Többen, mint bármikor

Ariadnae XXVII

Színvarázs… Egy szóba tömörítve talán így jellemezhető legtalálóbban az a hatás, amivel az Ariadnae XXVII lenyűgöz a marosvásárhelyi Art Nouveau Galériában. Arisztokratikus, királynői elegancia és karneváli harsányság, klasszikus visszafogottság és élénk, fauve-os kolorit, rusztikus egyszerűség és digitális jelhalmozás, hagyományos formavilág és formabontó sokféleség, bioform vonalvezetés és geometrikus építkezés, monumentális szemlélet és minitextiles leleményhalmaz… Hosszasan lehetne sorolni azokat a sajátosságokat, amelyek egymást tagadva, egymást kiegészítve, egymással dialogizálva teremtenek mozaikszerűségében is jó hangulatot és lélekerősítő harmóniát a Kultúrpalota felújítása miatt továbbra is lepel mögé kényszerült termekben. Még soha nem jelentkezett egyszerre ennyi textilművész ezen a vásárhelyi seregszemlén, és alkotásaikból sem láthattunk még egy helyen ilyen sokat, mint most.

Fotó: Bálint Zsigmond

11 város, illetve megye 82 alkotójának közel 120 műve kölcsönöz valóban országos jelleget a rendezvénynek, azt sugallva, hogy érdemes lenne szorgalmazni a további nyitást, megszólítani határon túli potenciális kiállítókat is. Tartalékok persze romániai szinten is bőven akadnának. Igaz viszont, hogy a kiállítótér ennél aligha bírna el többet. De az, hogy idén ilyen népes benevezésről beszélhetünk, azt is tudatosítja, hogy a gondos, következetes szervezés meghozza gyümölcsét. Marosvásárhely legrégebbi és legrangosabb szakágazati tárlata több mint egy negyedszázad teltével sem mutatja a kifáradás jeleit. Talán a kezdeményező Nagy Dalma és lelkes textilművész segítői sem gondolták az 1996-os induláskor, hogy ilyen népszerűvé válik az Ariadnae. Vonzereje, tekintélye kétségtelen. Mesterek és tanítványok találkozására, nemzedékek ösztönző párbeszédére nyújt alkalmat. Az idei számbeli növekedés és színbeli, stilisztikai gyarapodás például annak is köszönhető, hogy a bukaresti művészeti egyetem tanára, a marosvásárhelyi művészeti középiskola egykori végzettje, Orbán Anna Mária textilművész húsz hallgatóját is bekapcsolta az eseménybe. A temesváriak esetében már az elejétől bevált ez a gyakorlat, ugyanígy a most távol maradt nagyváradiak is megtapasztalhatták a generációs együttműködés előnyeit. De hogyne lenne üdítő, biztató egy ilyen tárlat, amelynek szereplői között olyanok is vannak, akik még meg sem születtek, amikor a kiállítássorozatot az itteniek útjára indították?!

Szerencsés névadás volt, ígéretes csillagzat vezérelte őket. Az ókori krétai királylány, Ariadné legendája, és a végtelen aranyfonal, amit kedvesének, Thészeusznak adott, hogy azt követve, Minótaurosz legyőzése után kitaláljon a föld alatti labirintusból, jó szimbólumnak bizonyult a marosvásárhelyi tárlat számára. A textilművészet lényegét is jelképző fonalas foglalatosság és önkifejezés mellett a görög mítosz mindazt az érzelmi töltetet, sorsbeli és életviteli attribútumot képviseli, ami nem csak Ariadné sajátja volt, hanem a mindenkori lányoké, asszonyoké s így a mai textilművésznőké is. Fölösleges hangsúlyoznom, hogy a honi textilesek közösségét majdnem teljes egészében nők alkotják. Ezen a kiállításon is csupán három a férfiú. Ami azt is eleve sejteti, hogy érzelemben, érzékenységben, szépérzékben, lírai hangvételben a szokásosnál is gazdagabb a válogatás.  Érzelgősnek azonban nem nevezhető. A bensőséges otthonosság, a tetszeni akarás, ami itt-ott tetten érhető, a borzalmakkal terhelt, állandó fenyegetettség és válsághelyzet közepette tengődő mai világban nyugtatóan, derűt keltőn hat a szemlélőre.

Mintha a megszokottnál kevesebb kísérletezéssel találkoznánk a mostani textiles seregszemlén, de kellő egyensúly mutatkozik mindenben. Egyaránt megragadhat a munkákat meghatározó gondolat és/vagy dekorativitás, egyformán eltűnődhetünk a méretes kárpitokon és az inventív minitextil alkotásokon, éppúgy felkeltheti a figyelmet a tradicionális anyaghasználat és technika, mint az ötletes újdonságok alkalmazása. Ez alkalommal kevesebb az installáció, kevéssé észlelhető a tárlaton a meghökkentés szándéka, azon viszont csodálkozhatunk, milyen elenyésző a kiállításon a divatkreációs próbálkozások súlya. Annál több a műfaji keveredés, a vegyes technikai megoldás, akár a művészeti hagyományok, akár a tudományok irányából közelítenek a művésznők a választott témákhoz, napjaink életjelenségeihez. A rendezés jó érzékkel oldotta meg a minden tekintetben óhatatlanul eklektikus anyag „tálalását”, nincsenek bántó ütközések, kirívó szintbeli egyenetlenségek, a kurátorok mindenik műnek megtalálták a kellő helyet, szót adva az esetenként felbukkanó játékosságnak is. 

Nem a méltató lokálpatriotizmusa mondatja a tárlatkrónika zárógondolatát, a távolabbról érkezett látogató is észreveheti a kiállításon, milyen erőteljes, mennyire teherbíró és elkötelezett az alkotás iránt a Maros megyei textilművésznők közössége. Mindenik markáns egyéniség, többségük régóta építi a maga metaforikus, képi világát, alkotásaik jól felismerhetők, és kimondatlanul is nemes versengésre késztetik pályatársaikat, a fiataloknak pedig példaként is szolgálnak. Abban is, ahogyan dolgoznak, ahogy a művészeti élethez viszonyulnak. Nem csak önmagukra gondolnak, általánosságban is szívügyükként kezelik az alkotói lét jelenségeit. A textilművészet köztudottan nagyon munka- és időigényes művészeti ág. És mégis igyekeznek bekapcsolódni a vizuális alkotótevékenység más ágazataiba is. Festenek, grafikáznak, plasztikát készítenek. Példájukat más műfajú kollégáik is kezdik követni. Az Ariadnae XXVII ezt is tükrözi. Nyilván egy ilyen rövid napilapi írás mindezt nem részletezheti, pláne nem térhetünk ki külön is a nyolcvannál több alkotóra és száznál is nagyobb számú munkájukra. De a vásárhelyiek névsora mindenképpen idekívánkozik. Íme: Bíró Kálmán Enikő, Csíky Szabó Ágnes, Demeter Evelin, Maria Gliga, Gora Kovács Gabriella, Hunyadi Mária, Kolumbán Kántor Zita, Kozma Rozália, Molnár Krisztina, Nagy Dalma, Nagy Zsuzsanna, Pascu Annamária, Puskai Sarolta, Sajgó Ilona, Szakács Ágnes. Taps mindenkinek.