2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Várható volt Washingtonnak a Krímre vonatkozó nyilatkozata

  • 2017-02-15 16:11:38

  • MTI

Sean Spicer fehér házi szóvivő keddi nyilatkozatában azt mondta: Donald Trump amerikai elnök elvárja az orosz kormányzattól az ukrajnai erőszak csökkentését és a Krím visszaadását.

Erős, de várható volt az a washingtoni nyilatkozat, hogy Oroszországnak vissza kellene adnia Ukrajnának a Krím félszigetet – közölte szerdán Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a lengyel közszolgálati rádiónak adott interjúban.
Sean Spicer fehér házi szóvivő keddi nyilatkozatában azt mondta: Donald Trump amerikai elnök elvárja az orosz kormányzattól az ukrajnai erőszak csökkentését és a Krím visszaadását.
Waszczykowski felhívta a figyelmet arra, hogy James Mattis, az új amerikai kormányzat védelmi minisztere, valamint Rex Tillerson külügyminiszter már a szenátusi meghallgatásaikon „világosan fogalmaztak, és bírálták Oroszországot”. Trump kedden közvetített álláspontja pedig „ennél még tovább megy”, de megegyezik az említett politikusok kijelentéseinek szellemével. Sok elemző „jövendölte, hogy a Trump-kormányzat oroszbarát lesz, olyanokból áll, akik éveken keresztül olaj- és gázügyleteket kötöttek az oroszokkal”, de ez nem így van, a külpolitikáért és biztonságpolitikáért felelős tisztségviselőkként ők „már szabályosan viselkednek” – fejtette ki a varsói politikus.
Szóba került az interjúban a The New York Times amerikai lap értesülése is, amely szerint Oroszország titokban újabb robotrepülőgépeket telepített területén. John McCain szenátor azt mondta, úgy tudja, hogy atomtöltettel ellátott robotrepülőgépekről van szó, vagyis Oroszország megsértette a kis- és közepes hatótávolságú atomrakéták kölcsönös korlátozásáról szóló, 1987-ben aláírt egyezményt(INF).
Waszczykowski szerint már az előző amerikai kormányzat is meggyőződhetett arról, hogy Oroszország „egyáltalán nem kész a nukleáris lefegyverzésre, mivel gyengébben áll a hagyományos fegyverek terén”. Ezért szerepelteti katonai doktrínájában a nukleáris fegyvereket nem védelmi, hanem megelőzési célokra is felhasználhatókként.
„Ezért indokolatlanok lennének – ha egyáltalán lennének – az amerikai kormányzat arra vonatkozó reményei, hogy a nukleáris lefegyverzésről tárgyalni lehet Oroszországgal” – vélekedett Waszczykowski. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató