Ünnepség és huszárbál az első győztes csata emlékére

Október 27-én, szombaton a marossárpataki Mátyás-huszárok

tizenharmadik alkalommal rendeztek emlékün- nepséggel egybekötött huszárbált az első győztes marossárpataki csata emlékére. Az ünnepség huszárfelvonulással kezdődött, koszorúzással folytatódott, majd reggelig tartó huszárbállal zárult. A táncmulatságon közel kétszázan nótáztak, táncoltak.

Megemlékezés, koszorúzás a szoborparkban

A megjelent huszárcsapatok, meghívott vendégek – néhány helyi hagyományőrző jelenlétében – a település történelmi szoborparkjában emlékeztek meg az 1848–49-es szabadságharc első győztes csatájáról, amely Marossárpatak határában zajlott 170 évvel ezelőtt. A szobornál Miholcsa József huszár alezredes mondott beszédet, kifejtve: A sebesült huszár számunkra örökre példakép marad. „A szobor egy olyan névtelen személyről, hősről volt megmintázva, aki az elvesztett szabadságharcot követően igencsak nehéz döntés előtt állt: lője le a lovát vagy sem, vállalja-e a nehéz fogságot vagy meneküljön… Szemere Bertalan, az akkori külügyminiszter huszárokról szóló írásában van két sor, amely meghatározza identitásunkat: amíg a huszár él, addig ő bízik, Magyarország el nem veszhet! Én bízom abban, hogy népünknek, nemzetünknek van még jövője, s ebben hinni kell!” – hangsúlyozta a szobor megalkotója.

Ezt követően, a levert szabadságharcra emlékeztető Sebesült huszár szobornál koszorúztak az eseményen megjelent huszárcsapatok, illetve a település parlamenti képviselője, Biró Zsolt, majd a Székely himnusz közös eléneklésére került sor.

Ünnepi beszédek, kulturális műsor

Este nyolc órakor kezdődött a huszárbál a település sportcsarnokában. Ízlésesen megterített asztalok, valódi népzene várta a vendégeket, akiknek nagy része egyenruhában, díszmagyarban vagy népviseletben érkezett, de azok is szívesen látott vendégek voltak, akik nem a javasolt öltözetben jelentek meg. A zártkörű rendezvényen csak meghívóval lehetett részt venni, viszont a szervezők egyetlen kérést sem utasítottak vissza. A bálon számos székelyföldi huszárcsapat vett részt, legtávolabbról a bihardiószegi Széchenyi István hagyományőrző csoport tagjai érkeztek, Kiss József Géza huszárkapitány vezetésével.

A nyitótáncot megelőzően, a szervezők nevében Miholcsa József huszár alezredes köszöntötte a vendégeket, majd a bál védnökének, dr. Filep Kálmán Csabának adta át a szót. Az egykori állatorvos elmondta, hogy a hagyományőrzés vállalása ma egy életmód, ami beépül az ember létezésébe. A huszárhagyományok őrzése pedig még összetettebb, mert az elmaradhatatlan társról, a lóról is kell gondoskodni. „Melyik hasznosabb, melyik érdemesebb? – tette fel a kérdést ünnepi beszédében dr. Filep Csaba. A korral, a divattal haladni, vagy elődeink életvitelét tiszteletben tartva megtartani minden jót, és még több magyar nemzeti értéket teremteni? A székely magyarabb kell legyen a magyarnál, a magyar székelyebb a székelynél, mert csak így lehetünk virágzó nemzet határon belül és kívül… A bál szerepe a társadalmi viselkedésforma fenntartása, a viselkedési illem betartása, baráti találkozások, kapcsolatok kialakulása, a hagyományok fenntartása” – mutatott rá a bál védnöke.

