Útkeresés és megvalósítás

Ősz hajú népes diáksereg zsibongott szombaton délelőtt a Bolyai Farkas középiskola udvarán. Egy részük félszázados, más részük a hatvanéves érettségi találkozóra gyűlt össze. Az öregdiákok mellett két volt tanáruk, Darvas Erzsébet francia- és Molnár Zoltán kémiatanár is jelen volt. A sok kedves, ismerős arcot nézve, Bolyai Farkas gyakran idézett szavai jutottak eszembe: „olyan igazság kell, amely nem szép, hanem megőriz”. Nos, feltételezhetően ennek az igazságnak a birtokában vannak azok, akik a szombati időutazás során újra átélhették diákságuk emlékeit, számba vehették azt a kutat, amelynek élteto forrásához az elmúlt hat évtized során jó volt odahajolni.

 

A hatvanéves találkozójukat ünneplő jócskán hetvenkedők félig megtöltötték az iskola dísztermét, ahol Enyedi Csaba orgonajátéka fogadta őket. Az 1953-54-es tanévben a Rangheţ Iosif kommunista hősre átkeresztelt Református Kollégiumban négy fiúosztály, két XI. és két X. végzett, mivel orosz mintára akkor kellett áttérni a tízosztályos oktatásra. Weszely Tibor, az egykori diák frissen végzett tanárként élhette meg a XI., majd a XII. osztályok visszaállítását – emlékezett az elismert Bolyai-kutató, s Nagy Győzővel, Marosvásárhely rendszerváltás utáni első polgármesterével együtt köszöntötték diáktársaikat. Ezt követően Bálint István, az iskola igazgatója számolt be a 2005-ben újra magyar tannyelvűvé vált tanintézmény szerkezetéről, tanárairól (110) és népes diákságáról (1167), akik 502 oklevelet szereztek az országos és nemzetközi versenyeken. „Az Igazságot jövök tanítani…” – idézte a 457 éves iskola névadójának szavait Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körének elnöke, aki felemelőnek nevezte az eseményt: 60 év után újra diákként venni számba azt a lelki, erkölcsi, emberi energiaforrást, amit az iskola jelentett. Ismertette a Baráti Kör céljait és megvalósításait, s a felújított iskolamúzeum meglátogatására hívta a találkozó résztvevőit. 

Aki tart iskolájához, megmarad diáknak élete végéig – vette számba Gáll József iskolalelkész azt a folyamatot, ahogy a ballagó véndiákból később öregdiák, majd diák lesz, s biztatásképpen beszámolt a Református Kollégium visszaépülésének folyamatáról. 

A betömött kutak helyett sikerült mindig újakat ásni, hasonlította az iskoláinkért folytatott küzdelmet Izsák népének kitartásához Csáki Károly református lelkész. Prédikációjában utalt arra, hogy az ötvenes években a tanárok száját is sokszor betömték, ahogy a főkapu alatt levő márványtáblákat is befele fordították, hogy elrejtsék az igazságot. Hallgatóságát jelképesen a meglévő kutak megóvására, újak ásására biztatta, hogy a következő nemzedékek tiszta forrásvizet ihassanak. 

Bár sok megpróbáltatáson mentek át, dr. Tőkés Béla nyugalmazott egyetemi tanár hatvan év távlatából a tanáraikkal, diáktársakkal kapcsolatos humoros történetek egész sorát idézte fel. Örömmel nyugtázta, hogy Weszely Tiborral, Csíky Boldizsárral, Kolozsvári Zoltánnal, Péterffy Árpáddal, Nagy Győzővel és sok más jeles személlyel végzett. Beszélt a Bolyai-szellemiségről, amely Négymenetes spirális erőtér című könyvének megírására késztette, ami a Floridában élő Bodor Miklós professzort is megérintette, aki évről évre ösztöndíjjal jutalmazza az iskola legjobb kémikusát. Dragomán Pál, Farczády Elek, Pálffy Antal, Kiss Elemér, Hajdú Lajos, Barabás Béla, Molnár József – sorolunk néhányat a tanárok közül, akiknek neve elhangzott a komolykásan vidám adomák kapcsán. És nem utolsósorban a Darvas Erzsébeté, akitől Tőkés professzor a Kis herceg egy fontos mondatát kapta ajándékba, amely egész tudományos tevékenységét meghatározta. 

Majd újra komolyra fordult a szó, amikor a találkozó résztvevői számba vették, hogy kik távoztak az élők sorából, és egypercnyi csenddel adóztak emléküknek. A négy osztály volt diákjai közel felének a neve mellé került már oda a kereszt. 

A XI. A osztályfőnöki órája, amelyet Balás Árpád tanár, váro-sunk műemlékeinek egyik kiváló ismerője tartott, azt bizonyította, hogy nem az évek száma dönti el, hogy ki meddig marad aktív a maga területén. Mint kiderült, Balás Árpád sok kedves emléket őriz: így például az ellenőrző könyvét a tanárok aláírásával, kicsengetési kártyákat, fényképeket régi találkozókról és sorolhatnánk a bemutatott dokumentumokat. Bár többen is sokszorosan kitüntetett, elismert emberek, Weszely Tibor szerint a legszebb emlék, amelyet őriz, egy 1954-es sportsiker. A középiskolások országos bajnokságának 4x100-as váltójában első helyen végzett a Brendus Ernő, Kolumbán Levente, Weszely Tibor és a másik osztályba járó Dobai Pista alkotta csapat. Diákcsínyek elevenedtek fel, elmondták, hogy Jenei Pityu kézállásban ment le a Rákóczi-lépcsőn, és minden tanár aláírását utánozni tudta, Csongvai Zsolt nyugalmazott székelyudvarhelyi idegsebész orvos a bentlakó diákok életének és csínytevéseinek a megírását hiányolta. Ugyanakkor köszönetet mondott Tőkés Béla professzornak, aki 400 szakcikkből álló tudományos munkásságánál is fontosabbnak tartja, hogy emlékeit, köztük a diákéveket is sikerült könyvében részletesen felidéznie. Fülpösi Jenőnek magyar szakos tanárként tört ketté az életútja, amikor egy provokatív feljelentés miatt kilenc év börtönbüntetést kapott. Fogságának történetét könyvben örökítette meg. Zavaros, nehéz időben vállalta a polgármesteri tisztséget Nagy Győző, de bevallása szerint nem bánta meg. A mikházi Lokodi Ferenc négy gyermekére és nyolc unokájára büszke, Csongvai Zsolt orvos pedig arra, hogy hosszú pályafutása után családja körében tölti a nyugdíjas éveket. Van, akinek ez nem adatik meg, Barabás István nyugalmazott vegyész gyermekei, unokái Amerikában, Óceániában élnek. Kolozsvári Zoltán bevallása szerint létével egyensúlyban nem a múltban él, hanem a jövőért próbál tenni a lehetőségek függvényében. Élete legnagyobb megvalósításának az általa megálmodott és vezetett kutatóintézet megmentését és fejlesztését tartja, s azt, hogy ma is évente több alkalommal hívják előadást tartani a világ minden tájára. Öt világrészről hozta haza a növényeket, s gondozza Erdély egyik legszebb magán botanikus kertjében, ami a hétvégeken a feltöltődést jelenti számára – válogattunk néhányat a vallomások közül, amelyeket az újratalálkozás öröme hatott át. S a szeretet az identitását visszanyerő iskola iránt, amely miközben várja a visszatérő öregdiákokat, új nemzedékeknek adja át a két Bolyai örökségét: „Tentamen és Appendix… útkeresés és megvalósítás”, „a reálpolitikus édesapa és a megalkuvásra képtelen fiú csodálatos, ritka ellentétének egysége alkotja – volt aligazgatójuk, Kozma Béla szerint – a Bolyai-szellemet”, olvasható az 55 éves találkozóra készült kártyán.