Hosszasan gondolkodtam, miről is írjak ebben a kis jegyzetben, amely immár 17 év óta fut vagy döcög. Ennek eldöntését bölcsen és meghunyászkodva az olvasóra bízom. Ez a legkényelmesebb álláspont.
Hosszasan gondolkodtam, miről is írjak ebben a kis jegyzetben, amely immár 17 év óta fut vagy döcög. Ennek eldöntését bölcsen és meghunyászkodva az olvasóra bízom. Ez a legkényelmesebb álláspont. (Persze, azért a lájkokat megszámlálom.)
Azon tűnődtem, hogy írjak-e arról, miszerint a határon túli szavazók kilencvenhat százaléka – ha pontosan értettem – nem az ellenzékre szavazott, hanem az eddig is kormányon levő politikai alakulatokra. Ebben sokféle motiváltság rejlik: hála, összetartozásérzet, csodálat, ragaszkodás, propaganda, megszokás (?!!) vagy éppen a migránsoktól való félelem, holott Romániára sem vágynak a migránsok, ők továbbra is Németországba meg Európa más, rakottabb tájaira, és ha lehet, Amerika felé ácsingóznak, sirülnek, tolakodnak. Az is igaz, hogy Sorosról mit sem hallottak, arról csak a határon túli szavazók értesültek a kormány hisztérikus önismétléseiből, a migránsok csak menekülni, szabadulni akarnak a honi nyomorból, háborúból, jövő nélküli kilátástalanságból. Persze vannak köztük kalandvágyók és fertezett agyúak, akiket egyszerűen csak iszlámharcosoknak vagy terrorlegényeknek hívnak.
Kire szavazott, kérdeztem magamtól, az a négy százalék, ami a külhonos szavazókból a 100 százalékig még maradt? Természetesen az ellenzékre, amelyből elegendő volt a választék, de nem a választók szempontjából. Nagyon úgy tűnik, hogy a radikális lelkűek, a rendpártiak a Jobbikot ikszelték be, míg egy százalékot – talán – a baloldal kapott. Ebből semmilyen messzebbmenő következtetést nem vonok le, csupán annyit, hogy volt 4%-nyi embercsoport (szórvány), amely másként gondolkodott, nem volt a divatos politikai trendi híve/áldozata.
Itt akár be is fejezhetném elmélkedésemet, ha nem kellene valami derűsebbre is gondolnom, ami az olvasót is megvidámítja, ugyanis nagyon is elképzelhető, hogy a levélben szavazók és levelet kapott, de szavazatot be nem küldöttek már napirendre tértek a dolog felett, megnyugodtak, hogy a dolgok ezúttal számításaik szerint/ellenére történtek, de közvetlenül őket az ügy nem érinti, az onnan jövő segélyek és támogatások továbbra is meg fognak érkezni, ha lesz folytonosság, ha a kétharmados országgyűlés megszavazza, a gyerekek jól vannak, biztosan lesz munkájuk, és évente többször is haza fognak jönni, vagy el lehet utazni Magyarországra, a Balcsira karácsonykor, húsvétkor, hosszú hétvégekre, és továbbra is ingyenes marad a budapesti tömegközlekedés és a vonatok az uniós nyugdíjasok számára. Ja, és abban is reménykedhetnek, hogy nem lesznek listák (következményekkel), amelyeken azok szerepelnek, akik másutt lihegő kebelében az ellenzékiség munkált, és nem tartoznak a 96%-hoz.
Szóval a jó hír az, hogy mire hazatértünk Portugáliából, a szilvafácska az ablak előtt már jóformán elvirágzott, de néhány nap óta a püspöklila – a klerikális hasonlat ma már nem bűn – orgonabokor felzengett gyönyörű virágaival, és hogy kihajolva az erkélyről, a partviskefével sikerült behúzni a legközelebbi ágakat, és egy csokorral szedni a tancinak.
