Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
„Jaj de búsan süt az őszi nap sugara
Az aradi vártömlöcnek ablakára.
Bánja azt a tizenhárom magyar vitéz,
Ki a tömlöc fenekén a halálra kész.”
Először éppen 35 éve, 1977-ben hallottam énekben Lévay József népdallá nemesedett versét. Pócsfalva felől, a Redáncból menegettünk hazafelé répaszedésből jövet. Két kis szőkefalvi diákunk elénk állt, s mi, Vásárhelyi Jancsi kollégámmal, megrendülten hallgattuk a Jenei fiúk szászcsávási rokonoktól elcsent énekét. Az első nyomtatott példány – még nem szerepelt rajta a szerző neve – 1875-ből ismert. Ilyet örökített egykori kutyfalvi református kántortanító dédnagyapám is a családnak. Dúr dallamát már az 1800-as évek elejéről ismerjük, Liszt Ferenc ezt a dallamot dolgozta fel a VI. rapszódia 4. témájaként.
Október. A csillagászok Skorpió havának tisztelik, régi magyar neve Mindszentek hava, de emlegetik Mag- meg Borvető havaként is.
„Aranypénzt számolgat halkan az őszi szél
vén akác lombjáról.
Csatakos a falu, komor az ég s szürke
hófelhőket ványol.
Az utcákra pincék hűvös gádorából
drága szagok kúsznak.
Érő-bor ágyában tüzesen csattanó
jókedvek alusznak.”
– írja Kísérletében Horváth István. A vénasszonyok nyara az őszi vetés ideje, a betakarításé, a szüreté.
„Vénasszony bandukol, csepűs guzsalyával
a szomszédba átal.
De félúton megáll, s unokáját nézi,
hogy az mit nem átall…
Őszirózsát szed, a legeslegszebbeket,
válogatja sorba.
Agronómus – talán valamilyen fontos
kísérlethez hordja?…
Szemben az iskola, az udvaron csivog,
nyargal a sok gyermek.
Lány a tanítónő, rájuk egyszer, – s tízszer
másfelé figyelget.
S adta huncutocska, amikor a rózsa
a palánkon áthull,
Úgy tesz mégis, mintha jaj hogy meglepődne,
s a két arcán láng gyúl…
Mosolyog az anyó, amint unokája
kísérletét látja.
Hamar tavaszivá varázsolt rózsáit
nézi megbocsátva.”
A messzi Sziklás-hegységben véraranyba mártja az ághegyeket az őszelő. 1886. szeptember 4-én tette le a fegyvert az utolsó indián lázadó törzsfőnök, az apacs Geronimo. Ezzel az őslakók évszázados szabadságharca véget ért. Az indián nyárban gyermekkorunk olvasmányainak legendás hősei üzennek melegével. A Francia-Középhegységbe novemberben érkezik Márton nyara. Hozzánk szeptember végén, október elején kopogtat be a vénasszonyok nyara. A szárazföld erős felmelegedése megszűntével, mivel a levegő nem tágul annyira, hogy felmelegedve s felfelé mozogva, helyére atlanti hideg, apró szemű esőt hozó szelek érkeznének a Kárpát-medencéig, a megrekedt hő pár napig, néha hetekig még gyümölcsöt érlel, paradicsomot pirultat, törökbúzát száraszt. A kilobbanó verőfény aztán október sarába fullad. De szőlőfürtök hamvasságában, hersenő körték mézében, őszirózsák szivárványában hagyja ránk melegét.
„Őszi levél száll a szélben.
Lomhán ballag már a nap.
Sugarai hófehéren
ökörnyállá mállanak.
Hintázik a köd a marton,
pókhálónak fátyolán.
Fejem borongva lehajtom,
s szinte kajánságnak tartom,
hogy millió búzacsíra
kacag a vén ősz torán.”
Ma Horváth Istvánt idézek megint, kedves olvasóm. Az ősz torán verse ökológiailag is pontosan fogalmaz: semmi sem vész el a természetben, csupán átalakul.
A nép által átköltött Lévay-vers így fejeződik be:
„Aradi vár, aradi vár halál bérce,
sok jó magyar vitéznek a temetője.
Viruljanak környékeden sírvirágok.
Felejthetetlen legyen az ő halálok.”
Sírvirágok tavasz rózsáivá fiatalodnak, törökbúza csutkaszárazsága búzacsírazöldbe menekül.
Kelt 2012. október 6-án, Borvető havában.
Kiváló tisztelettel:
Kiss Székely Zoltán