2020. október 25., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Dr. Jacques Chêneau, francia egyetemi tanár április 21-én újból ide repült, hogy erdélyi szakembereknek tartson előadást.


84 éves korában, immár botra támaszkodva továbbra is fáradhatatlanul járja a világot, hogy az általa kidolgozott leghatékonyabb és legeredményesebb fűzővel kapcsolatos újdonságokat megismertesse. Dr. Jacques Chêneau, francia egyetemi tanár régi barátja az Ortoprofil cégnek, amelynek meghívására április 21-én újból ide repült, hogy erdélyi szakembereknek tartson előadást.

Az általa kifejlesztett fűzőt sok millió gerincferdüléses gyermek viseli világszerte, akiknek segít visszanyerni egészségüket vagy legalábbis elkerülni a nagyon költséges és nehéz műtétet, amivel a gerincnek a belső szervek működését is veszélyeztető ferdülése korrigálható. Chêneau professzor soha nem nyugszik és mindig talál valami javítani valót a korzetten, amit aztán megoszt azokkal is, akik készítik. Az idén már három országban járt, a pekingi egyetem tiszteletbeli professzorai közé választotta.

Az Ortoprofil cégnél havonta hetven korzettet készítenek – mondta a beszélgetés során Fodor István, a cég gyártási igazgatója. Ennél sokkal több kellene, mivel Románia e téren is listavezető Európában, nálunk van ugyanis a legtöbb gerincferdüléses, szkoliózisos gyermek. Ha tudatosulna a szülőkben, iskolaorvosokban, pedagógusokban, hogy az idejében fölfedezett elváltozás a fűzővel javítható, akkor kevesebb lenne a felnőttkori gerincproblémák száma.

Az Ortoprofil szakemberei ezt szeretnék elérni azokkal a vizsgálatokkal, amelyek során Románia öt nagyvárosában 1800 diákot szűrtek, akik közül 850-nél fedezték fel a gerincferdülés, vagy a talp boltozatának valamilyen problémáját, s megyénkben száz gyermeket irányítottak szakorvoshoz.

A szkoliózis, azaz a gerinc tengelyének az elferdülése ma is a titokzatos kórfolyamatok közé tartozik. Oka, amint Chêneau professzor kérdésünkre megerősítette, továbbra is ismeretlen. Amit tudnak, hogy elsősorban a kamaszkorú lánykákat érinti, akiknél nagyon fontos, hogy idejében felfedezzék, s ha szükséges, fűzőt kapjanak.

Ami pedig az újdonságokat illeti, a könnyű műanyagból készült fűzőt úgy kell elkészíteni, hogy a görbületekkel ellenkező oldalon több szabad kitérési helyet hagyjanak, amit a görbületre gyakorolt nyomás hatására a lágyszövet kitölt. Másrészt, ha a gyermek kinövi a fűzőt, el lehet vágni, és kis hidakkal átkötve a két darabot át lehet alakítani, ahelyett, hogy egy új, költséges fűzőt készítenének. A Chêneau-korzettek előállításánál az a cél, hogy minél kevesebb testrészt takarjanak el, hogy viszonylag könnyen lehessen viselni – tolmácsolta a professzor szavait dr. Babai Lucian orvos.

A gerincdeformitások javításának fontosságát felismerve az egészségügyi tárca úgy döntött, hogy az idén átfogó felmérést indítanak, s az országos kampány keretében 45.000 gyermeket vizsgálnak meg, köztük közel 8.000-t megyénkben – hangzott el a sajtótájékoztatón.