Világítottak

Számomra különösen kedves évfolyam tartotta ötvenéves találkozóját az elmúlt szombaton a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem dísztermében.

Fotó: Bodolai Gyöngyi

Számomra különösen kedves évfolyam tartotta ötvenéves találkozóját az elmúlt szombaton a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem dísztermében. Tagjai dr. Pupp Antal egyetemi adjunktus, évfolyamfelelős tanár irányításával kezdték meg tanulmányaikat az ’56-os eseményeket követő évben és fejezték be 1963-ban, amikor nem avatták orvosokká őket, csak egy aprócska kézfogással engedték útnak úgy, hogy még a Gaudeamust sem énekelhették el.

Az „osztályharcos szólamokkal” teli éveken, amikor 16-17 éves fiatalokból gyúrták orvossá őket, átsütött azoknak a gerinces tanáregyéniségeknek a példája, akik emberségre, jóságra, becsületességre, igazságosságra és a szakma ismeretére és szeretetére nevelték tanítványaikat – hangzott el a megemlékezések során. Az évfolyamot, amely 75 orvost, köztük 30 gyermekgyógyászt bocsátott útra, a későbbiekben az tette nevezetessé, hogy dr. Schneider (Szálasi) Izabella biztatására 60-an megírták életük, orvosi pályájuk történetét, s ezáltal jobban megismerték és megszerették egymást. A Világítottunk című könyvet, amely 2001-ben jelent meg, évekkel ezelőtt dr. Pupp Antaltól kaptam kölcsön, s így ismertem meg az évfolyamot, amelyet mindig is a szívében hordott, és amelynek tagjairól büszkén mesélt.

Az ötvenéves találkozón a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem múltjáról és jelenéről a nyitóbeszéd elmondására felkért dr. Fazakas Béla professzor mutatott be rendkívül pontos, a mai napig tartó látleletet. Az alapítás nehézségei és nosztalgiája mellett az egyetem jellegének megváltoztatásáról, s az önálló magyar oktatás visszaállítására tett próbálkozások nehézségeiről számolt be egyetlen eseményt sem hagyva szó nélkül. „Ebben a megváltozott környezetben féltve őrizzük emlékeinket, s adjuk tovább, hogy utódaink is megőrizzék” – hangzott el a tanács a tanári kart képviselő professzor beszédének végén, aki mellett dr. Dienes Sándor professzor képviselte a tanári kart.

A fél évszázados találkozóra összegyűlt orvosok különböző életpályát futottak be a diktatúra kényszeréveiben, de a folytonos sodrásban is sikerült sokuknak helyben maradva azt az áldozatos szolgálatot végezni, amire vállalkoztak – szólt egykori évfolyamtársaihoz dr. Perneki István.

Az „orvosnak lenni” meseszerű elképzelés drámaiságára a hivatás gyakorlása döbbentette rá a nehéz, fordulatos idők „hullámlovasait”, s váltak „kötélidegzetű orvosokká és lélektanászokká” is egyben. S bár a szürke erdélyi orvosok többsége nem jövőépítő, alkotó, hanem hibaelhárító és karbantartó munkát végzett, fontos alkotórészeit képezték a társadalom gépezetének. Aki saját helyén, saját lehetőségeivel mindent megtett, nyugodtan számot vethet pályájával, életével. Sokan közülük orvosok tudtak és akartak maradni, míg mások a politikai széljáráshoz alkalmazkodtak, mégsem az igazságtételre szólította fel volt évfolyamtársait dr. Zagyva Miklós, akinek beszédéből idéztünk, s aki arra kérte a megjelenteket, hogy emlékezzenek szeretettel nagy tudású emberséges tanárainkra, s az egyetemnek, a régi Vásárhelynek a lelkükben őrzött képére, amit nem tud elvenni tőlük senki.

Az évfolyam tagjai zömében családorvosként, gyermekgyó-gyászként vagy belgyógyász, sebész, szemész, ideggyógyász, pszichiáter, szülész-nőgyógyász szakorvosként nemcsak Erdély különböző városaiba, hanem Magyarországra, Németországba, Izraelbe, sőt az Egyesült Államokba is elkerültek, miután néhányan közülük Andrásofszky rektor vállalása következtében Moldvában kezdték a pályát.

A találkozó résztvevői egy percnyi néma csenddel adóztak korán elhunyt diáktársaik és volt oktatóik emlékének. Szeretettel említették egykori évfolyamfelelős tanáruk nevét, akinek lánya levélben köszönte meg a figyelmességet, s értékelte azt a sírig tartó kapcsolatot, ami dr. Pupp Antallal összekötötte a volt tanítványokat. Az évfolyam tagjai köszönetet mondtak a szervezőknek (dr. Geiger Márta, dr. Szálasi Izabella, dr. Barabás Mária, dr. Mózes Ede), akik dr. Rácz Katalinnal az élen körültekintő munkával készítették elő és vezették gördülékenyen a találkozót. A „hivatásukkal kötött frigy aranylakodalmáról” pedig, ahogy dr. Zagyva Miklós fogalmazott, diploma aureummal távozhattak az 50 éves találkozóra összegyűlt orvosok.