Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A közműszolgáltatóknak – főként az országba betelepedett multiknak – a hazai fogyasztókkal szembeni packázásairól számtalan sajtócikk született, de e szolgáltatók „ötletessége” határtalannak tűnik, újabb és újabb írásokra ad ihletet. A polgárok időnként valóságos gerilla típusú harcot folytatnak az állammal, a monopolhelyzetben levő szolgáltatókkal, közintézményekkel és a többi. Szabály ellen kitalálják a maguk ellenszabályait, a kiskapukat – persze nem jókedvükben. Nem jókedvükben pereskednek az autóregisztrációs illeték miatt, az útmatrica miatt, az állami intézmények túlkapásai miatt, vagy adnak csúszópénzt a bürokrácia szövevényeiben bukdácsolva, a gyors ügyintézés reményében.
Legutóbb az E.ON gázszolgáltató marosvásárhelyi ügyfélfogadási csarnokában maradtam hoppon azokkal együtt, akik február 21-én délután próbáltak sorszámot váltani a jegyautomatából. A 17.30-ig tartó munkaprogram ellenére a jegyautomata 15.10 órakor már nem adott ki számozott cédulákat. Két-három próbálkozás után végre észbe kaptunk: itt nem lesz sorszám, ergo ügyintézés sem, ebbéli megérzésünkben megerősített a kiszolgálóhölgy kijelentése: az automata azért nem ad sorszámokat – bár csak 15.10 óra van –, mert már adott eleget, a tisztviselők képtelenek megbirkózni a nagyszámú emberrel, de fél 6-kor véget ér az ügyfélfogadás, jöjjünk vissza zárás előtt, és ha elfogytak a kliensek, akkor „bevesznek”. Közölte mindezt olyan körülmények között, amikor a hét ügyfélfogadó asztal közül csak három mögött ült E.ON-alkalmazott, sűrű vállvonogatással és egyre ingerültebben. A kudarcba fulladó sorszámkérő jelenetek félóra leforgása alatt gyakran ismétlődtek, a peches ügyfelek sorra fordultak ki a teremből. De csodával határos módon mégis hozzájuthat az ember egy számhoz: szemfüles (és bizonyára már ez ügyekben tapasztaltabb) idős bácsik 3-4 sorszámot is szorongatnak a kezükben. Adott pillanatban pedig feléd hajolva, sokatmondó suttogással felajánlják egyiket segítségként. Ismerősömet oly mértékben lepte meg e gesztus, hogy megkérdezte: mennyibe kerül?! Nos, aznap ingyen volt, talán máskor is. Vagy ki tudja…
Ilyen és hasonló jeleneteken időnként még meglepődöm, elcsodálkozom, ám van, akinek a „kiskorrupció” már oly természetes, hogy egy önzetlen, segítőkész, apró gesztus mögött is pénzvágyat vél felfedezni. Ami pedig a „nagy multi” logikáját illeti, arra mindent rá lehet fogni, csak azt nem, hogy ügyfélcentrikus!