2019. december 12., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően a házigazda dél-koreai csapat elleni győzelemmel kezdte vasárnap a Kvangdzsuban zajló világbajnokság csoportküzdelmeit. Bíró Attila együttese 64-0-s sikerével a sportág történetének legnagyobb arányú győzelmét aratta: az eddigi rekordot Jugoszlávia tartotta, amely az 1985-ös Universiadén 62-0-ra ütötte ki Guatemalát.

Azt már a torna előtt tudni lehetett, hogy a dél-koreaiaknak semmi esélyünk sincs, ugyanakkor egészen szürreális volt látni, hogy a házigazdák még a folyamatos középkezdések után sem képesek nemhogy lövőhelyzetbe kerülni, de még előre haladni sem. A teljesen komolytalan összecsapást jól jellemzi, hogy kétszer is a saját térfeléről lőtt gólt a magyar csapat, sőt, még Gangl Edina és Magyari Alda is próbálkozhatott a kapuból. A mérkőzés „legjobbja” a rendkívül barátságos közönség volt, amely minden magyar gólnak tapsolt, és lelkesen buzdította honfitársait.

A magyarok legeredményesebb játékosa Parkes Rebecca volt 11 góllal.

 „Nem tudtuk a világcsúcsot, sőt, azt sem mondtam a játékosoknak, hogy minél több gólt kell lőni. Annyit kértem, hogy ússzuk meg sérülés nélkül, és legyen ez egy bemelegítés a most következő konditermi edzésre. Engem is meglepetésként ért, hogy ilyen gyenge az ellenfél, de megadtuk azt a tiszteletet, hogy nem szórakoztunk, vagy bohóckodtunk. Így is azonban ötven százalék alatt fizikai teljesítménnyel lőttünk ennyi gólt. Ez volt életem leghosszabb mérkőzése, egyben a legunalmasabb is” – mondta a találkozót követően a szövetségi kapitány.

A magyar csapat a második mérkőzésén is nyert: Bíró Attila együttese kedden Kanadát győzte le 15-14-re. A magyarok ma az olimpiai bronzérmes oroszokkal csapnak össze a csoportelsőségért. 

Fotó: MTI


Két siker a férfiaknál is

Könnyed győzelemmel rajtolt el a magyar férfivízilabda-válogatott is a világbajnokságon, az első ellenfél Új-Zélandot húsz góllal múlták felül. A nőkhöz hasonlóan a második csoportmérkőzésen már sokkal nehezebb feladat jutott az alakulatnak, amelyet azonban ugyancsak sikerült megoldani, és megszerezni a második győzelmet is. Ennek köszönhetően várhatóan a kvartett első helyéről kvalifikál majd az alakulat.

Eredményjelző

Férfivízilabda-vb:
* A csoport, 1. forduló: Szerbia – Montenegró 10-10, Dél-Korea – Görögország 3-26; 
* B csoport, 1. forduló: Egyesült Államok – Kazahsztán 16-7, Horvátország – Ausztrália 14-4; 2. forduló: Ausztrália – Kazahsztán 17-8, Egyesült Államok – Horvátország 7-17;
* C csoport, 1. forduló: Dél-Afrika – Spanyolország 3-23, Új-Zéland – Magyarország 4-24; 2. forduló: Magyarország – Spanyolország 13-11, Dél-Afrika – Új-Zéland 8-8;
* D csoport, 1. forduló: Brazília – Olaszország 5-14, Németország – Japán 9-9; 2. forduló: Olaszország – Japán 9-7, Németország – Brazília 15-8. 
Női vízilabda-vb:
* A csoport, 1. forduló: Hollandia – Dél-Afrika 33-0, Egyesült Államok – Új-Zéland 22-3; 2. forduló: Egyesült Államok – Hollandia 12-9, Dél-Afrika – Új-Zéland 4-17;
* B csoport, 1. forduló: Magyarország – Koreai Köztársaság 64-0, Oroszország – Kanada 18-10; 2. forduló: Magyarország – Kanada 15-14, Oroszország – Koreai Köztársaság 30-1;
* C csoport, 1. forduló: Kazahsztán – Kuba 9-6, Spanyolország – Görögország 14-4; 2. forduló: Spanyolország – Kazahsztán 18-6, Kuba – Görögország 4-20;
* D csoport, 1. forduló: Kína – Japán 8-6, Olaszország – Ausztrália 10-9; 2. forduló: Ausztrália – Kína 14-12, Japán – Olaszország 9-7.