Vigyázat! Fertőz!
2013-02-25 16:49:06
- Máthé Éva
Volt-e már ön olyan helyzetben, hogy azért késett el egy randevúról, azért mondta le egy családi összejövetelen való részvételét, vagy azért nem ment el kisgyereke óvodai fellépésére, mert a szóban forgó időpontban vagy inkább időintervallumban éppenséggel a kedvenc tévésorozatának az esedékes epizódját sugározták, és nem bírta azt elszalasztani?
Volt-e már ön olyan helyzetben, hogy azért késett el egy randevúról, azért mondta le egy családi összejövetelen való részvételét, vagy azért nem ment el kisgyereke óvodai fellépésére, mert a szóban forgó időpontban vagy inkább időintervallumban éppenséggel a kedvenc tévésorozatának az esedékes epizódját sugározták, és nem bírta azt elszalasztani? Nos, ha igen, akkor – sajnos – ön a legnagyobb valószínűség szerint elindult a lejtőn, és rapidvonat-gyorsasággal halad afelé, hogy a sorozatfüggőség nevű addikciós betegség áldozatává váljon. A szakirodalom ennél sokkal cifrább eseteket is feljegyzett azzal kapcsolatban, hogy az emberek mi mindent képesek elszalasztani akkor, ha kedvenc sorozatuk rabjaivá válnak. Egyesek szabályosan belebetegednek abba, ha terepmunkájuk, kórházi beutaltságuk, műtéten való részvételük stb. miatt lemaradnak a „kedvenc” néhány epizódjáról. Vannak, akiknek magasra szökik a lázuk, ha megvonják tőlük a Doktor House-t, a Született feleségeket, illetve az egyéb divatos telenovellák nézésének a jogát, lehetőségét. Esküvők is elmaradtak már ilyen okokból. Arra is volt példa – Brazíliában, a sorozatok egyik legjelentősebb forrásvidékén –, hogy egy ipse lövöldözni kezdett a lakóhelyéül szolgáló kisváros áramszolgáltató cégének a székhelyén, amikor áramszünet miatt félbeszakadt az ő mindennapi tévés élvezete. Talán az egyik legdurvább ilyen jellegű eset az, amikor egy kamionsofőr vezetés közben sem tudott lemondani eme káros szenvedélyéről. A Dallas vadonatúj részeinek egyikét – mint mondta – igazán csak fél szemmel követte, és eközben egy forgalmas amerikai autópályán tömegbalesetet okozott.
Nos, Erdély nem Amerika, de korunk „népbetegsége” minket sem kímél. A jelenséggel behatóan foglalkozók szerint a tévésorozat-függőség legfőbb okai a következők: ha valaki fél szembenézni önmagával, azaz ahelyett, hogy a megoldatlannak tűnő konfliktusait kezelni próbálná (férjjel, feleséggel, gyerekkel, szülőkkel), inkább struccpolitikát folytat, tehát egész napját a sorozatok töltik ki. A másik kézenfekvő ok főleg a serdülőkorra jellemző, éspedig az, hogy valaki nem találja az identitását, más szóval nem tud mit kezdeni önmagával. Harmadsorban az érzelmi sivárságban élők, a párkapcsolat nélküli emberek „gyógyítják” magukat azzal, hogy a szappanoperák hőseihez kezdenek kórosan vonzódni, annyira azonosulnak velük, hogy szinte magukénak érzik azok konfliktusait, örömeit, bánatait. Ezért társaságban már másról sem tudnak beszélni, mint tévés kedvenceikről. No, és azokat is könnyen elkapja az ilyen fajta gépszíj, akiknek nincsenek tartalmas hobbijaik. Ezek a jelenségek természetesen nem rendszerfüggők, nem kontinensfüggők, bármely amerikai, európai, ázsiai, afrikai fehér, fekete, netán sárga bőrű ember kerülhet olyan lelki mélységbe, amikor nem lát más kiutat, mint azt, hogy a szappanoperák virtuális világába meneküljön.
Írám mindezt múlt szombaton este, amikor pár órával korábban, valamivel hat óra előtt hanyatt-homlok rohantam a tévé elé, mert rájöttem, hogy elszalasztottam kedvenc sorozatom, a Doc Martin kezdő képsorait. Szerencsére jelenleg ez az egyetlen olyan filmfolyam, amelyhez igencsak vonzódom.
Szóval én szóltam: jó lesz vigyázni!
