Az idei év különlegessége az egyesület által meghirdetett Legszebb konyhakert díjnak a gazdanap keretében történő átadása.