Berekméri Réka, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum tanulója két népdalt adott elő, majd közönség elé lépett a marossárpataki Székely János hagyományőrző tánccsoport, bemutatva a helyi táncrendet. A csoportvezető Módi Attila arról sem feledkezett meg, hogy felkérje az egybegyűlteket egyperces csenddel tisztelegni a közelmúltban elhunyt helyi néptáncos, nótafa Marton István emlékére.

Minőségi italok, finom vacsora, kiváló hangulat

A vendégek megkóstolhatták, dicsérő jelzőkkel illethették a helyi Antalfi Zoltán, valamint a nyárádszentsimoni Csipán Csaba vállalkozók minőségi szilvapálinkáját. Vacsorára a marossárpataki táncoslányok ízletes pörköltet szolgáltak fel, amit finom borral lehetett leöblíteni. Éjfélkor, az elmúlt évekhez hasonlóan, bálkirálynőt választottak. A megjelent huszárcsapatok vezetőinek döntése alapján a legszebb virágcsokrot Bokor Tünde Júlia kapta, a kapott szavazatok alapján a két udvarhölgy Szilágyi Imola és Szabó Zselyke lett. A bál kiváló hangulatban zajlott, Gondos János és Barabási László népzenészeket a huszárok népi zenekara segítette, a világi zene szempontjából Csekme Attila billentyűs és társa ezúttal is kitettek magukért.

A tombolasorsolás idén sem maradt el, számos díjat lehetett nyerni, amit a bál támogatói, illetve résztvevői ajánlottak fel. A minőségi italok, különböző ajándéktárgyak mellett két nyúl és egy liba is gazdára talált. A tánc mellett idén is fontos szerepet kapott a közös nótázás. A huszárok és „civilek”, hatalmas kört formálva, népdalokat, katonadalokat énekeltek. 

A hajnali kóstolót követően reggelig folytatódott a mulatság. A huszárbál főtámogatója a Marossárpatakért Egyesület volt, a bál főszervezője, mindenese pedig idén is Váradi Csaba huszárhadnagy, akit marossárpataki huszártársai segítettek a munkában. További támogatók: a marossárpataki önkormányzata, a Kovács-pékség, a Fehér Ló panzió, Vass Levente parlamenti képviselő, Kluzsán Attila, Albert Attila, Szaknyíri Csaba, Tolvaly Ferenc. 

Miholcsa József szobrászművész, hagyományőrző huszár alezredes:

„Ne feledjük: a huszár fogalmát, mintáját mi adtuk a világnak: a gyönyörű viseletet, a katonai kiképzést, a harcmodort. Rákóczi szabadságharcának leverése után a száműzöttekből alakult a lengyel és az orosz huszárság. Akik Nyugatra menekültek, a francia, angol, sőt az amerikai huszárságot, katonai könnyűlovasságot hozták létre. Akik itthon maradtak, azok az osztrák, orosz és német huszárságnak voltak a megalapozói. A huszár, az nem csupán egy »katonai fegyvernem«, nem csupán egy foglalkozás, a huszár: emberi létforma, a huszárság életmód. A természetközelség, az állatait gondozó ember életformája bátor, gerinces, jellemes, egészséges, küzdőképes embert alakít ki.”

Biró Zsolt, parlamenti képviselő:

„Egy ilyen alkalom nem csak a kikapcsolódást szolgálja. Egyszerre emlékezünk hőseinkre, ápoljuk kultúránkat, értékeinket, hagyományainkat. Mindez így együtt hatványozottan erősíti bennünk a közösségi tudatot, összetartozásunkat, magyarságunkat. Marossárpatakon ilyenkor találkozik a történelem és a hagyományőrzés, örömmel veszek részt évről évre az eseményen, és bízom benne, hogy hosszú élete lesz még a sárpataki bálozásnak, hiszen már hagyományosnak tekinthető az október végi ünnep. Itt a történelmi szoborpark szomszédságában valósággal magunkba szívhatjuk a történelmet, múltunkat, és ez erőt ad a jövőnk tervezéséhez is.”