2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A trianoni békeszerződésről Barabás Miklós, a Bolyai líceum történelemtanára tartott rövid előadást. 

Fotó: Mózes Edith


Annak a nemzetnek, amely elfeledi a múltját, ingatag a jelene és bizonytalan a jövője. Aki nem tudja meghatározni, honnan jött, nem tudja meghatározni azt sem, hogy hová tart. Akinek nincs nemzeti öntudata, emberi méltóságtudata, az a legkiszolgáltatottabb – hangsúlyozta Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke.
Szombaton a Bolyai téri unitárius templom udvarán, az összetartozás almafája mellett tartott emlékező ünnepségre Nagy László unitárius lelkész mondott áldást, ezt követte Cseh Gábor, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei elnökének köszöntőbeszéde. A trianoni békeszerződésről Barabás Miklós, a Bolyai líceum történelemtanára tartott rövid előadást. Fellépett Ritziu Ilka Krisztina és Kilyén Ilka színművész, valamint a maros-szentgyörgyi Szent Cecília együttes Simon Kinga vezetésével.
A megemlékezés a székely és a magyar himnusz eléneklésével, illetve koszorúzással ért véget. A műsorvezető Kilyén Ilka volt.
Cseh Gábor kijelentette: „Jelenünk a múltban gyökerezik, és jelenünkre épül a jövő. Ugyan átgázolt rajtunk a történelem, de úgy gondolom, az igazságtalan trianoni békeszerződésből kiinduló, de előremutató, nemzettudatunkat megerősítő, az összetartozás tudatát és a szolidaritás érzését kifejező ez a megemlékezés. (…) A múltat nem tudjuk megváltoztatni, de a jövőt igen! A magyar jövőnk itt, Marosvásárhelyen talán már holnap elkezdődhet”. 
 
„Emlékezni kell, de nem szabad sírni, tenni kell azért, hogy megváltozzon az erdélyi magyarság élete” 
A Népújság kérdésére, hogy miért fontos évről évre megemlékezni Trianonról, Nagy László unitárius lelkész a következőket válaszolta: A trianoni diktátum után 39 esztendővel születtem, és nagyon sok idő elteltével ismertem meg az 1920. június 4-i történetet. Úgy érzem, minden szülőnek és minden nevelőnek, tanítónak kötelessége lenne ennek a napnak a történetét ismertetni minden gyermekkel, minden diákkal, annál is inkább, mivel minden nemzetnek, minden nemzet gyermekének kötelessége ismerni a történelmet. 
Ez a nap számomra nem elsősorban fájdalmat és kétségbeesést jelent, nem a magamba zárkózásnak a napja ez, hanem éppen ez a nap kell erőt adjon minden ember számára. Hiába ülünk le és hiába várjuk, hogy a sült galamb a szájunkba repüljön, tenni kell azért, hogy megváltozzanak a dolgok. Természetesen nem határmódosításra gondolok, hanem azt akarom, hogy minden magyar ember ott, ahol született, ahol él, ahol magának otthont teremtett, emberi módon tudja megélni a családi, szakmai életét, ne legyenek megszorítások, nyomorgattatások, mindenki békességben és szabadságban tudjon élni és létezni. Trianon engem erre figyelmeztet. Ezt akarom minden gyermeknek, minden fiatalnak elmondani: emlékezni kell, de nem szabad sírni, tenni kell azért, hogy megváltozzon az erdélyi magyarság élete. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató