Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Tudják, hol van Vásárhelyen a II. Rákóczi Ferenc utca? Nem tudják! Mert ilyen nincs is. És Mihai Viteazul? Azt nem kell különösebben keresni. Az van. Virtuálisan azonban az előbbi is létezik. Ha elmennek a Bolyai utcában a b5 stúdióba, az ARTeast Alapítvány vezetője, Bartha József kiállításán láthatják. És a két uralkodó, Rákóczi illetve Mihai mellszobrának fotóját is. Ezek valóságosan is léteznek a városban. Az április 29-i tárlatnyitón ennél jóval többet is megtudtak a jelenlevők. Annál is inkább, mivel a kiállító művész és a vele beszélgető költő, Kovács András Ferenc igen alaposan körbejárta a rendhagyó rendezvény témáját, sajátosságait, kérdésfelvetését. Persze párbeszédük akármeddig folytatódhatott vola, kérdések továbbra is felmerülhettek volna, melyekről ugyancsak lehetett volna vitázni. Mert Bartha József, aki ezúttal nemcsak e kicsi, de magáról folyamatosan hallató kortársművészeti tér házigazdájaként ténykedett, hanem kiállítóként, kurátorként is egy személyben, rögtön a megnyitó elején el is árulta, kérdéseket kíván felvetni, nem válaszokat.
A témaválasztás és annak megjelenítése, kibontása nyilván provokatív, ezt a kiállítás plakátja, meghívója is eleve jelzi. Íme a címek: A kecske is, a káposzta is / Şi capra şi varza. Mişu és Feri harmadszor és utoljára / Mişu şi Feri a treia şi ultima oară. A barátságos mérkőzés folytatódik / Meciul amical continuă. Már ezeken is morgolódhatunk, vagy egyetértően bólogathatunk, aztán a látottak, hallottak tovább borzolhatták a kedélyeket, vagy megerősíthettek korábbi elképzelésünkben, meggyőződésünkben. A lényeg, hogy bármennyire objektíveknek mutatkozott mindaz, amivel találkozhattunk a kiállításon, semmiképp se kerülhette el a szubjektivitást. És bármennyire ötletes és egyben magától értetődő a koncepció, amelynek jegyében a rendezvényét Bartha József létrehozta, az is könnyen rámondható, hogy inkább prekoncepció, amit képpel, hanggal, látvánnyal próbál érvényesíteni. Érdekességéből ez mit se vesz el, de növelheti a néző, hallgató vitatkozókedvét.
A művész az utóbbi évek szoborállító gyakorlatából indul ki. Kérdéseit ennek alakulása, a politikumhoz való viszonya, az alkotókra illetve a közönségre kifejtett hatása, a helységképet alakító befolyása, a közvéleményre, a többség-kisebbségi viszonyra komolyan kiható visszhangja és több más hasonló jelenség szülte. Megkérdőjelezi, hogy ma még egyáltalán szükség van-e az emlékműszobrászatra, kell-e szobrokat állítani a történelmi személyiségeknek s amiket manapság avatnak, illőek-e, méltóak-e a jelenkorhoz. Ne folytassuk a kérdéseket, a kérdezés a teremben elhelyezett két képernyőn is zajlik. Tévés közvélemény-kutatásszerűen faggatják az utca emberét II. Rákóczi Ferencről illetve Mihai Viteazulról mellszobruk közelében s arról, hogy indokolt-e arcmásuk jelenléte Marosvásárhelyen. Egyiknek is, másiknak is jut egy készülék, amelyben folyamatosan játsszák le az aránylag rövid összeállítást. A felvételekből kiderül, a megszólalók elég keveset tudnak a két megmintázott személyiségről, s az a kevés is többnyire hibás. Ez eléggé lehangoló, sok mindenre lehet következtetni belőle, ugyanakkor arra is gondolhatunk, hogy vajon tényleg a valóságos köztudatot tükrözi-e. Mert lehet, hogy más időpontban, más interjúalanyok másképp mutatkoztak volna meg, s más, netalán kedvezőbb konklúziókat sugallnának. Azt se tudhatjuk, hogy az ötpercnyi montázst hány órányi felvételből vágták össze, s a vágáskor milyen szempontok érvényesültek. Szóval kérdés adódik bőven, a művésznek, aki munkáiban nem először alkalmazza a kuriózumként is figyelemfelkeltő szerepcserés megoldást, sikerült felpiszkálnia és remélhetőleg elgondolkoztatnia is a közönségét. Ettől függetlenül megeshet, hogy „a barátságos mérkőzés folytatódik”. Talán nem Mişuval és Ferivel, kérdés viszont, hogy megmarad-e a kecske, a káposzta, avagy mindkettő. Tény, hogy II. Rákóczi Ferenc utca egyelőre csak a b5 stúdió falára függesztett, két nevet furcsán egymásra vetített utcanévtáblán létezik városunkban.
De hát Kossuth Lajos utca sincs Marosvásárhelyen! Hogyne lenne?! Tudatunkban csakis az szerepel. Kérdéseinket viszont ez is tovább szaporítja.