Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt…
„Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt” – csendült fel a dal 27 citera kíséretében július 28-án délután az erdőcsinádi kultúrotthonban, a III. erdőcsinádi citeratábor záróünnepségén.
„Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt” – csendült fel a dal 27 citera kíséretében július 28-án délután az erdőcsinádi kultúrotthonban, a III. erdőcsinádi citeratábor záróünnepségén. És bátran állíthatjuk, hogy valóban jó helyen volt ott az a 27 résztvevő, aki egy hétig a citerázást választotta más izgalmas nyári program helyett. Az immár hagyománnyá vált táborban (amit a Maros megyei EMKE szervezett), ahogy a táborszervező Fazakas Ildikó is mondta, első évben csak egy családias hétfős csapat indult el e régi népi hangszer felelevenítésének útján, a tavaly 19-re, az idén pedig már 26-ra nőtt a citerázók száma.
Mezősámsondról, Marosvásárhelyről és Erdőcsinádról érkeztek a táborba, ahol a zene közösségformáló ereje egy nagy családdá kovácsolta a csapatot, hiszen kicsik és nagyok együtt zenéltek Bőr-Hunyadi Gyula lelkes irányításával. Három csoportban (kezdő, közép- és haladó csoport) délelőtt és délután folyt az oktatás, unatkozni senkinek nem volt ideje, mert Moldován Emese, Fazakas Júlia és Oláh Andrea kézműves-foglalkozásokkal, játékokkal tették hangulatossá a citerázók szabad idejét, Dósa Attila pedig néptáncot oktatott a táborozóknak. Felejthetetlen élmény volt mindenkinek a tábortűz ropogása és a messze csengő közös éneklés Füzesi Albert erdőcsinádi szőlősében, ahova a néptáncművész szeretettel hívta és vendégelte meg a táborozó csapatot. Azonban a napi intenzív munkához energia is kellett, így nem hagyhatjuk ki a csengőszót, ami naponta háromszor pillanatok alatt gyűjtötte össze a gyerekeket, felnőtteket a gondosan megterített asztal köré, ahol Póli néni finomabbnál finomabb ételei várták a vidám társaságot.
A záróünnepségre való készülés izgalmában észre sem vettük, hogy elrepült a hét, mindenki szerette volna megmutatni, mennyit is tanult a táborban. A műsort az erdőcsinádi tánccsoport nyitotta meg, őket követték a táborozó citerások kezdő, közép- és haladó csoportjai. Sándor Vilmos citerakészítő villantotta meg a közönség előtt azt a citerajátékot, amit, gondolom, minden táborlakó csodálva hallgatott, és titokban feltettük a kérdést: vajon mi fogunk valaha így citerázni? Záróakkordként a mezősámsondi hagyományőrző citeracsoport dalai zengték be a termet.
Ez a hét a bizonyítéka annak, hogy a citera révén nemcsak zenét tanult emberek tudnak sikereket elérni, hanem azok is, akik kevés zeneelméleti ismerettel rendelkeznek, hiszen a megfelelő módszerek segítségével egy-egy egyszerűbb dallam néhány óra alatt elsajátítható, ha örömmel és szívből zenélünk. Kodály Zoltán szavaival élve: „Nem lehet egészen boldog ember az, akinek nem öröm a zene, erre azonban tanítani kell az emberiséget”. Ezért hát nem marad más hátra, mint hogy mi, táborlakók megköszönjük a tanítást és a tábor megálmodójának a lehetőséget, hogy a citerázás örömet lophat mindennapjainkba.
Kiss Anikó
