2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: Vajda György


Csütörtök délelőtt a marosvásárhelyi Sportcsarnok előtti téren ünnepélyes keretek között átadták azokat a sürgősségi rohammentő-autókat, amelyeket az Erdély központú Közösségi Fejlesztési Egyesület pályázata alapján a Regionális Operatív Program keretén belül uniós támogatással vásároltak a térséghez tartozó hat megyének. 
A sürgősségi ellátás korszerűsítésére három szakaszban pályázott az említett régió. Az unió által támogatott beruházásnak köszönhetően az első gépkocsikat, felszereléseket 2010-ben vehették át, 2014. június 26-án zárul a 2011-ben kezdődött finanszírozási időszak, amelynek gyakorlati megvalósulásaként a tegnap adták át a járművek kulcsait a megyei vészhelyzeti felügyelőségek képviselőinek. Azt is megtudtuk, hogy még az idén egy következő pályázat is indul, amelyre beneveznek nyolc darab 4x4-es meghajtású vízi és lánctalpas mentőjármű megvásárlása céljából az említett megyék számára. 
A műszaki adatok szerint a projekt értéke 21 millió lej volt, amiből 16 millió vissza nem térítendő támogatás. A pénzből Fehér, Brassó, Kovászna, Hargita, Maros és Szeben megyének 16 B2 típusú 4x4-es meghajtású elsősegélynyújtó mentőautót, négy 4x2-es meghajtásút, két intenzív terápiára alkalmas C típusú mentőautót, huszonkét vízzel és habbal dolgozó terepjárművet és négy nagy kapacitású terepjárművet vásároltak. A Mitsubishi márkájú kis gépkocsikat, valamint a két nagyjárművet hőérzékelő és éjjellátó kamerákkal is felszerelték, ugyanakkor a felvételeket azonnal továbbítani tudják műhold segítségével a sürgősségi központba. A szakemberek kiszámították, hogy az új járművek révén a bevetési idő tűzoltás esetén vidéken 23,18 percről 21,32-re, városon 10 percről 8,42 percre csökken átlagosan, míg a mentőautók vidéken 16,09 perc helyett 13,57, városon pedig 5,49 helyett 4,40 perc alatt jutnak el a helyszínre. 
A program a gépkocsik vásárlása mellett lehetővé tette azt is, hogy a hat megyéből 516 szakembert képezzenek ki a járművek hatékony használatára. 
Az átadási ünnepségen sorban Ovidiu Dancu, a megyei tanács alelnöke, Marcel Opriş tábornok, a különleges távközlési szolgálat vezetője, Nisan Viorel tábornok, az Országos Vészhelyzeti Felügyelőség helyettes főfelügyelője, Viorel Oprea, Maros megye alprefektusa, Ciprian Dobre, a Maros Megyei Tanács elnöke szólalt fel. Mindannyian hangsúlyozták, hogy amellett, hogy csökken a bevetési idő, a rohammentő-szolgálatosok számára biztonságot nyújtanak a járművek, és az ellátást is pontosabban végezhetik el, ami jelentősen megnöveli a bajbajutott túlélési esélyeit. Sajnálatos módon nem hangzott el Lokodi Edit 
Emőke neve, akinek az elnöksége alatt indult mindkét terv. 
A beszédeket követően a hat megye vészhelyzeti felügyelőségeinek vezetői átvehették a járművek kulcsait, majd sorra ismertették az autók műszaki paramétereit és felszereltségét. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató