A tél melege
2013-10-29 15:14:46
- Nagy Székely Ildikó
A kék köpenyes férfit az első hűvös szelek hozzák évről évre a Dózsa György utcai épületbe.
A kék köpenyes férfit az első hűvös szelek hozzák évről évre a Dózsa György utcai épületbe.
– Nem fáznak? – néz be kacagó szemeivel az ajtón, aztán már lép is közelebb, hogy kifejtse véleményét a politikai vagy egyéb újdonságokról, és még melegében elmondja a legfrissebb vicceket. Az elmúlt fél évtizedben egészen hozzánőtt ezekhez a falakhoz, szeptember közepétől egyre sűrűbben emlegetik az ott dolgozók. 72 évének történetét azonban bizonyára kevesebben ismerik, mint reggeli ködöt szelídítő humorát.
– Bálint Lajos – árulta el nevét, miután a gázcsövek kígyótestével őrzött, sötét folyosón áthaladva a barátságos, meleg szobába léptünk.
– Nézze meg, milyen birodalmam van itt – mutatott körbe a rádióval, ággyal ellátott, színes újságok képeivel díszített helyiségben. Aztán mesélni kezdett.
– Csíkkarcfalvi születésű vagyok, 1963-ban huszonévesen kerültem Vásárhelyre mint autószerelő. Azt mondták akkoriban nekünk: falusi fiatalok, gyertek, építsétek a várost. Hát én jöttem is. Albérletben kezdtük az életet, a feleségemtől – Isten nyugtassa – két gyermekem született, egy fiú és egy lány. A Jóisten megsegített, elértem mindent, amit egy átlagember elérhet. Élmunkás voltam a vállalatnál, ott volt a fényképem kitéve a főtéren a legjobb dolgozók képei között. Igaz, egyszer, amikor nem mentem el a május elsejei felvonulásra, levágták a prémiumom, de azt sem éreztem meg túlságosan. Nem ittam, nem szivaroztam, ha kellett, reggel hattól éjfélig dolgoztam, sokszor „csubukkoltam” is, így mindegyre sikerült félretennem egy kis pénzt. Szerettek is a kliensek, mert mindig józan fejjel nyúltam a járművekhez, és becsületes munkát végeztem. A vállalattól kaptunk egy tömbházlakást, de én magánházról álmodoztam, és a Jóisten azt is megadta. A munkám révén sokféle emberrel, orvosokkal, mérnökökkel is kapcsolatba kerültem, úgy ismertem meg egy ezredes sofőrjét is, aki megmutatta nekem azt a házat, amelyet aztán megvettem. Amikor a ház tulajdonosával szóba álltam, megkérdezte tőlem, hogy hova valósi vagyok, és amikor megtudta, hogy csíkkarcfalvi, megölelt, és mondta, hogy ő is onnan származik. Attól fogva már nem volt kérdés, hogy megkaphatom-e a lakást. 60 ezer lejem volt megtakarítva, ki is vettem a CEC-ből, és már miénk is volt a ház.
– Meddig dolgozott autószerelőként?
– 1990-ig, akkor kezdtek felbomlani a vállalatok. Kazánfűtői engedélyem is van, beadtam hát a munkavállalói kérést a Közüzemekhez. A kisállomás mellett lévő pakurás kazánhoz kerültem, egyenesen éjszakai műszakba. Nyugdíjazásig dolgoztam ott, közben autószerelői munkákat is vállaltam, Daciákat, Ladákat javítottam.
– Megviselte a rendszerváltás utáni időszak, nehezebb lett az élete?
– Nem érintett különösebben, sem jobb, sem rosszabb nem lett az életem az új világban. Kell tudni helyezkedni, alkalmazkodni a változáshoz, ennyi az egész. De az is igaz, hogy az úgynevezett demokráciában a munkásember elvesztette a becsületét, nincs aki meghallgassa, emberszámba vegye. Ki is halnak lassan a jó szakemberek, a fiataloknak nincs kitől tanulni, ma már többnyire csak „fázisemberek” dolgoznak az egyes szakterületeken. Nemrég a vonaton egy fiatalember elpanaszolta, hogy megvan a mérnöki diplomája, mesterizett is, de nem érti a mesterségét. Azt tanácsoltam neki, keressen egy idős szakembert egy autószerelő műhelyben, és szegődjön el oda alkatrészeket mosni, úgy lassan mindenbe beletanul. Az én mesterem is mindig azt mondogatta, hogy a szakmát el kell lopni.
– Nyugdíjasként sem hagyott fel a munkával.
– Egy panzióban recepciósként kezdtem dolgozni. Télire aztán visszamentem a kisállomásnál lévő kazánházba. Az elkövetkező időkben öt helyen is dolgoztam fűtőként, a tankkaszárnyának, egy marosvásárhelyi iskolának, illetve egyes tömbházaknak is én biztosítottam a meleget.
– Pontosan mi a feladata egy kazánfűtőnek?
– A hőfokot kell felvigyázni, illetve a rendszert ellenőrizni, rendben tartani. Figyelem, hogy változik-e a nyomás, és aszerint állítom be a rendszert. Ez is olyan munka, amit csak szeretettel szabad végezni. Hajnali hatkor már itt vagyok, nagy hidegben van, hogy ötkor is, és újév napján is bejövök, ha szükséges.
– Mivel tölti ki az üres perceket, amikor éppen nincs javítani, állítani való?
– Meghallgatom a híreket, olvasok. Minden érdekel, a tudományos cikkek és az újságban található tudósítások is. Aztán itt van a könyvem a zsíros székely viccekkel. Úgy gondolom, az embernek legyen humorérzéke, anélkül elvész. Reggel imával kezdem a napot, mindennap megkérem a Jóistent, hogy tartson meg, hogy tudjam elvégezni, amit elvállaltam. Érzem, hogy Isten megsegít, vannak jelek, amelyek ebben megerősítenek.
