2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tusk: óvatosan kell megközelíteni az EU intézményi reformjának kérdését

  • 2016-09-13 15:23:29

Óvatosan kell megközelíteni az Európai Unió (EU) intézményi reformjának kérdését, annál is inkább, mert nem ismerjük a visegrádi csoport javaslatának részleteit.

Óvatosan kell megközelíteni az Európai Unió (EU) intézményi reformjának kérdését, annál is inkább, mert nem ismerjük a visegrádi csoport javaslatának részleteit – jelentette ki kedden Varsóban Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, miután Beata Szydlo lengyel kormányfővel tárgyalt.
Donald Tusk, aki az utóbbi napokban az uniós tagállamok vezetőinek pénteki pozsonyi informális értekezletét megelőzően több európai fővárosban egyeztet, a varsói megbeszélés után elmondta: a lengyel miniszterelnök arról tájékoztatta őt – anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna ˜, hogy a visegrádi országcsoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – V4) Pozsonyban várhatóan közös állásponttal lép fel, amelyben az EU-ban végrehajtandó reformokra tesznek javaslatot. „A fantáziám, és gondolom, tudásom és képességeim is elegendőek ahhoz, hogy megmondhassam: egyáltalán nem biztos, hogy az uniós alapszerződések megváltoztatása jót tenne Lengyelországnak” – jelentette ki Tusk, aki korábban lengyel miniszterelnök volt. Hozzátette: „az összes destabilizációs, forradalmi ötlet inkább árthat” Varsónak. Közlése szerint Tusk a találkozón „arra próbálta rábeszélni” Szydlót, hogy kormánya „úgy tekintsen Európára, mint amely közös gondozásra méltó, nem pedig támadásokra vagy kétségbevonásra”. Úgy értékelte: Pozsonyban „bizonyára ötletek és érzelmek” is hangot kapnak, a legfontosabb azonban az, hogy „Lengyelország ne csatlakozzon azokhoz, akik ma meg akarják bolygatni a közös európai hajót”. „Stabil, erős és lehetőleg egységes Európára van szükségünk” – hangsúlyozta Tusk.
Mint mondta, szeretné, hogy Pozsonyban az uniós tagállamok „gyakorlati megoldásokat javasoljanak, amelyek megerősítik, nem pedig gyengítik az EU-t”. Az európai válságokra – köztük a migrációs válságra, valamint a brit EU-kilépésről (Brexit) döntő népszavazásra – utalva az Európai Tanács elnöke úgy értékelte: Európa ma „politikailag kevésbé stabil”, ezért „támogatásra és konstruktív lépésekre” van szükség, azonban „nem mindig ennek vagyunk a tanúi”.
Tusk nyilatkozata előtt a lengyel kormányszóvivő, Rafal Bochenek is arról tájékoztatta a sajtót, hogy Beata Szydlo „a visegrádi négyekkel folytatott egyeztetések során kidolgozott” álláspontot ismertette Tuskkal. Bochenek megerősítette: a lengyel kormány álláspontja az, hogy az EU jelenleg változásokra szorul, és a pozsonyi csúcs „az első impulzus kell hogy legyen az erre irányuló úton”. „A passzivitás, a tagállamok társadalmaira való odafigyelés hiánya volt az, ami egyebek között a Brexitet eredményezte” – értékelte a kormányszóvivő.
A júliusban kezdődött lengyel soros V4-elnökség alatt a visegrádi országcsoport három alkalommal tartott kormányfői szintű egyeztetést az EU jövőjéről. Erre utoljára a múlt heti krynicai nemzetközi gazdasági fórumon került sor. Az országcsoport mind a négy miniszterelnöke az utóbbi időben többször is úgy nyilatkozott, hogy Pozsonyban kompromisszumos megoldások keresésére kell összpontosítani, elsősorban a biztonsági kérdésekben, ezen belül a migrációs válság kezelésében, valamint a közös uniós piac fejlesztését illetően.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató