Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Igen, otthonunkból, vagy szüleink, nagyszüleink, felmenőink otthonából, azoknak díszes, szembeötlő helyeiről vagy rejtett zugaiból, nehezen mozgatható, régi fiókok mélyéből, ki tudja, honnan: megfakult levelek, fényüket vesztett fotók, gyűrött iratok, dokumentumok, megsárgult oklevelek, rongyossá olvasott kötetek, vászon- és szövetfoszlányok, reszketeg írású naplólapok, egykori használati és dísztárgyak, kitüntetések és még sok-sok egyéb, amit a család megőrzött az emlékezet ébren tartása, a feledés lelassítása reményében. Egy tartásos, szép könyvben, a Múltból jövendőt című, nemrég megjelent kötetben találkozhatunk velük, pontosabban a fényképükkel és a hozzájuk fűzött gondolatokkal, tudnivalókkal. Történelem ez? Hogyne lenne, még ha a Szekeres Attila szerkesztette érdekes kiadvány 37 írása együtt véve is csupán picinyke szilánkja a történettudomány hatalmas egészének. De egyéni, kisközösségi, sőt nemzetiségi, nemzeti szinten is ezek a tudományos szempontból jelentéktelennek tűnő, emberléptékű dolgok képesek igazán táplálni történelmi tudatunkat. Jól gondolta a könyv ötletgazdája, az azt megjelentető Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének tiszteletbeli elnöke, Galbács Pál, hogy szükség van egy ilyen kötetre is, és ennek jelentőségét újságíró kollégái is felismerik, ötletét felkarolják. „Harminchét újság-író, író válaszolt megkeresésünkre, nemcsak a Kárpát-medencéből, hanem a Székelyföldről a Hawaii-szigetekre, Ausztriába, Németországba, a Partiumból Ausztráliába, Kárpátaljáról Kanadába sodródott kollégánk is” – írja Tegnapról holnapra alcímű előszavában a könyvszerkesztő. Abban is reménykedik, hogy a Kárpát-medencei magyarság évszázados szétszabdaltságát, hányattatását és identitásőrző elszántságát felmutató könyv múltunk felidézése mellett ösztönzést is ad az olvasóknak, hogy ők is kutassanak fel hasonló családi „tárgyi emlékeket, írott és képi forrásokat, szellemi hagyományokat a maguk és utódaik gyarapodására”. Bízik abban, hogy „a közölt történetekből tisztán leszűrődik, nekünk, magyaroknak, bárhova is vetett a sors, közös nyelvünkön kívül közös a múltunk is. Nemcsak nyelvében él a nemzet, hanem történelmében is. A múltat ismernünk kell, meg kell értenünk, belőle erőt kell merítenünk, és a mában élve érdemes a jövőbe tekintenünk.”
Néhány véletlenszerűen kiemelt íráscím talán még inkább felkelti az érdeklődést a könyv iránt. Ilyenekből szemelgethetünk: Ojtoznál maradt a lába, Díszlépés és pofaszakáll, Altorjától Isonzón át Clevelandig, Felmenők és elmenők, Hawaii Trianonja, Mesélő katonaláda, Zsigmondok világégései, Lágerügyelet, Hazajöttem kabátujjban, (Ön)gyilkosság Dél-Erdélyben, Bevagonírozásra várva. De igazságtalan az ilyenszerű kiemelés, hiszen mindenik emléktárgy és a hozzájuk kapcsolódó sztori, önvallomás érdekes, elgondolkodtató vagy megható, lélekből jön és lélekhez szól, anélkül hogy az olcsó érzelgősség ingoványába süllyedne. És szélsőségektől is mentes, amit a szolidan elegáns borító is sugall, noha tudjuk, hogy tervezője a kihegyezett tollú, kiváló vajdasági karikaturista, Léphaft Pál.